SZTÁRVILÁG
A származása miatt kapott kritikus megjegyzéseket az X-Faktor mentora, amiket persze nem hagyott szó nélkül.
SZTÁRVILÁG
Egy konfliktus miatt kellett gyorsan menekülnie, de ott rekedt a homlokzaton – az egész utca rajta nevetett.
SZTÁRVILÁG
A 19. század második felében többen is úgy vélték, hogy ebben az új, idegen és kiszámíthatatlan világban rengeteg veszély és csábítás leselkedik az emberekre, melyeknek megtestesítői sok esetben az utcalányok voltak.
SZTÁRVILÁG
Nacho Vidal pozitív HIV-tesztje miatt több európai, pornófilmeket gyártó cég is forgatási tilalmat rendelt el.
SZTÁRVILÁG
11 éves volt a kislány, amikor az őcsényi férfi elkezdett vele szexuálisan erőszakoskodni, hetente többször is együttlétre kényszerítette. Még telefonon is zaklatta, pornográf képeket küldözgetett neki.
SZTÁRVILÁG
Ki volt az első ember, aki krumplit evett? Ránézett és azt gondolta: 'na, most jól megeszem ezt a fura követ.'"
SZTÁRVILÁG
Többen is megszólalnak benne azok közül, akiket állításuk szerint még gyerekkorukban molesztált, szexuálisan bántalmazott a poplegenda.
SZTÁRVILÁG
Friss banán a szobákban, amerikai filmek a moziban, örömlányok és a vízig vezető piros szőnyeg. Ilyen volt az élet a titkos üdülőkben annak idején.
SZTÁRVILÁG
Az orosz szupermodell különösen ügyel magánélete diszkréciójára, most azonban mégis nyilatkozott róla.
SZTÁRVILÁG
Történetünk hősének barátnője az első nő, akit Nagy-Britanniában családi erőszak címén bebörtönöztek. A fiatalember most harcot hirdet a férfiakra sütött egyoldalú bélyeg ellen.
SZTÁRVILÁG
Immár 131 éve úgy tudja a világ, hogy a rejtélyes londoni sorozatgyilkos kizárólag prostituáltakat ölt meg. Most egy új könyv egészen meghökkentő megvilágításba helyezi a történetet.
Népszerű
Ajánljuk