KÉK HÍREK
A Rovatból

Tucatnyi „becsületgyilkosságot” rögzítettek két hét alatt Pakisztán hatóságai

A törvény szerint a „becsületgyilkosságok” elkövetőinek mindenképp felelniük kell a bíróság előtt, függetlenül attól, hogy az áldozat családja megbocsát-e vagy sem.


Pakisztánban a kisebb városokban és falvakban nem tartják bűntettnek a „becsületbeli gyilkosságokat”, gyakorlatilag soha senkit nem zárnak miatta börtönbe a hasonló tettekért. A Pakisztáni Emberi Jogi Bizottság szerint 2015-ben több mint 500 férfit és nőt öltek meg rokonaik csak azért, mert szerintük valamiért szégyent hoztak a családra.

Az egyik legismertebb történet Qandeel Baloch-é, aki egy országosan ismert celeb volt. Egy tehetségkutatóban tűnt fel, később pedig az országban botrányosnak számító viselkedésével híresült el. Videóinak nézettsége hamar az egekbe szökött, ezek után ölte meg bátyja, aki szerint sok volt már a családjának a szégyen, amit a lány miatt el kellett viselniük.

Nem sokkal a gyilkosság után megszületett a törvény, hogy a "becsületgyilkosságok" elkövetőinek mindenképp felelniük kell a bíróság előtt, függetlenül attól, hogy az áldozat családja megbocsát-e vagy sem.

"Megöltem őt a család becsületéért. Azt akarom, hogy ez jó lecke legyen a város minden lányának" - mondta akkor a gyilkos.

A helyiek úgy vélik, hogy a nő családjának más tagjai is érintettek voltak, ám a teste megtalálását követő két héten belül nem került sor letartóztatásra, bár a rendőrség tisztában van az állításokkal.

A Guardian azt írja: a hivatalos szankciók ígérete ellenére sem változott semmi a gyakorlatban: Pakisztán hatóságai tucatnyi becsületgyilkosságot rögzítettek két hét alatt.

Helyi lapok arról számoltak be a hét elején, hogy egy lahore-i asszonyt a fia és testvére ölt meg, miután a nő elhagyta a férjét és elmenekült a barátja házába.

A nő megölése az elmúlt két hét tizenkettedik "becsületgyilkossága" volt az országban.

Pakisztánban minden héten érkeznek újabb hírek megfojtott feleségekről, lelőtt gyermekekről, nővérekről, akiket a "család becsülete miatt” ölnek meg. Néha egy személy felelős, máskor pedig férfi családtagok csoportja. A gyilkosok túlnyomó többsége büntetlenül marad.



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Legnépszerűbb

Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Perceken belül meghalt a 45 éves férfi, akit lódarázs csípett meg Havas községben
Milan szívbetegséggel küzdött, ezért érhetett tragikus véget az élete az rovar szúrásától. Családja próbálta újraéleszteni a mentők érkezéséig.
Malinovszki András / Fotó: Ralph / Pixabay (illusztráció) - szmo.hu
2024. augusztus 18.



Tragikus véget ért egy 45 éves, háromgyermekes édesapa élete Havas (szlovákul Snežnica) községben miután egy lódarázs csípése miatt elhunyt – számolt be a Paraméter.sk oldal.

„A férjem hazajött a munkából, és felment a tetőre dolgozni. Fogta a létrát, és elindult. Egy idő után lejött, mert megcsípte egy darázs, így hideg borogatást adtunk neki” – emlékezett vissza a felesége a végzetes pillanatra. Azt azonban senki sem sejtette, hogy Milan perceken belül életét veszti.

A család elmondása szerint Milant egy lódarázs csípte meg, ami után láthatóan sokkot kapott.

„Lejött a tetőről, de nem kapott levegőt. Egy idő után hirtelen rosszul lett, összeesett. Azonnal mentőt hívtunk, közben megpróbáltuk újraéleszteni otthon. Amikor a mentők megérkeztek, egy órán keresztül küzdöttek az életéért, de sajnos nem tudták megmenteni”

– idézte a családot a Nový Čas.

