Tucatnyi „becsületgyilkosságot” rögzítettek két hét alatt Pakisztán hatóságai
A Pakisztán Emberi Jogi Bizottságának statisztikái szerint 2014 februárjában kezdődő kétéves időszakban 1276 ilyen gyilkosság történt, amelyek közül 400-at hivatalosan a rendőrség bűncselekményként nyilvántartott.
Az emberi jogi aktivistáinak információi szerint 1500 hasonló gyilkosság történt 2016 és 2018 között, amelyet az Asad Butt, a pakisztáni Emberi Jogi Bizottság alelnöke is megerősített.
A pakisztáni parlament egyhangúlag elfogadta a "becsületgyilkosságok" elleni törvényt, miután Qandeel Baloch-ot megölték 2016-ban és az eset nemzetközi felháborodást váltott ki. Korábban a gyilkosok megnyerhették - vagy megvásárolhatták - a szabadságot, ha az áldozat rokonai megbocsátották őket, ez elméletben megszűnt.
„Nem hibáztatom az embereket, inkább a kormányt hibáztatom azért, mert nem emeli fel a nőket, és ezzel támogatja ezt a szokást” - mondta egy kormányzati tisztviselő, aki név nélkül szólalt meg az ügyben hozzátéve, hogy Pakisztán legtöbb vidéki térségében még mindig nem szabtak gátat a "becsületgyilkosságoknak".
2008 augusztusában, miután három lányt öltek meg Balochistan tartományban, csak mert saját akaratukból akartak házasodni, a helyi média arról számolt be, hogy egy miniszter és más befolyásos emberek is részt vettek a bűncselekményben.
Amikor az incidenst Pakisztán szenátusában megvitatták, akkor két szenátor, Sardar Israrullah Zehri és Taj Jamali tulajdonképpen megvédték a cselekedetet, és „törzsi szokásnak” nevezték.
Maliha Saeed évtizedek óta nőjogi jogvédő. Azt mondja, a kormánynak sokkal többet kell tennie a becsületgyilkosságok megfékezésére.
„Gazdaságilag és társadalmilag meg kell erősítenie a nőket. A kormánynak utasítania kell a Pakisztán Elektronikus Média Szabályozó Hatóságát, hogy az üzenetet hírcsatornákon keresztül terjessze, és szólaljon fel a "becsületgyilkosságok" ellen. Meg kell akadályoznia a nők elleni erőszakot" - mondja a jogvédő.