KÖZÖSSÉG
A háromgyermekes, rákkal küzdő édesanya nagyon boldog, hogy ilyen sokan segítettek összegyűjteni a pénzt az immunterápiára.
KÖZÖSSÉG
Hegedűs Márta méhnyakrákkal küzd, az egyetlen esélye a gyógyulásra egy immunterápia lehet, amely 16,8 millió forintba kerül. Fantasztikus összefogással azonban ennél is többet gyűjtöttek a családjának alig 25 óra alatt.
KÖZÖSSÉG
A több mint egy hétig tartó licit összesen ennyit hozott a Tappancs Állatvédő Alapítványnak. A pedagógus ugyanis nekik ajánlotta az összeget.
KÖZÖSSÉG
Vilmos herceg felesége egy fotós projektben részt vevő képekhez ír egy-egy sort, amelyek közül 100 darabot ki is állítanak majd Londonban.
KÖZÖSSÉG
Jay nagyon gyorsan felmérte a vészhelyzetet és rögtön csónakba pattant, hogy segítsen a bajba jutott nőn.
KÖZÖSSÉG
Az alapítvány Facebook-oldalán péntekig lehet licitálni a vasalódeszkára, még aznap kiderül, ki lett az új gazdája.
KÖZÖSSÉG
Wallace-t annyira megrendítette társai gesztusa, hogy a sírással küzdve borult az autója tetejére és ölelte meg a versenyzőtársait.
KÖZÖSSÉG
A koncerten mások mellett fellép Shakira, a Coldplay, Usher, Jennifer Hudson, Miley Cyrus, Justin Bieber, Chris Rock, Hugh Jackman, Charlize Theron, Forest Whitaker, David Beckham, Salma Hayek, Billy Porter és Diane Kruger. Az est házigazdája Dwayne Johnson lesz.
KÖZÖSSÉG
A férfi egy balatoni hotelben dolgozott, de márciusban elbocsájtották. Munkanélküli lett, és az albérletet sem tudta már fizetni. Egy fiatal nő a közösségi oldalán kért segítséget neki.
KÖZÖSSÉG
Az állatot rendőrautóval vitték a Hortobágyi Állatkórházba, ahol jelenleg is lábadozik a balesetéből.
KÖZÖSSÉG
Miskolc rendőrkapitánya adta át az elismerést Kiss Károly Zsoltnak, aki megakadályozta, hogy egy férfi kiraboljon egy idős nőt a nyílt utcán.
Népszerű
Ajánljuk