KÖZÖSSÉG
Ha összefogunk, akkor összejön a teljes összeg a világ legdrágább gyógyszerére. Ami most még drágább, mint gondolták.
KÖZÖSSÉG
Puskás Peti vele tért vissza a telepre, ahol borzalmas körülmények között tartották az állatokat.
KÖZÖSSÉG
Szabaduljunk meg az egyszer használatos műanyagtól júliusban, már ezzel is sokat tehetünk a környezetünkért.
KÖZÖSSÉG
A 28 éves Cornel ma már nemcsak hogy teljes életet él, de az oxfordi egyetemen filozófiát és teológiát tanult, a doboláson kívül még basszusgitározik is.
KÖZÖSSÉG
Fogadj örökbe egy babasapit és támogasd vele az SMA-s Noel gyógyulását! – mondják a Sapi Különítmény önkéntes tagjai.
A horgolt sapkákkal ráadásul kétszeresen is jótékonykodnak készítőik.
KÖZÖSSÉG
A vőlegény stílusosan mentőautóval érkezett, és pont a magyar egészségügy napján térdelt le szerelme elé, aki természetesen igent mondott. Mutatjuk a videót.
KÖZÖSSÉG
Csak egyszer találkoztak, de az az egy alkalom nagyon emlékezetes maradt Dunai Ede számára. Most a nyilvánossággal is megosztotta a történetet.
KÖZÖSSÉG
Matt ugyanis egészen kicsi kora óta rajong a sebességért és az autókért. Most a legkisebbek között versenyez is.
KÖZÖSSÉG
A Csongrád megyei Mártély lakói az államtitkárnak adták át a petíciójukat. Az általános iskolát az önkormányzat tiltakozása ellenére bezárásra ítélte a hódmezővásárhelyi tankerület.
Népszerű
Ajánljuk