A Rovatból

"Féltem, hogy megöl" – mégis együtt maradt az erőszakos barátnőjével a férfi

Történetünk hősének barátnője az első nő, akit Nagy-Britanniában családi erőszak címén bebörtönöztek. A fiatalember most harcot hirdet a férfiakra sütött egyoldalú bélyeg ellen.


A 22 éve Alex a BBC-nek mondta el történetét.

Felidézi, hogy az a pokol, amit barátnője, Jordan teremtett körülötte, apró dolgokkal kezdődött. Például belekötött az öltözködésébe, a hajviseletébe. Akkor már három éve voltak együtt, volt közös otthonukban éltek Bedfordshire-ben. Ezek a kellemetlenkedések egy kilenc hónapig tartó fizikai erőszakba torkollottak. „Soha nem felejtem el azt a napot, amikor először öntött rám forró vizet. Rettegtem tőle” – írja Alex. Ezt a tortúrát máskor is megismételte vele.

„Életem minden egyes pillanatát ellenőrzése alá akarta vonni”.

A tavalyi angliai és walesi bűnügyi statisztikák szerint mintegy kétmillió, 16 és 59 év közötti felnőtt szenvedett el az elmúlt évben családi erőszakot. A becslések szerint egyharmaduk férfi. Ugyancsak becsült adat, hogy minden ötödik tizenévest bántalmaz a fiúja vagy a barátnője. Kiderült, hogy sokkal több a férfi áldozat, mint azt korábban sejteni lehetett. Az angliai és a walesi rendőrség 2017-ben 150 ezer férfiak elleni erőszakos esetet regisztrált, több, mint kétszer annyit, mint 2012-ben. Egy jótékonysági szervezet szerint a családi erőszak elől menekülőkre jutó ágyaknak kevesebb mint 1%-át tartják fenn férfiak számára, Londonban egyetlen egyet sem.

Jordan és Alex 16 évesen ismerkedtek meg 2012-ben egy kollégiumban. A lány jó tanuló volt, művészettörténésznek jelentkezett a hertfordshire-i egyetemre, tanár akart lenni. Kezdetben minden jó volt, harmonikus kapcsolatot éltek meg. Aztán Jordan kezdett furcsán viselkedni. Alex először csak azt hitte, hogy így akarja felhívni magára a figyelmet. Csakhogy a lány hamarosan teljesen elszigetelte a fiút a barátaitól, családjától. Nemcsak hogy nem látogathatta őket, hanem még a Facebook-oldalát is leállította. Később már azt is megszabta, hogy mit és mennyit ehet, és bebeszélte Alexnek, hogy csakis őneki van igaza. A fiú próbált ez ellen harcolni, de esélye sem volt.

Két gyermekük is született, Alex reménykedett, hogy valami majd megváltozik.

„Bár még egészen kicsik voltak, látniuk kellett, hogy mi történik, és bár őket nem bántotta, állandóan attól féltem, hogy ha elhagyom, akkor rajtuk tölti ki a bosszúját. Így aztán maradtam.”

Alex azt sem tagadja, hogy azért voltak nagyon jó pillanataik Jordannnel, amikor boldognak érezte magát. És végül is szerette őt. De a mentális erőszakot másfél év után felváltotta a fizikai. A lány úgy feküdt le, hogy egy üveg volt a keze ügyében, megvárta, amíg a fiú elalszik, majd fejbe verte az üveggel. Azzal gyanúsította ugyanis, hogy más lányokkal tart kapcsolatot. Alex egy idő után már nem érzett fájdalmat az üvegkínzás után, ezért Jordan lépett egy szintet. Kalapácsra váltott, máskor a laptop töltőjével ütlegelte, sőt, hamarosan kések is előkerültek.

„Egyszer éppen csak nem találta el az egyik artériát a csuklómon. Aztán jött a forró víz. Harmadfokú égési sebeim lettek. Amikor hozzászoktam egyfajta fájdalomhoz, mindig tovább lépett.

A forró víz után már csak a halál következhetett. Féltem, hogy megöl. A szomszéd többször is kihívta a rendőrséget, amikor hallotta az üvöltést tőlünk, de olyankor mindig hazudtam, csak azért, hogy megmentsem az életemet. Ilyenkor kisminkelt, hogy elrejtse, amit tett velem.”

2018-ra életveszélyes állapotba került, több mint 30 kilót fogyott, és sérülései is egyre súlyosabbak voltak. Végül sikerült Alexet a rendőrségnek kihallgatnia.

„Egészen addig mindent letagadtam. De már nem bírtam tovább. Ha akkor a rendőrség nem lép közbe, már a földben lennék.” Szerencsére a sérülései elég bizonyítékot szolgáltattak arra, hogy Jordant letartóztassák.

Alex szerint Jordant semmi más nem motiválta, mint a féltékenység. „Nagyon közel álltam a családomhoz, nagyszerű barátaim voltak, de ő elzárt mindentől, amim valaha is volt. Emlékszem, egyszer azt mondta: Tönkre akarom tenni az életedet”.

