UTAZZ

Tudjátok, milyen különlegesen szép a legendás kalocsai vasútállomás?

Egy kiállítás kellett ahhoz, hogy újra fölfedezze mindenki az épületet.
Forrás:Indóház közlekedési portál - szmo.hu
2016. november 04.



"Kalocsa meseszépen kipingált váróterme utas nélkül marad." Lieszkovszky József Pál fényképe (címképünk), amelyet az Indóház archívumából vettünk most elő újra.

Lapunk 2007 februári számában jelent meg, amikor kiderült, egy hónap múlva tizennégy mellékvonalon elmegy az utolsó személyvonat. Ezek közé tartozott a 153-as Kiskörős–Kalocsa vonal is. Személyszállítás azóta sem indult újra, a tehervonatok még közlekednek – most éppen sűrűbben.

kalocsa_vasut_regi

Azon a bizonyos szomorú 2007. márciusi napon. Még az idő is pocsék volt... (fotó: Fritz Gergely)

kalocsa_vasut1

Lassan tíz éves fotó. Szerencsére ma is így néz ki!

Az állomásépület azonban parlagon hevert, eddig. Nyáron az állomást őrző kerítést lebontották, október 26-án pedig az ajtók is újra kinyíltak.

A kalohirek számolt be róla, hogy Bálint József polgármester ez év februárjában jelentette be, hogy előrehaladott tárgyalásokat folytat a Magyar Államvasutak Zrt. (MÁV) területi igazgatójával Mondi Miklóssal, valamint a vasúti szakasz üzemeltetőjének vezetőjével, Németh Nándorral a kalocsai vasútállomás épületének funkcióbővítés utáni, turisztikai nyilvánosság előtti újranyitásáról.

A megállapodás értelmében a kalocsai önkormányzat vállalta a vasútállomás környékének rendben tartását, amely feladatot a Parkgondozó végzi, míg a MÁV vállalta az őrzés-védés feladatát és kapcsolódó programelemként egy vasúttörténeti kiállítás berendezését.

A vasútállomás helyét 1881-ben az érsekuradalmi téglavető mellett jelölték ki. A Budapest–Zimony vasútvonal kalocsai szárnyvonalának építését 1881. november 14-én kezdték meg a Gubányi testvérek (Ferenc, Mihály és Antal), valamint Müller Béla vállalkozók. A szárnyvonalat 1882. december 5-én avatták föl. Ekkor érkezett meg az első menetrend szerinti szerelvény is.

Az első ideiglenes állomásépületet a MÁV szabványainak megfelelően 1885-ben építették újra. Az épületet Gábor Lajos kalocsai festőművész tervei alapján Rökk Károly alakította át 1937–38-ban. A fafaragást és falpingálást a környékbeli parasztok és parasztasszonyok végezték. A fafaragásokat Pécsi János gombolyagi, Egyed István, Gábor Ferenc részteleki, Szabadi András szakmári, Szabadi Károly, Tóth József, Kákonyi Ignác homokmégyi paraszt mesterek készítették.

A falpingálásokat Peák Pöre, özv. Matos Gergelyné, özv. Matos Sándorné, Szigeti Julis, Temesvári Sándorné homokmégyi, Ferenc Istvánné, Tóth Margit, Vén Ferencné hillyei és Tóth Lászlóné szakmári pingálóasszonyok festették. A vasútállomás legutolsó teljes tatarozását 1983-ban kezdték meg. A felújított épületet 1985. július 9-én adták át. A falakat Vén Lajosné és lánya, Szvétek Antalné pingálták.

Ez a kiállítás nyílt meg a héten. Nagy József a szegedi Vasúttörténeti Alapítvány titkára mutatta be a tárlatot, hagyományos kellékeivel.

Az állomásépületben novembertől keddi és csütörtöki napokon rendes nyitvatartással – ezt egyelőre nem tudni, mit jelent –, további napokon pedig telefonos időpont-egyeztetés után fogadnak látogatókat. A téli és nyári nyitva tartás között egyelőre nem tesznek különbséget. A belépés ingyenes, az önkormányzat nem szedhet érte díjat.

kalocsa_vasut2

Nagy József, a szegedi Vasúttörténeti Alapítvány titkára Kalocsán is formában volt (fotók: kalohirek.hu)

kalocsa_vasut3

Hibátlan

kalocsa_vasut4

Ide még kellene egy kályha, meg persze a csöve, legalább az illúzió kedvéért

kalocsa_vasut5kalocsa_vasut6kalocsa_vasut7kalocsa_vasut8

Ennek még van egy kis híja, lásd még a vasfogú időt és annak járását is

Hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik, kövesd az INDÓHÁZ oldalát!