„Amikor hívtuk a mentőket, már nem éreztük a pulzusát. Nem tudjuk, hogy allergiás volt-e, még várjuk a boncolási eredményeket. Eddig annyit mondtak, hogy a darázscsípés okozta a halálát” – mondta az özvegy, aki hozzátette, hogy Milant korábban szívbetegséggel kezelték.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Elaludt a kisbusz sofőrje, meghalt egy várandós nő a tragikus balesetben
A tragédia során az egyik autó utasa, egy fiatal, várandós nő, kizuhant a járműből, és azonnal életét vesztette. A balesetet okozó sofőrt válságos állapotban szállították kórházba.
Fotó: police.hu - szmo.hu
2024. augusztus 18.



Tragikus baleset történt vasárnapra virradóra az M3-as autópályán Mezőkövesd közelében, ahol egy ember életét vesztette.

A Blikk összefoglalója szerint a baleset körülményei szinte hihetetlenek: egy ukrán rendszámú Mercedes Sprinter kisbusz sofőrje elaludt, és nekiment az előtte haladó magyar rendszámú Honda Jazznek.

A Jazz az ütközéstől megpördült, nekicsapódott mindkét szalagkorlátnak, majd a belső sávban állt keresztben. A szerencsétlenül megálló autót ezután egy osztrák rendszámú Ford Transit találta telibe, ami a Honda jobb oldalába csapódva fel is borult.

A tragédia során a Honda utasa, egy fiatal, várandós nő, kizuhant a járműből, és azonnal életét vesztette. Az autó sofőrjét válságos állapotban szállították kórházba. Az autópályát Nyíregyháza irányában lezárták, de a délelőtt folyamán újra megnyitották a forgalom előtt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Eltűnt egy 12 éves szomolyai kisfiú, a rendőrség a lakosság segítségét kéri
Halász József Attila augusztus 15-én otthonából vásárolni indult egy élelmiszerboltba, de onnan nem tért haza.


A Mezőkövesdi Rendőrkapitányság körözési eljárást folytat Halász József Attila 12 éves szomolyai lakos eltűnése ügyében – írja a police.hu.

A közlemény szerint

a fiú 2024. augusztus 15-én otthonából engedéllyel vásárolni indult egy élelmiszerboltba, de onnan nem tért haza, ismeretlen helyre távozott.

A felkutatására tett rendőri intézkedések ez idáig nem vezettek eredményre.

Halász József Attila 130 centiméter magas, súlya 35 kilogramm, haja szőke, szeme zöld színű.

A Mezőkövesdi Rendőrkapitányság kéri, hogy aki bármilyen információval rendelkezik a képen látható személy tartózkodási helyével kapcsolatban, hívja a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-46/514-506-os telefonszámon. Továbbá a 107-es vagy 112-es központi segélyhívó telefonszámok a nap 24 órájában fogadják a bejelentők hívásait.

A névtelenség megőrzése mellett is tehetnek bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 Telefontanú zöldszámán.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Döbbenetes felvételek: egy hét alatt 13 őz pusztult el egy szennyvíztározóban, halálos csapdává vált a fóliázott oldalfala
A helyi vadászok most itatókat tettek a tározó környékére. Azt remélik, az állatok így nem mennek le a vízhez.
Fotó: RTL - szmo.hu
2024. augusztus 17.



Az rtl.hu számolt be róla, hogy egy hét alatt 13 elpusztult őzet találtak a tűzoltók a Tataháza melletti szennyvíztározóban.

A Bácsalmási Hírek beszámolója szerint a szárazság miatt szomjazó állatok inni mentek a fóliával bélelt medencéhez és volt, amelyik belecsúszott, így nem tudott kimászni a fólia miatt.

A helyi vadászok most itatókat tettek a tározó környékére. Azt remélik, az állatok így nem mennek le a vízhez. Ha nem tudják elérni, hogy a cég önként bekerítse a tározót, a vadászok a hatóságoktól kérhetnek segítséget.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk