PROGRAMOK
Sőt, nemcsak augusztus 20-án, hanem már előtte két nappal kezdődik a Művészkert a Millenárison. Zene, irodalom és film egészen pazar válogatásban.
PROGRAMOK
Izgalmas zenei-, tánc-, irodalmi és szórakoztató produkciók, valamint gasztronómiai-, családi- és gyermekprogramok várják az látogatókat Magyarország születésnapjának négy napos ünnepén a főváros ikonikus helyszínein, a Gellért-hegytől a Vörösmarty téren át a Budai Várig, az Alkotmány utcától a Vigadó térig és a Millenárisig.
PROGRAMOK
Az országszerte zajló rendezvénysorozaton nemcsak a menetrendszerűen befutó augusztusi csillaghullást lehet megnézni, de távcsöves bemutatókat is tartanak, sőt üstököst is főzhetünk, vagy szagolhatunk bolygókat is. Mindezt több, mint kilencven helyszínen országszerte.
PROGRAMOK
Talán sokan már tapasztaltnak érzik magukat a fesztiválok tekintetében, mégis érdemes odafigyelni néhány apróságra a túléléshez. Ebben szeretnénk most egy kis segítséget adni öt apró tippel, amivel biztonságosan végigbulizhatod a Szigetet!
PROGRAMOK
Szent István ünnepe egyúttal az államalapításé is, így ez a nap felejthetetlen élményt kínál mindenkinek. Mutatjuk a 2024. augusztus 20-ai programok kínálatát Budapesten és vidéken egyaránt.
PROGRAMOK
Augusztus 18-án az összes eddigi korszakukból játszanak majd dalokat, a kezdeti időket is ideértve.
PROGRAMOK
Idén 50 helyszínen több mint 1000 programmal várják a Hajógyári-szigetre látogatókat. Kylie Minogue-on és Liam Gallagheren kívül többszáz hazai és külföldi művész gondoskodik a felhőtlen szórakozásról.
PROGRAMOK
Saját kezűleg összeeszkábált vízjáró alkalmatosságokkal népesül be szombaton a hartai Duna-part! Hogy melyik süllyed el először, az Őrült Hajók Versenyén kiderül.
PROGRAMOK
Még november 17-ig látogatható a tárlat, ahol bemutatják például a legendás Ásító inast, de megismerhetitek a festőzseni életének, munkásságának minden szakaszát.
PROGRAMOK
Régmúlt idők operacsillagaitól napjaink popsztárjaiig vezet végig a Londonból érkezett tárlat, amely magyar előadók történeteivel és relikviáival is kiegészült. A szeptember közepéig látható kiállításon számos híresség ruháival, tárgyaival ismerkedhetünk meg.
PROGRAMOK
Először Magyarországon lesz hallható élőben a svéd világsztár ’Venus’ című albumának dalai.
PROGRAMOK
A látványos, fény- és vízjátékkal tarkított szökőkút-show garantáltan hatalmas élményt szerez a gyerekeknek, míg a felnőtteket visszaröpíti a mesék varázslatos világába.
PROGRAMOK
Ne hagyd ki a francia Cie Gratte Ciel ROUGE! előadását, és élvezd a Cirque du Sziget nemzetközi produkcióit három helyszínen, minden nap 14:00-tól! Lesz továbbá Vándor Vurstli, ArtGarden, élőszobor kiálltás, Színház- és Tánc Sarok és Szecessziós Detox is a Sziget újraformálódott kulturális zónájában, a ArtFusion Field-en.
PROGRAMOK
A MODEM és a Lounge Group innovációja egyedülálló módon egyesíti a vizualitást az audióval: lefordítja a műalkotásokat egyedi zenei kompozíciókra. A SONART projekt interaktív élményét a Művészetek Völgyén próbálhatja ki először a nagyközönség.
PROGRAMOK
Idén a kívül-belül izgalmas dizájnelemek és a legkorszerűbb hangtechnika mellé egy extra, látványos fénydekorációt is kap Európa egyik legkülönlegesebb elektronikus zenei helyszíne.
Népszerű
Ajánljuk