Kattints a megosztásra, ha úgy gondolod, másokat is érdekelhet a cikk!!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Legnépszerűbb

Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


UTAZZ
A Rovatból
Négy új városba indít járatokat a Wizz Air októbertől
A légitársasággal 62 millióan utaztak a március 31-gyel véget ért pénzügyi évben.


A Wizz Air négy új járatot indít az ősszel a budapesti géppark bővítésének köszönhetően:

októbertől közvetlenül elérhető lesz repülővel Genova, Girona, Marrákes, decembertől pedig Memmingen,

írja az MTI a légitársaság közleménye alapján.

Emellett a Wizz Air több népszerű útvonalon is növeli járatai gyakoriságát, egyebek mellett Tel-Aviv, Isztambul, Milánó, Berlin, Madrid, Athén és Glasgow irányába bővülnek a járatok.

Közleményük szerint a bővítés következtében a téli szezonban a légitársaság budapesti kapacitása az előző év azonos időszakához képest több mint 30 százalékkal nő. Ennek eredményeképpen a Wizz Air piaci részesedése 41 százalékkal emelkedik, erősítve a légitársaság piacvezető szerepét Magyarországon.

A hamarosan 17-re bővülő budapesti gépparkkal az idén összesen csaknem 7 millió utast szállíthatnak Budapestre és Budapestről. A közlemény idézte Valeria Bragarencot, a Wizz Air kommunikációs menedzserét, aki szerint a folyamatos hálózatbővítés bizonyítja, hogy a cég továbbra is elkötelezett a magyar piac iránt.

A Wizz Air jelenleg 220 Airbus A320 és A321 típusú repülőgépből álló flottát üzemeltet. A légitársaság 62 millió utas preferált választása lett a március 31-gyel véget ért 2024-es pénzügyi évben.

A Wizz Air korábbi közlése szerint bevétele 134 százalékkal, 3,896 milliárd euróra emelkedett a tavaly március 31-én zárult üzleti évében. A kamatok, adófizetés és értékcsökkenési leírások előtti eredmény (EBITDA) 134,3 millió eurót ért el, míg a megelőző üzleti évben 23,3 millió eurós veszteséget könyveltek el. A cég nettó vesztesége a 2021/2022-es 642,5 millióról 535 millió euróra csökkent.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
UTAZZ
A Rovatból
Rejtett gyöngyszem Budapest közelében - a zsámbéki Szépia Bio & Art Hotel****-ben jártunk
Ebben a festői szépségű környezetben igazi élmény feltöltődni.


Városnéző túrákra nemcsak Budapesten mehetünk, hanem a fővároshoz közeli helyeket is érdemes akár több napra felkeresni.

Az egyik ilyen a festői szépségű Zsámbék, ami valódi ékszerdobozként bújik meg a Zsámbéki-medence északnyugati szélén.

Budapestről alig 30-45 perc alatt érhetsz oda autóval, de Kelenföld vasútállomásról és a Széll Kálmán térről tömegközlekedéssel is jól megközelíthető hely, így az autóhiány sem állhat a kirándulás útjába.

A város tele van látnivalóval, kulturálisan gazdag, békés-romantikus hangulatú utcáin felüdülés volt a séta. Leghíresebb látnivalója a Zsámbéki Romtemplom, amit rövid ott tartózkodásunk okán mi sem szerettük volna kihagyni. A premontrei kolostort még a 13. században építették, és az évek során a pálosok is megfordultak itt, de török kézen is volt, majd a 17. század végén a Zichy család tulajdonába került, végül az 1763-as földrengés során teljesen leomlottak a falai. A templomrom műemlék, de bárki által látogatható és fantasztikus élmény.

Teljesen magába szippantja az embert a történelem, ahogy a monumentális falak, tornyok között sétál.

