JÖVŐ
Az üdülőhely alapját egy mesterségesen kiépített, műanyag hulladékkal megtöltött zsákokból álló szemétsziget szolgálja majd.
JÖVŐ
Egyes műanyag eszközök már júniustól eltűnnek az éttermekből, helyette fenntartható forrásokból származó papír, rost és fa alapanyagból készült termékeket használnak.
JÖVŐ
Az idén tavasszal megjelent mű minden oldalról körbejárja a kérdést, milyen kihívások elé állítja az emberiséget az MI rohamos fejlődése ma és a közeljövőben.
JÖVŐ
Már hét megye tervezi, hogy megváltoztatja a szabadtéri dohányzásra vonatkozó szabályokat a lezárások teljes feloldását követően.
JÖVŐ
Az egykori amerikai elnök szerint ugyanakkor minden tudásunk megvan ahhoz, hogy változtassunk a helyzeten.
JÖVŐ
Friss jelentése új alapokra helyezheti a nemzetközi tárgyalásokat, megerősítve, hogy a klímasemlegesség elérése nemhogy gazdasági áldozattal nem jár, hanem növekedést és sok millió új munkahelyet biztosít.
JÖVŐ
A vastag, sokszor használható műanyag zacskókra nem vonatkozik a rendelet. 2023. január 1-től pedig tilos lesz a más műanyagból készült, egyszer használatos italtartó pohár is.
JÖVŐ
A két település között ugyan 600 kilométer van, a hatalmas képernyőkből és videokamerákból álló eszköz segítségével a helyiek úgy érezhetik, mintha csak egy karnyújtásnyira lennének egymástól. Ki is használják a lehetőséget.
JÖVŐ
Radics Kornélia Áder János államfővel beszélgetve fejtette ki gondolatait a szélsőséges időjárásról, az északi metánmezők 'időzített bombájáról' és az óceáni áramlatok új veszélyeiről.
JÖVŐ
Amit a képen látunk, az egy erőszakos vagy energikus ökoszisztéma galaxisunk 'belvárosában' - mondja a szakértő.
JÖVŐ
Lehet, hogy belátható időn belül kolóniákat tudunk létesíteni egy másik bolygón, és elindul az űrturizmus, azonban az általunk okozott környezeti-éghajlati válság elől nem tudunk, és nem is érdemes más bolygóra menekülnünk.
JÖVŐ
Az Európai Űrügynökségnél dolgozó Orgel Csillával végigvettük a Mars utazás lehetséges veszélyeit, és kiderítettük, hol tartanak most az előkészületek.
JÖVŐ
Tágas utastér, padlótól mennyezetig érő ablakok, minimális zaj, kezdetben hibrid, később teljesen elektromos hajtás - ilyen lesz a brit gyártású Airlander 10, amely 2025-től szállíthat utasokat.
JÖVŐ
Palkovics László szerint a beruházás fontos lépés ahhoz, hogy Magyarország, az eredeti terveknek megfelelően, 2050-re karbonsemlegessé váljon.
JÖVŐ
Döbrösi Laurát arról kérdeztük, milyen változásokat hozott az elmúlt év a zöldmozgalmak számára.
JÖVŐ
Majdnem biztos, hogy egy brit cég viszi el a világhálót a Holdra, a kérdés már csak az, hogy melyik. És hogy ki fogja használni.
Népszerű
Ajánljuk