Vadlovak és darvak nyomában jártunk a Hortobágyon
Török Zoltán három éven keresztül forgatta itt, a Hortobágyi Nemzeti Parkban legújabb filmjét, a magyar mozikba november 4-én érkező Vadlovak – Hortobágyi mesét. A rendezővel, aki már szinte hazaérkezik a Hortobágyra, egy teljes napot töltünk a Pentezugi Vadlórezervátumban és környékén, hogy együtt járjuk be a forgatás helyszíneit és testközelből láthassuk filmje címszereplőit, az itt élő vadlovakat.
A Nemzeti Park bejáratánál dzsipbe szállunk, így közelítjük meg a Malomházi tanösvényt, ahol már vár minket Kerekes Viola vadlókutató, a Hortobágyi Nemzeti Park projektkoordinátora.
Mint mondja, a régi eurázsiai vadlovat egészen az 1800-as évek végéig kihalt fajként tartották számon. Ám 1881-ben egy orosz geográfus és Ázsia-kutató, bizonyos Nikolaj Michajlowicz Przewalski arról számolt be tudományos körökben, hogy mongóliai utazásai során felfedezett egy, az Eurázsiában őshonos vadlóhoz külsőleg nagyon hasonló állatot Belső-Mongólia egy érintetlen területén. A felfedezéssel kitört a vadlóláz, a világ lókutatói mind Mongóliába sereglettek, és elkezdték állatkertekbe áttelepíteni a mongol lovakat. Mint később bebizonyosodott, a fajnak ez volt a szerencséje, mert Mongóliában az 1960-as évekre kipusztultak a vadon élő lovak. A befogott példányokat azonban sikeresen szaporították, majd 1992-ben, egy visszatelepítési program keretében visszakerültek Mongóliába.


A Malomházi tanösvényen gyalog indulunk tovább, a távolban komótosan legelésző tulkok tűnnek fel. Kerekes Violától megtudjuk, hogy ők az úgynevezett rekonstruált őstulkok, akik a legnagyobb békében élnek együtt a vadlovakkal. Fontos megemlíteni, hogy itt, a Hortobágyi Nemzeti Parkban található a legnagyobb populációjuk a világon, immár több mint 500 egyedet számlálnak belőlük a vadlórezervátum területén és az állatkertben.
Az állatok először kíváncsian méregetnek minket, de miután hozzászoknak a jelenlétünkhöz, tovább eszegetik a füvet.


Megtudjuk tőle, hogy a háremek élén a vezércsődör áll, aki maga mellé gyűjti a neki tetsző kancákat. Van olyan vezércsődör, akihez csak néhány kanca tartozik, „ők romantikus alkatok”, de filmje egyik főszereplője, a kiváló vérvonalú, szívós Leander például egészen kiterjedt háremet tart fenn. A kancák két éves korukig nevelik a csikóikat a háremben a vezércsődör és a többi kanca támogatásával, majd a tenyészkorba lépő kancák becsatlakoznak egy másik hím háremébe, a csődörök pedig megpróbálnak saját háremet kialakítani. Azok a csődörök, akiknek nincsen háremük, az úgynevezett agglegények. Ők egész nap egymással kergetőzve és verekedve erősítik magukat, a rendező szavaival élve gyúrnak, és várják a pillanatot, hogy kiüthessenek a pozíciójából egy vezérhímet.
Az agglegények nagy veszélyt jelentenek a csikókra. A kancák ellésekor lesben állnak, hogy elpusztítsák a vezérhímek utódait, ezzel is közelebb kerülve céljukhoz, hogy a saját genetikai állományukat örökítsék tovább. Éppen ezért egy-egy csikó születése mindig nagy eseménynek számít a vadlovak társadalmában, és komoly közösségi érdeklődés övezi. Sajnos előfordul, hogy tragikusan alakul a szülés, vagy később sérül meg a csikó, az ilyen esetek pedig az egész háremet megviselik.



Miután behatóan megismertük a vadlovak szerelmi életét és hatalmi harcait, utunk utolsó állomása felé vesszük az irányt. A délutáni szürkületben már ezrével gyülekeznek a darvak éjszakai szálláshelyükön, a Hortobágy körüli halastavak lecsapolt medrében.
De nemcsak a darvak gyülekeznek a naplementében, hanem a turisták is, akik ma is szép számmal érkeztek daruvonulást nézni a halastavakhoz.
Visszatérve Budapestre szinte sokként ér minket a fővárosi zaj és forgatag Hortobágy csendje és békéje után. Mintha csak álmodtuk volna, hogy van egy hatalmas rónaság alig háromórányi autóútra tőlünk, ahol még a természet az úr.

