2 nap, 22 település, 500 kilométer – elindultunk a magyar stopposversenyen
Ez csak az egyik feladat, amit a 2016-os Coldhitch stopposverseny indulóinak teljesíteniük kellett az elmúlt hétvégén. De a többi is hasonló szellemiségű volt, amiből nagyjából következtetni lehet a hangulatra.
A szervezők, Kovács Péter és Bors Adrián fejéből tavaly nyáron pattant ki az ötlet, azóta pedig már negyedik alkalommal valósították meg, egyre nagyobb népszerűség mellett.
A rekordot az idei nyári, háromnaposra nyújtott verseny tartja, ahol száznál is több csapat indult.
A téli kiadás nem ennyire nagyszabású, de így is bő két tucat páros jelent meg a szombat kora reggeli rajtnál, hogy nekivágjon az országútnak.

Elsőként egy tippelős kvízkérdésre kellett válaszolni, így dőlt el, ki milyen útirányon induljon el Szeged felé, ahová aznap estig el kellett jutni. Az 5-ös és a 6-os út volt a két lehetőség, de az se járt sokkal jobban, akinek az első jött ki, hiszen ebben az esetben a másnapi visszaúton várt rá nagyjából 100 kilométerrel hosszabb táv.
Ezután kiosztották a Hitchbook-okat, amiben az útvonal és a teljesítendő feladatok szerepeltek. Ekkor lehetett elindulni, innentől pedig teljesen véletlenszerűen alakultak a dolgok: mindenkinek a saját szerencséjén és rátermettségén múlt, milyen szituációkba keveredett és milyen úton-módon jutott el a célba.
Akadt például olyan csapat, akik egy hatalmas lepedőre a "Versenyzünk, segíts!" feliratot festették fel, és bármiféle útirányjelző tábla helyett végig azzal próbálkoztak. Meglehetősen nagy sikerrel: mindössze egy alkalommal kellett másfél órát várniuk, többnyire pár perc után megállt nekik valaki. Ha másért nem, érdeklődni arról, milyen versenyről van szó. És ha már így alakult, el is vitték őket.
Emlékezetes volt még számukra, amikor Kelebiánál stoppolva
háromszor is megközelítette őket egy rendőrségi helikopter, egyre alacsonyabbra szállva. Utoljára már alig 20 méterrel lebegett a föld felett, de sajnos végül nem vitte el őket, pedig alighanem pluszpont járt volna érte...

És akkor a sofőr meghúzta a pálinkásüveget
Ami bennünket illet, Kecskemétig viszonylag hamar lejutottunk, ott azonban egy óra után sem akart senki megállni. Taktikát kellett váltani tehát, amire rövid ötletelést követően egy "Van pálinkánk!" feliratú tábla tűnt megfelelőnek.
- Fél percen belül lehúzódott egy autó.
- A benne ülő középkorú nő rápillantott a táblára, beazonosíthatatlan kifejezés ült ki az arcára, gázt adott és továbbhajtott.
- Nagyjából tíz perccel később egy másik lehúzódó autó ugyanígy tett, miután elolvasták a feliratot.
- Mindenki más nagyon röhögött, majd megállás nélkül elhajtott mellettünk.
Mondjuk már ezek miatt is megérte, de a tapasztalatokból okulva innentől ismét földhözragadtan konzervatív, városneveket tartalmazó táblákkal próbálkoztunk. Valamint egy meglepetésszerűen feltűnt kismacskával, akit több mint fél óráig levakarni sem lehetett. Ha odébb vittük, visszajött, és fél percen belül ismét felmászott a nyakunkba. A cukiságfaktort mindenesetre sikerült az egekbe lőni.
A legváratlanabb pillanat mégsem ez volt a hétvége során, hanem amikor az egyik sofőr teljes nyugalommal meghúzta a már említett pálinkásüveget, miután kiszálltunk, majd továbbhajtott. Óvatos érdeklődésünkre, hogy nem tart-e az intenzíven járőröző rendőröktől (mi aznap nagyjából negyedóránként botlottunk beléjük), csak lazán legyintett. Mit is lehetne mondani erre? YOLO!

