A titokzatos lovagok, a denevérek és a vasszűz vára
A lovagok és a hátborzongató titkok világába csöppenhetsz, ha belépsz Közép-Európa egyik legnagyobb denevér kolóniája által lakott lékai várba. Ugye milyen jól hangzik?
Ausztriában, a magyar határtól alig negyed órára egy tó és egy patak partján, a hegytetőn magasodik Léka Vára. A látvány már messziről is impozáns, a hatalmas tornyok, a színes ablaktáblák mesebeli világot ígérnek. A vastag és hideg várfalak között azonban egy zord és kemény élet nyomai láthatók. Itt rekedt a középkor szelleme és nem éppen a királylányos, csupa-csipke, álomlovagot váró helynek látszik. Sokkal inkább olyannak, amilyenbe a hét fejű sárkány zárhatta a szegény megmentésre váró királylánykát.
A vár a sok zegzugos lépcsőjével, számtalan szobájával, kormos konyhájával, és csodás kilátást nyújtó tornyával mindenképpen megér egy látogatást.
Valószínűleg a 13. századig nyúlnak vissza a kezdetek. A várat a Gyöngyös-patak fölé építették, és akkoriban a Leuca néven emlegették. A Kőszegiek, majd a Kanizsaiak lakták, folyamatosan bővítették, alakították.
Az utóbbi években végzett kutatások szerint elképzelhető, hogy a 14. században templomos lovagok, majd a johannita rend tagjai itt tartották titkos összejövetelüket.
A 17. században Nádasdy Tamás tulajdonába került, aki kutat ásatott, ő csináltatta a börtönt (bár vannak akik szerint kincstár volt), de konyhát és lakószobákat is kialakítottak. A család nem lakott itt, a fellegvárat raktárnak használták és szolgálók lakták. Nádasdy Ferenc országbírót a Wesselényi-összeesküvésben való részvételért fő- és jószágvesztésre ítélték. Az elkobzott lékai birtokot 1676-ban Esterházy Pál herceg vette meg.
A 20. század elején a várat kétszer is felújították. A berendezése a háborúban megsemmisült, de a vár épségben maradt. 1968-ban Paul Anton Keller osztrák író vásárolta meg a várat, ahol panziót és gyógyintézményt alakított ki. 1980-ban került a Prof. Paul Anton Keller-Alapítvány tulajdonába. Ők renoválták az épületet, múzeumot és színháztermet, valamit szállodát és éttermet létesítettek benne. A lékai vár ma népszerű kirándulóhely. Ha rákeresnél, akkor Ritterburg, Lockenhaus-t írj be.
Az épület különlegességei:
Az ötszögletű öregtorony az 1200-as években készült, ez a vár legrégebbi része, régen őrtorony volt.
A kápolnatorony a 13. században épült, az ablakai mellett látható freskók Burgerland legrégebbi freskói.
Termei közül az egyik legérdekesebb a kör alakú mennyezeti nyíláson keresztül megvilágított ún. kultuszterem, ahol a legenda szerint a templomos lovagok tartották titkos összejöveteleiket.
A várudvaron lévő kút 2 méter széles és 114 méter mély volt, de a 16. században terméskővel betemették.
Az udvaron látható régi kútból állítólag titkos folyosó nyílik a várfalon túlra.
Az egyik fő látványossága a kínzókamra, itt látható a legendás vasszűz, amibe állítólag házasságtörő asszonyokat zártak.
A várkápolnát Szent Miklós tiszteletére emelték. A kápolna alatti sírkamrát a Nádasdy család temetkezési helynek szánta. A bizánci stílusú festményekkel díszített várkápolna látogatását éjfél körül csak az erősebb idegzetűeknek ajánlják, mert a legenda szerint, ilyenkor kísértenek a jobb létre szenderült barátok elkárhozott lelkei.
A termek közül építészetileg a legértékesebb a kéthajós, gótikus oszlopokkal, boltíves mennyezettel díszített gótikus lovagterem, amelyhez hasonlóak a Szent Földön és Szíriában találhatók.
A lékai várban él Közép-Európa egyik legnagyobb denevér kolóniája. Most külön kiállítás szól róluk, ahol multimédiás, interaktív eszközökkel lehet megismerni a denevérek életét, szokásait, lakóhelyét. Még egy speciális infravörös filmet is bemutatnak a vár körül élő népes denevérkolóniáról.
Infók:
A várat körülvevő udvaron ingyen lehet sétálni. A parkban van fajátszótér, óriássakk és pihenőhely is. Magyar nyelvű prospektus is kapható és a kiírások egy része magyarul is olvasható. A vár parkolójában ingyen lehet parkolni.
Cím: Lockenhaus, Burg Lockenhaus, Günser Str. 5.
Telefon: +43 2616/23 940
Nyitva tartás: Március végétől november elejéig
Belépő: Felnőtt: 8 €, diák/nyugd.: 6 €, gyerek (3-16): 4 €.
Megközelítés: a kőszegi határátkelőtől 7 km-re az 55-ös főúton
Honlap: ritterburg.at
Szöveg és fotók: Söptei Zsuzsanna
A környék látnivalóiról, várakról, várromokról még több infó ITT található.
Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!


























