UTAZZ

Barangolások a lagúnák között – ilyen volt Velence a karnevál után

Útinaplónkból az is kiderül, hogyan nyúltak le bennünket rögtön a városba érkezés után, és miért beszélnek furcsa, hibrid nyelven a helyiek, amikor olaszul válaszolnak nekik a külföldiek.


Egy régóta vágyott úticélnál mindig fennáll annak a veszélye, hogy túl nagy bennünk a várakozás, valami egészen rendkívüli csodáról álmodunk, és mire végre eljutunk oda, nagy csalódást élünk meg, mert álmaink túl nőttek a valóságon. Bennem is munkált egy ilyen félelem, amikor Párommal sok-sok év után rászántuk magunkat, hogy elutazzunk Velencébe. Éveken át vagy közbejött valami, vagy pedig túlságosan bonyolultnak tűnt az eljutás a lagúnák városába, amióta nincsen oda közvetlen repülőjárat. Végül jó megoldásnak tűnt, hogy elrepültünk Milánóba, ahonnan nagy sebességű vonat vitt bennünket tovább Velencébe, majd visszafelé eltöltöttünk néhány napot Észak-Itália központjában és onnan indultunk haza.

A döntés a lehető legjobb volt: már a milanói Malpensa repülőtéren várt bennünket egy kiállítás Andy Warhol leghíresebb sorozataiból, majd visszafelé két nap alatt magunkba szívtunk mindent, amit ennyi idő alatt fizikailag és lelkileg lehet: a Dóm fenségét, egészen annak 220 lépcsős teraszáig, ahonnan a 135 torony között megcsodálhattuk a város jelképét, az arany Madonninát, a Sforza-várat, benne Michelangelo utolsó, befejezetlen Pietáját, végül pedig Leonardo Da Vinci Utolsó vacsoráját, amely előtt csak némán álltunk az arcokat, az érzéseket kutatva. És akkor még egy szót sem szóltam Velencéről.

Még gyerekként, a 60-as évek végén szüleimmel jártam ott először, és bevallom, akkor csalódást keltett: piszkos volt, elhanyagoltnak tűnt, a csatornákból áradt a bűz, a Szent Márk téren lépni sem lehetett a galamboktól. Azóta is számos riasztó híradás és kép jutott el hozzám, a klímaváltozás, a tengerszint emelkedése kapcsán még sűrűbben jövendölték az egykori mediterrán nagyhatalom pusztulását, mint azelőtt. Valahogy mégis bizakodtunk, már csak azért is, mert éppen tíz évvel ezelőtt két fiúnk is éppen itt kérte meg kedvese kezét. És végül csodálatos öt napban volt részünk.

Amikor egy hosszú töltésen a tenger felett futott be a vonatunk a Santa Lucia pályaudvarra, körülnézni sem volt időnk az előttünk csendesen hullámzó Canal Grandén, máris leszólított bennünket egy kedves fiatalember, taxit kínálva. Mivel szállodánknak csak a címét tudtuk, örömmel fogadtuk 10 eurós felajánlását, mire ő felkapta nagybőröndünket, feldobta egy kézi targoncára és megindult vele, mi meg utána. Öt perccel később derült ki, hogy hotelünk az állomástól még 100 méterre sincsen – ez volt a „taxi”. Jót nevettünk, ez volt az egyetlen eset, hogy „lenyúltak” bennünket, ennyi belefért.

Szállásunkról hamar megtudtuk, hogy valamikor egy karmelita apátság épülete volt, amely a szomszédos Santa Maria di Názáret templomhoz tartozott, oratóriuma lett a hotel hallja, amelyet 20. század eleji stílusban rendeztek be. Néhány dombormű és egy szószék árulkodott egykori funkciójáról. Az új gazdákban azért lehetett volna annyi tapintat, hogy nem a szószék alá teszik a mosdót. De ne keressünk a kákán is csomót: tiszta, csendes, kényelmes volt a szálloda, bőséges svédasztalos reggelivel. Ebben Veneto tartomány termékei kapták a fő szerepet, és szinte minden reggel várt bennünket egy a „nagymama tortái” közül. Meg sem próbáltunk ellenállni az almás-diós, vagy a ricottás-pisztáciás csábításának... Ha egy hónappal később jöttünk volna, akár a kertben is elkölthettük volna reggelinket citromfák tövében, a templomtorony árnyékában.

Már első sétánkon feltűnő volt az utcák, a csatornák tisztasága. A karnevál befejezése után 11 nappal érkeztünk, legfeljebb annyit érzékeltünk belőle, hogy rengeteg eladatlan filléres maszk roskadozott az utcai „kacatos” standokon, a süteményes boltok kirakatából pedig a tipikus farsangi édesség, a különböző krémekkel töltött cannolik mosolyogtak ránk.

