FELFEDEZŐ
Az összes indulásra kiszámolt átlagos késés 23 perc volt. A Wizz Air Nagy-Britanniából induló járatainak átlagos késése ennek a kétszerese, 46 perc és 6 másodperc volt tavaly.
FELFEDEZŐ
A magyar férfi végül a nyaraláson készült családi fotókkal bukott le, ahol a gyerekeit emelgette és a kutyájával játszott.
FELFEDEZŐ
A covid-járvány óta jelentősen megnőtt az üresen álló üzlethelyiségek száma, de az idei forgalmi adatok már kedvezőbbek.
FELFEDEZŐ
A TikTok használatát az elmúlt hetekben az amerikai, a kanadai és a belga kormány, valamint az Európai Bizottság is korlátozta állami tisztviselők részére.
FELFEDEZŐ
Most bevallották, hogy korábban már kis híján elváltak, de ennek semmi köze nem volt a sok gyerekhez.
FELFEDEZŐ
Az egykori focista Twitter-bejegyzésében éles szavakkal marasztalta el a konzervatív párti brit kormány által beterjesztett bevándorlási törvénytervezetet.
FELFEDEZŐ
A 96 éves dokumentumfilmes családja és szóvivője is tagad. Állításuk szerint a természettudósnak még rengeteg terve van a jövőre.
FELFEDEZŐ
Az egész egy kilencéves kislány ötlete volt, aki levelet akart küldeni a mennyországba a nagyszüleinek.
FELFEDEZŐ
Az eset néhány héttel az orosz-ukrán háború megindítása előtt történt, amikor telefonon egyeztetett a két országvezető.
FELFEDEZŐ
Nadhim Zahawi nem számolt be a brit adóhivatallal lezajlott vitájáról és a hivatal által rá kiszabott mulasztási bírságról az előző és a mostani miniszterelnöknek sem.
FELFEDEZŐ
Nem volt kivételezés, a vezetéssel kapcsolatos szabályok az ország vezetőire is vonatkoznak – Nagy-Britanniában.
FELFEDEZŐ
A brit kormány az eddigieknél intenzívebben támogatná Ukrajnát. Rishi Sunak kormányfő szerint az elhúzódó állóháború csak Oroszország céljait szolgálná.
FELFEDEZŐ
Ha eddig azt hittük, különleges dolgokat tudtunk meg a herceg életéről, most jön csak a java.
FELFEDEZŐ
A manchesteri fiatal édesanyja az orvosokat is hibáztatja, amiért tanácstalanok voltak Johnny kezelésekor.
FELFEDEZŐ
Nem volt megfelelően biztosítva, de a brit rendőrökön nem lehet kifogni. lekapcsolták, de a szállítmány mégis megérkezett az ügyfélhez.
Népszerű
Ajánljuk