Habár a látványosság talán az egyik legszebb nevezetesség egész Magyarországon, a látnivalók sorának itt nincs vége. Nekünk most csak egy kisebb délutáni sétára volt lehetőségünk, de miután eltöltöttünk az évszázados romok között egy kis időt és kirándultunk kicsit a városban rájöttünk, hogy egy teljes nap is kevés lenne, hogy felfedezzünk mindent. Éppen emiatt is fogunk még megannyiszor visszalátogatni ide!

Szépia Bio & Art Hotel****

Pihenni és feltöltődni érkeztünk a városba, emiatt esett a választásunk a térség első számú 4 csillagos wellness és konferencia szállodájára, a Szépia Bio & Art Hotel****-re, ami Zsámbék központjában található. 2009 májusában nyitotta meg kapuit és az M1-es autópályától mindössze 5 km-re található szálloda azóta a régió kedvelt tréningszállodájává vált. Hét konferenciatermének adottságaiból adódóan ideális helyszín konferenciák, tréningek, bankettek, állófogadások, bálok, esküvők és egyéb céges illetve családi rendezvények megtartására. Az emeleten külön bár áll a vendégek rendelkezésére és az erkélyről gyönyörű kilátás nyílik a zsámbéki Romtemplomra. Nemrég egy projekt keretében új szárnyat alakítottak ki, ezáltal 27 szobával bővült a hotel, ezzel is lehetőséget adva a nagyobb társaságok elszállásolására.

Persze nem csak társaságok részére ajánlott itt a pihenés! Szuper kikapcsolódás párok, családok részére is, hiszen a sokszínű wellness és a rengeteg sportolási lehetőség a család minden tagja számára felejthetetlen élményeket ígér.

 

Művészet

A szállodához érve az első pillanattól fogva érezni lehet a sajátos hangulatát. Az épület modern és stílusos, mégis otthonos atmoszférával rendelkezik. A belső terekben a művészet és a design szerves egységet alkotnak, és minden sarokban inspiráló alkotásokra bukkanhatunk. A hotel egyfajta élő művészeti galériává válik, ahol a vendégeknek lehetőségük van megcsodálni és belesimulni a kreatív kavalkádba. Látogatásunk során kiderült, hogy a művészeti vonalat többek között a tulajdonos család művészettel is foglalkozó tagjainak festményei, műalkotásai biztosítják. Állandó és időszaki kiállítások is vannak itt és a szálloda üzletében megvásárolhatók a helyi képzőművészek alkotásai.

Szobák

A környezettel és design elemeivel azonnal elvarázsolt a szálloda, de engem a szobába lépve ért az igazi meglepetés. Minket az újonnan kialakított szárny egyik Deluxe szobájában szállásoltak el, ami a modern berendezésével, hangulatos színvilágával és kényelmes ágyával azonnal elnyerte a tetszésünket. Az erkélyünkről pedig csodás kilátás nyílt a kültéri medencére és a több hektárnyi zöld területre.

Az egész évben könnyen megközelíthető hotel, 65 db két ágyas szobával rendelkezik, melyből 26 db deluxe, 18 db standard, 14 db standard plusz, 4 db bio komfort, 1 db superior, valamint 2 db mozgáskorlátozott vendégek számára van kialakítva.

Aktív kikapcsolódés és sokszínű wellness

Én az aktív pihenők táborát erősítem, emiatt izgatottan vártam házon belül milyen sportolási lehetőségek tárháza nyílik meg előttem. Nem ért csalódás, annyi lehetőség volt, hogy ott tartózkodásunk alatt ki se tudtam próbálni mindent. Ha edzeni támadt kedvünk használatba vehettük a wellness részlegben található fitnesz termet. Emellett a szálloda kertjében található négy salakos teniszpálya is rendelkezésünkre állt, amelyből egyébként kettő a téli szezonban fűtött légsátor alatt üzemel. Itt található a füves futballpálya is, ahol éppen kisgyerekek játszottak. Bent két squash pálya, az első emeleten pedig két bowling pálya és egy csocsó várja a sportolás szerelmeseit. A szálloda bárja itt található a bowling pálya mellett, ez a Bowling Bár, ahonnan üdítőt, kávét és alkoholos italokat is tudtunk kérni.

Mivel azért mégiscsak pihenni érkeztem, az úszómedencéket sem hagytuk ki. A szálloda sokféle lehetőséget kínál a testi-lelki felfrissülésre is. Található a komplexum külső területén egy 21-23 fokos kültéri medence, amely a nyári időszakban üzemel. Továbbá egy 10 méter hosszú beltéri medence (28-30 fokos), jacuzzi, merülő medence, finn szauna, gőzkabin, infrakabin és sószoba is kialakításra került.

Nyárfás Étterem

A vacsorát és a másnapi reggelit is a szálloda éttermében, a hangulatos Nyárfás Étteremben töltöttük, illetve volt szerencsénk, hogy érkezésünk során az ebédet is itt fogyasszuk. Nem győztük végigkóstolni a svédasztalos kínálatot. Semmit nem akartunk kihagyni, hiszen már az első fogás után világossá vált, mennyire precízen összeállított, finom ételekről van szó.

A Nyárfás Étterem 130 fő befogadására alkalmas, mely kibővül még a külső terasszal, ami további 60 fő számára biztosít helyet. Az étterem tágas belső tere már önmagában kedvet csinál az étkezéshez. Jó idő volt, így kihasználtuk, hogy tavasszal már a teraszon is elfogyaszthattuk az ételeinket. Volt választék, mind a reggelinél, mind pedig a vacsoránál, és ez abszolút nem ment az ízek rovására. Érezhető volt, hogy kiemelt figyelmet szenteltek az egészséges táplálkozásnak, a reform konyhát kedvelőknek, a vegetáriánus életmód követői, sőt a vonalaikra vigyázó vendégek is bátran fogyaszthattak.

A Szépia Bio & Art Hotelben eltöltött nap tökéletes egyensúlyt teremtett a kényelem, a kényeztetés és az aktív kikapcsolódás között. A szálloda modern felszereltsége, a barátságos személyzet és a festői környezet mind hozzájárultak ahhoz, hogy teljesen feltöltődve és elégedetten távozzak. Ha egy különleges élményre vágysz Budapest közelében, Zsámbék és a Szépia Bio & Art Hotel kihagyhatatlan úti cél.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

UTAZZ
A Rovatból
Antalyai rémálomjárat: így várt 39 órát egy anyuka két kisgyerekkel Ferihegyen a Törökországba induló repülőgépre
Az első becsekkolás még rendben zajlott. Nem tudják viszont, hogy hogyan térítik majd meg a taxiköltségeket, a szállást és a késés miatti egyéb kellemetlenségeket.


Mint már mi is beszámoltunk róla, 39 órás késéssel indult egy repülőgép a Liszt Ferenc Repülőtérről Törökországba.

Az utasok között ott volt Katalin is, aki két fiával indult nyaralni, és most, hogy végre megérkeztek az antalyai hotelbe, a Blikknek mesélt a nem mindennapi utazásról.

Katalin, valamit öt és tízéves fia először látják a tengert. Egy szokványosnak mondható nyaralásra indultak az ITAKA Utazási Iroda szervezésében, amikor elkezdődtek a problémák.

Az első becsekkolás rendben zajlott, de hamarosan kiderült, hogy hosszú várakozás vár rájuk.

Az első órákban a feszültség fokozódott, a harmadik óra után az utazók utalványokat kaptak, amiket a reptéren válthattak be. Katalin így emlékszik vissza:

„Elkezdték osztogatni ezeket a kis papírokat, de alig 1-2 üzletben lehetett ezt levásárolni, amik egyébként este 9-kor vagy 10-kor zártak, és nyilván le voltak rabolva. Tehát ott álltam este fél kilenckor, és a gyerekeimnek tudtam venni vacsorára egy kis kekszet, meg csokit.”

A műszaki meghibásodás híre hamar elterjedt, de biztos információt senki sem kapott. Az indulási időpontot folyamatosan tolták, és Katalin a bőröndök kirakodásánál már tudta, hogy aznap nem repülnek:

„Mondtam a férjemnek, hogy ez a repülő ma már nem megy velünk sehova. Akkor közölték is velünk, hogy mindenki szedje össze magát, és mehet vagy egy szállodába, vagy ha akar, akkor haza. Másnap 11:20-kor indulna a repülő, így szombaton 9:20-ra legkésőbb ismét kint kellett lenni a reptéren, hogy újra becsekkoljunk.”

Katalinék másnap felkészültebben érkeztek a reptérre, de az utasok száma már csökkent, sokan feladták az utazást.

„A hangulat folyamatosan nagyon ingadozó volt, mindenkit feszültté tett ez a helyzet, azonban a gyerekek kezelték a legjobban”

– mesélte Katalin. Fiai meséket néztek és összebarátkoztak a többi várakozó gyerekkel.

Katalin egy másik Antalyába induló géphez ment, ahol látta, hogy egy óra késéssel ugyan, de az utasokat beszállítják:

„Ott megkérdeztem »ez meg mi«? És mondták, hogy hát egy órát késnek, de mennek Antalyába. Azt is hozzáfűzték, hogy úgy tudják, mindegyik utas szintén az ITAKA Utazási Iroda szervezésében érkezett. Ekkor gurult el a gyógyszer mindenkinél...”

Vasárnap délelőtt 11-ig adtak maguknak időt, hogy ha nem indulnak, alternatív nyaralást keressenek. Végül vasárnap 7:01-kor már a gépen ültek és várták az indulást. A család épségben megérkezett és már élvezik a hotel kényelmét. Bár a nyaralás csak négy napig tart, örülnek, hogy végre ott vannak.

Katalin azonban már előre izgul a pénteki visszaút miatt,

nem tudják, hogyan térítik meg a taxiköltségeket, a szállást és a kellemetlenségeket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

UTAZZ
Kalandok földön, vízen, levegőben – a Mátrában, az Oxygen Adrenalin Parkban jártunk
Gyakran fejtörést okoz a családoknak, hogy milyen helyen tudnának egy programdús, kicsiknek és nagyoknak egyaránt érdekes napot eltölteni. Gondoltunk egyet, és felkerekedtünk, hogy leteszteljük a Mátra hegyeinek ölelésében, Sástón található Oxygen Adrenalin Park attrakcióit. Spoiler: nem csalódtunk!


Különleges környezetben, egy volt kőbánya helyén terül el az Oxygen Adrenalin Park, aminek már a neve is árulkodó – itt ugyanis bőven akad izgalom. Első utunk rögtön a canopy-hoz vezetett. Az oda-vissza 230-230 méter hosszan átívelő alpesi csúszdán kb. 30 m magas drótkötélen csúsztunk a szakadék fölött, ahonnan csodálatos panoráma nyílik a tájra. Aki inkább a szomszédos függőhídról csodálná meg ezt a kilátást, az ezt is megteheti, de vigyázat, a híd kissé mozog!

A legnagyobb adrenalinlöketet egészen biztosan az óriáshinta szolgáltatja. A 20 méteres szabadesés után percekig a katlan felett hintázhatunk. Ez a Közép-Európában egyedülálló játékelem semmihez nem hasonlítható élmény, mindenképpen érdemes kipróbálni.

Ha ezek után sem untuk meg a pörgést, és még mindig szeretnénk egy kis sebességet magunkénak tudni, akkor irány Magyarország legmagasabban fekvő bobpályája, ahol a panorámát is megcsodálva, majd az erdőben kanyarogva csúszhatunk le a majd’ 1 km-es pályán, akár párban, akár egyedül.

Az Oxygen Adrenalin Parkban a víz közelségét sem kell mellőzünk, a fákkal szegélyezett tavon nem csak a tavirózsák kaptak helyet, hanem számos játékelem is: elektromos jetski, kalózhajó, vízi akadálypálya, tutaj és sokak kedvence, a water roller.

A kisebbek olyan további élményelemekkel is szórakozhatnak, mint a quad, a toronycsúszda vagy a légvár, de ez közel sem minden – ide ki sem fér az a sok-sok játék, ami a gyerekek rendelkezésére áll.

Az étteremben elfogyasztott finom ebéd után még felültünk az Oxygen Expressre, a félóránként közlekedő kisvonatra, hogy egy utolsó pillantást vessünk a Parkra.

Végül stílszerűen a libegővel távoztunk, így újfent a panorámában gyönyörködve ereszkedtünk le a közeli Sástóhoz.

Tipp: Július 13-án, szombaton immáron már kilencedik alkalommal rendezik meg a Libegők Éjszakáját, így ekkor a Mátra Libegő meghosszabbított nyitvatartással, 10-24 óráig üzemel. Részletek a Facebook eseményben.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk