HÍREK
Sadiq Khant eddig kétszer, 2016-ban, majd 2021-ben választották meg. A Munkáspárt - a legnagyobb brit ellenzéki erő - ugyanakkor a londoni polgármesternél és az országos aránynál (20%) is nagyobb, 35 százalékos előnnyel vezeti a mezőnyt a brit fővárosban.
HÍREK
Clive Worthingtonon rosszul végezte el a fogbeültetéseket a doktornő, aminek nyomán a férfit több mint 7 évig kínzó fájdalom gyötörte, majd végül véget vetett az életének.
HÍREK
Majdnem lelőtték a Fekete-tenger felett a britek egyik felderítőgépét. A két orosz pilóta a levegőben veszett össze egymással azon, hogy milyen parancsot kaptak.
HÍREK
A britek kínai kémeket fogtak még tavasszal. Rishi Sunak brit miniszterelnök szerint Kína beavatkozik a brit demokrácia működésébe. Sunak közölte Li Csianggal, hogy London ezt elfogadhatatlannak tartja.
HÍREK
A kutatók már az 1980-as évek óta készítenek szintetikus antitesteket például rákkezelésekhez, de a folyamat eddig rendkívül hosszadalmas volt. A gépi tanulás és a robotika ezen a területeken is óriási változásokat hoz.
HÍREK
Rocktörténelmet írt a Led Zeppelinnel, de túl tudott lépni saját legendáján. Plant a tehetségét Isten ajándékának tekinti, ami szüntelenül fejlesztenie kell, és ebben nagy szüksége van a közönségtől kapott energiára is.
HÍREK
A furcsa kis medve viszont 30 százalékkal növelte meg egyébként a kínai állatkert látogatóinak számát.
HÍREK
Ben Wallace brit védelmi miniszter szerint a NATO „nem az Amazon házhoz szállító szolgálat”, valamint Ukrajna helyesen tenné, ha „hálát tanúsítana”. Wallace ősszel visszavonulni készül.
HÍREK
Elképzelése szerint a 35 évesnél fiatalabb uniós állampolgárok két évre szóló nagy-britanniai munkavállalási engedélyt kaphatnának. A lehetőség kétoldalú lenne.
HÍREK
Egyszer már lezárták az ügyet, és Johnson többszörösen bele is bukott, azonban a videón látszik, hogy napnál világosabban megszegték a karanténszabályokat.
HÍREK
III. Károly most első ízben a hivatalos születésnapja alkalmából kitüntetettek listáját hirdette ki.
HÍREK
Olyan ajándékot akartam adni, ami teljesíthetetlennek tűnik, de teljesíthető. Megcsináltuk, sokat nevettünk, de azt hiszem, többet nem akar meglátogatni.
HÍREK
A brit nőnek minden szinten jobban megéri ez a karrier, mint a rendőrtiszti. Szerinte előző munkahelyén egyáltalán nem becsülték meg.
HÍREK
Az észak-írországi tanácsi választásokon a Sinn Féin 144 mandátumot szerzett, 39-cel többet, mint a 2019-es előző helyhatósági választáson.
HÍREK
Ugyan tiltott, mégis egyre gyakoribb ez a jelenség a megélhetési válsággal küzdő szigetországban.
HÍREK
Keveseknek jut eszébe, milyen sok fajnak fontos a szívrothadás, ami a tölgyeknél 300 éves kor felett, a bükkfáknál pedig úgy 120 év után indul be. Csakhogy ma már kevés fa éli meg ezt a kort. Így most fiatal fákat öregítenek.
HÍREK
Raab szerint a vizsgálat veszélyes precedenst teremtett, mivel alacsonyra helyezte azt a küszöböt, amely felett már zaklatásnak lehet minősíteni a vezetői magatartást, és ez csak bátorítja azokat, akik hamis vádakat fogalmaznak meg a kabinettagokkal szemben.
Népszerű
Ajánljuk