Ahogy a felütésből kiderült, a verseny nem szűkölködött indokolatlan feladatokban. "A Gorkij utca 2.-nél van egy jégkorcsolya pálya. A sarkánál áll egy madárhatározó tábla. Melyik madár van a Széncinege és a Sárgarigó között?" – kellett például kideríteni Kiskunfélegyházán.
A patinás Balástya Italbolt (Széchenyi u. 18.) koedukált mosdójának is fellendült a forgalma ezen a hétvégén, hiszen egymás után tódultak be a csapatok, hogy lemérjék a falon lévő tükör szélességét, majd centiméterben megadva bemutassák a rendezőknek.
Arra szintén aligha számítottak a környéken járó autósok, hogy Zámbó Jimmy Nézz le rám, ó Istenem című örökzöldjét kell majd énekelniük fennhangon az alig pár perce felvett stopposokkal.
Ez is feladat volt ugyanis. Mindenesetre remek dolog, hogy nagy részük abszolút vette a lapot. Olyan is akadt, aki jó félórás kerülőt tett, hogy az egyik csapatot elvigye egy útba nem eső célpontra. Sőt, volt akinek annyira megtetszett az egész, hogy azzal búcsúzott, legközelebb komolyan megfontolja a versenyzőként való indulást.

Szegedre megérkezve még közel sem értek véget a feladatok aznapra: a városon belül folytatódott a pontvadászat, az addigiakhoz hasonlóan kreatív agymenésekkel. Csak egy példa:
A Nagyáruház passzázs során találtok zöld nyilvános telefonokat. Meg kell keresni a 62/406-413 számmal rendelkezőt, és feltárcsázni ebből bármelyik szervezői telefonszámot (lásd elérhetőségek). A feladat, hogy miután felvettük a telefont, ordenáré módon üvöltsétek a csapatneveteket a kagylóba, és utána azt, hogy a „Coldhitch a legjobb stoppos verseny!” Hadd tudják meg a szegedi járókelők, mi is az a COLDHITCH!
Az este további része szabad foglalkozással (=eufemizmus az ivásra) telt egy helyi sörözőben, ahol a szervezők összeszámolták az aznap megszerzett pontokat, és mindenki elmesélhette legemlékezetesebb sztorijait akár aznapról, akár korábbi stoppolásairól a többi csapatnak.
A legjobb taktika: ne nézz ki tömeggyilkosnak
Másnap ki északra, ki nyugat felé indult el annak megfelelően, melyik úton érkezett Budapestről. Az egyik kötelező checkpoint a bajai Shell benzinkút volt, ahol a személyzet egyik tagját kellett rávenni egy közös fotóra, stoppostáblát tartva. Külön vicces, hogy mindkét nap ugyanazok dolgoztak, így amikor vasárnap délután sokadik csapatként odaértünk, már szinte mondanunk sem kellett semmit. "Tudom, megyek már..." – felelte a pult mögött álló fiatal lány, aki szintén aligha számított rá másfél nappal korábban, hogy több tucatnyi képen kell pózolnia. Ennek ellenére teljesen lazán vette a dolgot.

A versenyt végül nagy küzdelemben Rozi és Attila nyerték, akik az összes eddigi alkalommal rajthoz álltak. Elmondásuk szerint minden alkalommal egyre jobban teljesítettek, sokat segített nekik a győzelem elérésében, hogy már valamennyire ismerték a feladattípusokat és tanultak az eddigi hibáikból. Persze a szerencsén is nagyon sok múlt, ahogy stoppoláskor mindig. Mindenesetre fontos kiemelni, hogy végig egyetlen, "Légyszi!" feliratú táblával stoppoltak.
– foglalja össze a legtutibb trükköt Rozi.
Ez volt az első verseny, ahol nem akadt különösebben meglepő, vagy furcsa fuvarjuk, egy életmentő viszont igen: ez már Budapest határán belül lehetővé tette, hogy gyorsabban beérjenek a városba, mintha tömegközlekedéssel mentek volna. Így jutott idejük az ottani feladatokra, és végül alig 25 ponttal előzték meg a második helyezett csapatot.

A győztesnek járó díj egy serleg és egy oklevél volt, de a megszerzett élmények alighanem jóval többet érnek, még az utolsó helyezettnek is. Legközelebb nyáron lesz Hungarohitch, de addig is lehet gyakorolni, hiszen nem kell hozzá versenyhelyzet, hogy hasonlóan emlékezetes kalandokba keveredjen az ember. Elég egy hüvelykujj és némi bátorság.
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel!