Magyarország csodája: a Vörös-kő-forrás
A Vörös-kő-forrás Magyarország egyik nem igazán ismert csodája. Nem is igazi gejzír, hanem amolyan időszakos karsztvízi szökőkút, de az ország egyik legkülönlegesebb látványossága.
Még 2013-ban tettünk kirándulást a „magyar gejzírnél”, amit gyerekeknek és nagymamáknak egyaránt ajánlunk. Dél, azaz Felsőtárkány felől cserkésztük be a célt, a gyerekekkel és Amerika kollégával, aki, amíg én a fiúkat próbáltam kordában tartani, nagyon jó fotókat készített.
Vörös-kő-forrás nagyobb térképen való megjelenítése
Indulás előtti napon kiszámoltam, hogy ha Felsőtárkányban parkolunk, akkor 15-16 km lesz a gyalogút oda-vissza, ami a hét éves Vilinek már nagyon combos lett volna. Ezért reménykedtem, hogy kocsival feljebb tudunk menni a Varróházig, sőt, talán a Stimecz-házig is. Azt is kisasoltam, hogy Felsőtárkányból egészen a Stimecz-házig felvisz az erdei kisvasút.
Másnap délelőtt óriási tömegbe futottunk bele a faluban, mert kirakodóvásár volt. Elvergődtünk a kisvasút végállomásáig, és kiderült, hogy az erdei vicinális 20 perce ment el, a következő viszont csak két óra múlva indul. Kár, pedig 10 kilométerrel lerövidíthettük volna az utat.
A Toldi-kút az út elején
Visszaültünk a kocsiba, és elindultunk a vágány melletti műúton. Eljutottunk az Egeresvölgy-Varróház megállóig, ami mellett egy vadaspark és egy lovastanya, sőt egy tanösvény is van. Innentől a behajtást tábla tiltotta, ezért otthagytuk az autót a parkolóban. Kettő, oda-vissza számítva négy kilométert spóroltunk, az is valami.
Az út a vágányok között vezetett tovább a Vörös-kő-völgyben. A sínek mellett, sőt gyakran alattuk átvezetve patak kanyargott, bőven zubogó vízzel.
Biztos a kisvasútról is jól lehetett volna látni, de kezdtem nem bánni, hogy gyalog megyünk. Nem túlzok, ha azt mondom, hogy Magyarország egyik legszebb völgyében voltunk. A fiúk is elvoltak azzal, hogy mindenfélét a patakba dobálnak, Vili sem unt rá az útra egy jó darabig. A három kilométerrel feljebb levő Stimecz-ház előtt viszont már elő kellett venni a barkóba-fegyvert, hogy elvonjam a figyelmét az unatkozásról.
A vasút végállomásánál álló háznál, ami Stimecz Gáspár erdész, faátvevőről kapta a nevét, ettünk egy szendvicset, a fiúk is szétszéledtek egy kicsit a patak melletti zsombékosban.
A továbbindulás után 10 perccel vettem észre, hogy valami nem stimmel. Hamar kiderült, hogy Vili addig nézegetett tücsköt-bogarat a zsombékosban, amíg végül észre se vette, hogy leesett a szemüvege. Hiába fogtam a fejem, vissza kellett menni, és keresni a tűt a szénakazalban. Hihetetlen módon Vili 5 perc alatt megtalálta a szemüveget a patak mentén. Vagy nagyon jó a memóriája, vagy csúnya tréfát űzött velünk, nem tudom. Az üresen, lezártan álló Stimecz-házig a kék jelű turistaúton mentünk, innentől rá kellett térnünk egy jelöletlen szekérútra. Azt hittem, megritkulnak a túrázók, akik addig is elég sokan voltak, de egy tisztásra érve kész tömeg jött szembe velünk.
Valószínűleg a kisvonattal jöttek korábban együtt, és most voltak visszatérőben a forrástól. Megint csak megörültem, hogy nem értük el az erdei vasutat. Hiába, nem szeretem a tömeget.
Az enyhe emelkedőn hamarosan felbukkant a Vörös-kő-forrás előtti pihenőhely, és a fák közül kikandikált nyomás miatt függőlegesen feltörő forrás legyezőszerűen szétterülő vízfüggönye is. Ha nem láttuk volna, a víz robajáról akkor is tudtuk volna, hogy közel a cél.
A mesterséges medencéből feltörő Vörös-kő-forrás körül tényleg kisebb tömeg volt. Nem csoda, hogy nem látni itt mindig ennyi embert, hiszen a forrás időszakos, ami azt jelenti, hogy főleg a hóolvadás után, március-áprilisban szokott csak működni, az év nagy részében száraz.
A Magyarországon tudtommal egyedülálló szökőkútjelleg abból adódik, hogy a hegy tetejéről távozó csapadéknak csak egy része csobog le a felszíni patakmedrekben. Egy más része a hegy gyomrában, különböző vízzáró réteggel körülvett természetes medencékben gyűlik, és onnan csordogál el. Ha ez a medence magasabban van, mint a kifolyó nyílás, akkor a víz nagy nyomással zúdul ki, mint például a közeli Imó-kői forrás esetében, amit még márciusban csodáltunk meg. Ha meg a nyílás olyan szerencsésen helyezkedik el, hogy csak felfele tud távozni belőle a víz, akkor a megfelelő nyomás elérése után kilövell, mint egy szökőkút fúvókáján.
A Szép kilátás! blog nem más, mint egy amatőr túrázó élményei és javaslatai annak érdekében, hogy ti is kedvet kapjatok Magyarország és a világ legszebb helyeit megismerni. Kilátók, hegycsúcsok, panoráma, túra - személyes tapasztalatok, fotók itthonról és külföldről. Gyerekekkel, vagy éppen profi hegymászókkal.
"Összegyűlt, kinyomom." - írja a blogger. Mi pedig időről időre megmutatjuk nektek.
A két kisebb fiú rögtön bottal, fadarabokkal kezdte csapkodni a vízsugarat, alaposan összevizezve magukat és mindenkit a környéken. Ragadós példájuk nyomán újabb gyerekek csatlakoztak hozzájuk. Volt, aki a kulacsát töltötte meg a körülbelül 160 centire feltörő hideg, de finom vizű gejzírben. Valószínűleg a legjobb időszakban jöttünk, 4-5 napja kezdődött a melegedés, a hegyi medencék már szépen feltöltődtek.
A friss víz úgy feldobta a fiúkat, hogy úgy döntöttünk, felmegyünk a felső forrásig, sőt, afölé, a Vörös-kői-barlangig. A felső forrásra (amire márciusban azt hittük, hogy maga a Vörös-kő-forrás) rá sem ismertem. A felfelé út a barlangig sziklás-köves meredekké változott, ami nagyon bejött Vilinek.
A Vörös-kő oldalában megbúvó, szinte függőlegesen lefelé haladó barlang nemkülönben. Be is hatoltunk fejlámpával 8-10 métert, de amikor nagyon lejteni kezdett, visszafordultunk, nehogy lecsússzunk a mélybe. A barlang bejárata előtt elmajszoltuk a csúcscsokit, és elindultunk lefelé.
Gyerekekkel a lefelé út mindig gyorsan telik el. A lejtőn a fáradt lábak megtáltosodnak, és úgy rohannak lefelé, hogy győzzük utolérni őket. (Egy-egy taknyolás persze mindig benne van, de milyen túra az, amiről nem nyakig sarasan, kék-zöld foltokkal térnek haza a fiúk?)
A Vörös-kő-forrás, olyan hely, ahová muszáj elmenni. Az ott látott turistákból ítélve az Eger környékiek nagyon jól tudják ezt, a nagymamakorúaktól a kisgyerekes családokig. Mivel a kisvasút is a forrás működésének idején kezd el járni, fel egészen a Stimecz-házig, oda-vissza meg lehet úszni az egész túrát 4-5 km könnyű sétával, persze jó menetrendi időzítéssel. A hardcore talpasoknak kötelező a felsőtárkányi indulás, és a felső forrás a barlanggal, ami oda-vissza 20 km hosszú lehet. Az ideális szerintem az általunk használt varróházi parkoló, így az út hossza a két forrással a barlangig összesen 12-13 kilométer. Felsőtárkány Egertől kb öt kilométerre fekszik, Eger pedig kocsival elérhető az M3-as autópályáról 20 perc alatt. A túrát érdemes az első nagy tavaszi melegek idejére időzíteni, hogy minél látványosabb szökőkútban legyen részünk.