A fiú úgy érzi, hogy Jordan soha nem bánta meg, amit tett, és valószínűleg a bíróság előtt is csak azért vallotta magát bűnösnek, hogy enyhébb büntetést kapjon.

Jordant végül hét és fél évi börtönre ítélték. „Amikor tudtam, hogy benne van abban a rabomobilban, nagy megkönnyebbülést éreztem és egy csepp sajnálatot sem iránta. A gyerekek nem tudják, mi történt. Magamhoz vettem a bírósági iratokat, hogy elolvashassák, ha nagyobbak lesznek, és elég érettek ahhoz, hogy megértsék. Remélem egy nap azt mondják: „Jó apa voltál”.

A már idézett statisztikák szerint a családi erőszakot elszenvedett férfiak közül csak minden huszadik kér segítséget.

Alex szerint ez összefügg azzal, hogy a közhiedelem szerint ez férfibűn és éppen ezért sokszor a rendőrség nem veszi komolyan a férfi áldozatokat.

„De mi köze van ennek a nemhez?” – teszi fel a kérdést a fiatalember, aki lassan elkezdte újraépíteni lerombolt életét, és távlati terve, hogy menedékhelyet hoz létre hasonló sorsú férfitársainak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Legnépszerűbb

Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Megszólalt Ralf Schumacher volt felesége az exférje coming outja után: „Elpocsékoltam a legszebb éveim”
Cora Brinkmann azt mondta, hogy ő is csak Ralf Instagram-posztjából tudta meg a hírt, és nagyon kiakadt. Szerinte a 14 évig tartó házasságuk csak hazugság volt.


Korábban írtunk róla, hogy a 49 éves egykori Forma–1-es pilóta a közösségi oldalán tudatta a nagyvilággal, hogy meleg, és bemutatta a párját is.

Ez a hír még Ralf Schumacher exfeleségét is váratlanul érte. Cora Brinkmann most reagált a coming outra, és elmondta, hogy teljesen becsapva érzi magát. Cora a Der Spiegel című lapnak adott interjúban azt mondta, hogy nagyon kiakadt a hír után, és szerinte a 14 évig tartó házasságuk csak hazugság volt, és elpocsékolta a legszebb éveit.

„Bárcsak Ralf velem is közölte volna mindezt, vagy legalább szólt volna, hogy erre a bejelentésre készül. Már a pályafutása alatt is voltak ilyen pletykák, amik aztán az évek során egyre erősebbek lettek. Már én sem tudtam eldönteni, hogy mi ebből az igaz. Ralf végig tagadott, én pedig nagyon bíztam benne, az ő szava nekem szentírás volt”

– mondta a volt feleség, aki szintén az ominózus Instagram-posztból értesült arról, hogy Ralf meleg.

(via Daily Mail, Velvet)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
FELFEDEZŐ
A Rovatból
Ilyen botrányos válást még biztosan nem láttak Battonyán: a polgármester felesége kidobálta az utcára a férje ruháit
Ha valaki esetleg összefutna a férjemmel, legyen kedves szólni neki, hogy szedje össze a ruháit a ház elől - írta a nő a Facebookon.


Battonya még nem volt tanúja ilyen viharos válásnak. A Békés vármegyei kisvárosban szinte életre kelt egy "Mi kis falunk" epizód, amikor Boros Csaba polgármester felesége a ház elé helyezte férje teljes ruhatárát – számolt be róla a Blikk. Az eseményekről azok is értesülhettek, akik nem jártak arra, mivel az asszony a Facebookon is megosztotta a történteket.

„Hahó, ha valaki esetleg összefutna a férjemmel, legyen kedves szólni neki, hogy szedje össze a ruháit a ház elől” – írta a battonyai polgármester felesége egy közösségi oldalon, ahol ennél élesebb megjegyzések is megjelentek. Posztjaiban a befizetetlen csekkek képeit is közzétette, felszólítva férjét, hogy végre rendezze a számlákat a közösen eladott szürkemarhák árából.

A polgármester végül júniusban elveszítette a választást, és októbertől már nem tölti be a tisztséget. Hogy ennek köze lehet-e a családi drámához, azt nem lehet tudni.
Az asszony azonban a Facebook oldalán büszkén vállalta, hogy számára nem jelent problémát az átlagemberek élete, és egy Volánbuszon készült szelfit is megosztott. „Nem kell autó, buszozni is jó” – írta.

A Blikk megkereste a feleséget, a hölgy ajtót nyitott, de nem kívánt nyilatkozni. Annyit azonban elmondott, hogy 24 éve tartó kapcsolatuk a polgármesterrel mostanra megromlott, de ebben ő semmi rendkívülit nem lát, bárkivel megeshet. Hangsúlyozta, hogy szerinte nem voltak nagy veszekedéseik.

„Icu, nagyot csalódtam benned, nem elég hogy a párod földre került, még jól meg is rugdosod. És pont te, kinek támogatnia kellene” – ilyen és ehhez hasonló kommentek olvashatók a polgármester utcára tett ruháit ábrázoló kép alatt.

„Régóta tudta mindenki, hogyan élnek, gyakoriak voltak a nyilvános veszekedések, és csak reméltük, hogy nem tudja meg az egész ország” – mondta egy neve elhallgatását kérő helybéli.

A portál információi szerint Boros Csaba 4 éve vette feleségül az asszonyt, de ekkor már egy éve nála lakott. Utcaszomszédok voltak azelőtt, majd amikor a polgármester házát tartozás miatt elárverezték, a férfi átköltözött a szemközt lakó nő lerobbant házába.

„Olaszosan temperamentumos volt a kapcsolatuk. Ilona féltékeny volt mindenkire. Egyszer a hivatal titkárságán rendezett jelenetet, hogy az ő férjét ne bámulja az ottani egyik kolléganő”

– mondta az egyik szomszédjuk. Az asszony nem először zavarta el férfit, de odáig sosem fajultak a dolgok, hogy utcára dobálja a holmijait.

Néhányan úgy tudják, Boros Csaba nemrég meghalt édesanyja házába költözött, amit testvérével árulnak, és kerüli a találkozást az emberekkel, megviselték a történtek, szégyelli a botrányt. A lap elérte a polgármestert is, de ő sem kívánt nyilatkozni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Előző életében meghalt a Titanicon, és ezt bizonyítani is tudja – állítja egy amerikai tinédzser
Jamey édesanyja hisz a fiának, aki szerinte már kisgyermekként is emlékezett olyan dolgokra, amiket nem tapasztalhatott meg a saját életében.


Egy amerikai tinédzser, Jamey azt állítja, hogy korábbi életében részese volt a Titanic elsüllyedésének, és 1912-ben ő is hullámsírba került a legendás luxus óceánjáróval. Sőt, szerinte ő maga volt a Titanic tervezője, Thomas Andrews – íja a LADbible.

Jamey az LMN televízió The Ghost Inside My Child című műsorában beszélt a nem mindennapi történetéről, amelyben édesanyja is hisz. Jamey édesanyja azt mondta, fia már kiskorától kezdve különös félelmekkel és emlékekkel küzdött. Észrevette, hogy Jamey mániákusan retteg a mély víztől, és kisgyermekként olyan emlékei vannak, amiket életkorából fakadóan nem tapasztalhatott meg a saját életében.

Jamey nem csak arra emlékszik, hogy meghalt a Titanicon, hanem azt is állítja, hogy ő volt a tragikus sorsú hajó tervezője, Thomas Andrews. Andrews, aki a White Star Line brit hajózási társaság számára több hajót is tervezett, a Titanic jéghegynek ütközése után nem szállt be a mentőcsónakba, hanem a hajóval együtt elsüllyedt 1912 májusában.

Jamey édesanyja azt is elmondta, hogy miután a fiú megnézte a Titanic című filmet egy bébiszitterrel, rajzokat kezdett készíteni a hajóról, és ezeken olyan részleteket is ábrázolt, amelyeket csak a filmből nem ismerhetett volna. Egy különösen intenzív álma után, amelyben Jamey azt kiáltozta, hogy „lesüllyed”, édesanyja sírva fakadt.

„Nem úgy hangzott, mint egy kisfiú kiáltása, hanem mint egy felnőtt férfi hangja” – emlékezett vissza az édesanya.

Bár ezek az álmok és emlékek sokáig kísértették Jamey-t, a fiatalember végül kijelentette, hogy mostanra „békére lelt” azzal, hogy megértette és elfogadta, mi történt vele.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Segít a férfiaknak megcsalni a „lusta feleségeiket”, ezzel keresi a pénzét az OnlyFans-modell
Az Ausztráliában élő nő szerint semmi gond nincs azzal, ha egy férfi az „elhanyagoló” felesége elől máshol keresi a boldogságot. Nem mindenki értett egyet vele.


Egy fiatal nő azzal hívta fel magára a figyelmet az interneten, hogy kijelentette: a szerető szerepét vállalva segít megmenteni mások házasságát – írja a Mirror.

Bonnie Blue, aki erotikus tartalmak készítéséből él, merész kijelentést tett:

azt állítja, hogy azzal segít a férfiaknak jobb férjjé válni, hogy lefekszik velük.

Az Egyesült Királyságból származó, jelenleg Ausztráliában élő nő szerint nincs semmi különös abban, ha egy férj „elhanyagoló felesége” mellett máshol keresi a boldogságot.

„Kell a változatosság a hálószobában – ha a partnered minden nap babot és pirítóst eszik, nem kellene őt hibáztatnod, ha máshová szeretne menni, hogy steaket ehessen. Ha egy olyan büfében van, ahol mindenből ehet, akkor mindenből kaphat egy keveset” – mondja Bonnie Blue.

A kijelentései nyomán nem maradtak el a követők kritikái sem, akik rámutattak, hogy ezzel a hozzáállással nemcsak önmagát, hanem a nőtársait is tiszteletlenség éri.

A modell erre csupán annyit válaszolt, hogy ő soha nem kért tiszteletet – számára elég, hogy fizetik a számláit, és milliomossá tették.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk