KÉK HÍREK
A tragédia során az egyik autó utasa, egy fiatal, várandós nő, kizuhant a járműből, és azonnal életét vesztette. A balesetet okozó sofőrt válságos állapotban szállították kórházba.
KÉK HÍREK
Idén júliusig már több mint 2000 embercsempészt helyeztek reintegrációs őrizetbe. A miniszterelnök biztonsági tanácsadója szerint azonban sokkal nagyobb kockázat lenne, ha őket hosszú ideig börtönben tartanák.
KÉK HÍREK
Egy 43 éves férfi saját és két másik ember halálát okozta szerda este, miután egy elrabolt taxival az Árpád hídon a forgalommal szemben belerohant egy Suzukiba, amibe ezután másik taxi is nekiment.
KÉK HÍREK
Egyre több gyártó áll elő olyan járművel, ami hatékony eszköze lehet az autonóm teherfuvarozásnak. A vezető nélküli technológia kényszerpályán erősödik: annyira nincsenek már kamionsofőrök, hogy hosszú távon nem igazán van más megoldás, mint az önvezetés.
KÉK HÍREK
Az ügyészség börtönbe küldené a halálos balesetet okozó 30 éves sofőrt. Melánia anyja azt szeretné, ha súlyos büntetést kapna a sofőr és a barátja is.
KÉK HÍREK
A hatvanéves dombóvári nő olyan súlyos fej-, mellkasi- és kézsérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt. A buszvezető már az előkészítő ülésen mindent beismert és lemondott a tárgyalás jogáról is.
KÉK HÍREK
Még tavaly ősszel történt az eset. A sofőr annyira eltompult, hogy nekiütközött két táblának, majd két parkoló autónak, végül az úton keresztbe fordulva állt meg Kapuváron.
KÉK HÍREK
A fiatal sofőr öv használata nélkül száguldott Szentgotthárd külterületén, amikor egy kanyarban megcsúsztak, hármat pördültek, majd egy fának csapódva felborultak. A sofőr sérülés nélkül megúszta a balesetet.
KÉK HÍREK
A rendőrök vasárnap este negyed tizenegykor akartak ellenőrizni egy járművet a VIII. kerületben, a Rákóczi úton, de az a rendőri jelzés ellenére sem állt meg. Ezután vették üldözőbe a sofőrt.
KÉK HÍREK
Az 56 éves férfi pár hónapja dolgozott a magyar családi vállalkozásnál. Azért találkoztak vele egy fuvar után, hogy felmondjanak neki.
KÉK HÍREK
Grainne Gallanagh egykori ír modell Ausztráliában kezdett új életet, bányákba fuvaroz árut és ellátmányt. Ő az egyetlen nő a bányászati telepen, ahol dolgozik.
KÉK HÍREK
A sofőr rögtön megállt, majd a sértett segítségére sietett, aki rövid időn belül a saját lábán távozott a helyszínről. Később azonban kiderült, hogy a nő zúzódásos és töréses sérülést szenvedett.
KÉK HÍREK
Az ítélet még nem jogerős. Az ügyész súlyosbításért, a vádlott és ügyvédje pedig felmentésért, illetve enyhítésért fellebbezett. Az ügy másodfokon egy másik bíróságon folytatódik tovább.
KÉK HÍREK
A kiérkező mentők 40 percig próbálták újraéleszteni a férfit, de nem jártak sikerrel. Azt egyelőre nem lehet tudni, mi okozta a férfi halálát.
KÉK HÍREK
A sofőr szerint nem kötelező a motoros kerekesszékest elvinnie, sőt, az elején még azt is tagadta, hogy van rámpa a buszon.
KÉK HÍREK
A közlekedési szabályok jelentős részét megszegte a sofőr, aki egy pesti bevásárlóközpontba igyekezett a karácsony előtti hajrában.
KÉK HÍREK
A kocsi megcsúszott egy kanyarban, lesodródott az útról és végül az Aranyhegyi-patakban kötött ki. A sofőr szerencsésen megúszta a balesetet.
Népszerű
Ajánljuk