„Nem engedem el ezt a kezet” – üzente életéért küzdő apjának Alex Zanardi fia
Mi is beszámoltunk arról, hogy súlyos balesetet szenvedett Alex Zanardi olasz sportoló. A paralimpiai bajnok parasportolók részére rendezett országos versenyen vett részt múlt pénteken Pienzában a kézzel hajtott, háromkerekű járműjével.
Edzőjének beszámolója szerint Zanardi váratlanul áttért a teherautó sávjába, és összeütközött vele.
Mentőhelikopterrel szállították kórházba, ahol megműtötték.
A műtétet végző orvos szerint a beavatkozás jól sikerült, ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy Zanardi állapota súlyos, ilyen helyzetben a javulás lassú és időigényes, és hirtelen állapotromlás is bekövetkezhet.
Fia most egy megindító fotóval üzent az élet-halál között lebegő sportolónak:
„Nem engedem el ezt a kezet”
– írta Niccolo Zanardi, hozzátéve: „Gyerünk Apu, ma is tégy egy kis lépést előre!”
A legutóbbi hírek szerint a sienai kórház intenzív osztályán ápolt parasportoló állapota nem változott. A jó hír, hogy nem lett rosszabb, a rossz pedig, hogy egyelőre nem tapasztaltak javulást.
A neurológiai problémái továbbra is súlyosak, még mindig mesterséges kómában, lélegeztetőgépen tartják.
Mivel a fején, az arcán és a szemén szenvedett sérüléseket, korábban arról szó volt, hogy elveszítheti a látását.
Roberto Gusinu, a siena-i kórház egészségügyi igazgatója arról tájékoztatta az olasz sajtót, hogy a családdal egyetértésben egyelőre nem adnak ki új híreket a parasportoló állapotáról.