Nemcsak a széles folyóvizek, hanem a legszűkebb kis vízi utak is egészséges szagot árasztottak: talán még mindig annak a nagy megtisztulásnak a hatása, amelyet a város a Covidnak, a tömeg másfél éven át tartó távolmaradásának köszönhet, de talán ez az időszak jó volt arra is, hogy komolyan vegyék a várost fenyegető veszélyeket.

A tömegközlekedést jelentő kis hajók, a vaporettók is érezhetően áttértek a környezetbarát motorokra. Ugyancsak feltűnt, hogy – ellentétben számos frekventált turistaközponttal – mindenütt korrekt árakkal és elszámolással találkoztunk.

És nem lehetett nem észrevenni azt sem, hogy mennyi bevándorló dolgozik az idegenforgalomban. Már az első étteremben, ahol vacsoráztunk, a Mirában egy olaszul szinte tökéletesen beszélő bangladesi fiatalember szolgált ki minket, és ugyancsak főleg dél-ázsiaiakkal és afrikaiakkal találkoztunk más vendéglőkben és bárokban is. Éppen azokban a napokban folyt éles politikai vita Olaszországban a bevándorló-kérdésről egy menekülthajó tragédiája kapcsán, és egy helyi híradóból megtudtam, hogy a közel ötmilliós Venetóban krónikus munkaerőhiány van, csak a mezőgazdaságban 200 ezer emberre lenne szükség...

Napjainkat az előre megtervezett programok és a szabad barangolások számunkra kedves arányában töltöttük. Előjegyzett belépőnk volt a Doge-palotába és a Peggy Guggenheim múzeumba, de valami módon elfeledkeztünk arról, hogy nem ártana előre bejelentkezni a Szent Márk Bazilikába is. Így e lenyűgöző, bizánci hagyományokat őrző szentélyhez közel háromnegyed órát álltunk sorba, de a látvány, az atmoszféra, a kupolák belső színeinek ünnepélyes harmóniája, a csupaideg rézlovak még többet is megértek volna.

Pedig akkor már túl voltunk a Velencei Köztársaság dicsőségét őrző Doge-palotán, végig jártuk a Serenissima már-már befogadhatatlan gazdagságú termeit, Tiziano, Veronese, Tintoretto festményeit, mennyezeti freskóit.

Szabadulni sem lehetett Tintoretto egész falat betöltő Paradicsom című művétől, amely számomra inkább egyfajta utolsó ítéletnek tűnt, és a 16.századi mester festette meg azt az 1359-es csatát, amelyben Velence elhódította a magyar seregektől a horvátországi Zara kikötővárost.

Végigaraszoltunk az „ólombörtön” folyosóin, ahol egy idegenvezető a leghíresebb foglyot, Giacomo Casanovát „nagy nőcsábásznak és nagy hazudozónak” nevezte, nem utolsósorban a börtönből való szökésének meséje miatt és azt is megemlítette, hogy a közel két méter magas kalandor elég csúnya ember volt. Pedig szegény Fellini maestro kapott hideget és meleget, amikor Casanova szerepét Donald Sutherlandre bízta…

És csak a helyszínen tudtuk meg, hogy a palota jegye érvényes a szinte az egész Szent Márk teret behálózó múzeumokba, ott már jószerével csak Antonio Canova álomszerű márványszobrait, mindenekelőtt az Orpheus és Eurydikét volt erőnk megcsodálni. Igazán megérdemeltünk a téren, a Campanile sudár tornyának árnyékában egy frissen facsart narancslevet, miközben szemtanúi voltunk a galambok és a sirályok csatáinak. Kétségtelen, hogy a korábbiakhoz képest elenyésző a galambok száma, de Jonathan Livingstone utódai legalább annyira agresszívek és pimaszok lettek, főleg ha ennivalót látnak. Szerencsére narancslével nem élnek...

Velence legrégibb hídját, a Rialtót, gyalog közelítettük meg, és jól tettük. Végigsétáltunk a meghitt hangulatú utcákon, átmentünk jó néhány kisebb hídon – összesen 420 van belőlük – közben betekinthettünk néhány helyi alkotó műhelyébe. Egy szálfa termetű, nagy szakállú alkotó, aki magát David Arielnek nevezte, egészen különleges technikával dolgozik, mintha festékfolyamok lennének képein. De láttunk olyant, aki szinte valóságos ragyogást adott a megfestett Napnak, és olyant is, akinek a képei csupa számokból álltak össze. Számos kirakatból a méltán világhírű muranói üvegművészet alkotásai néztek ránk az egyszerű geometriai formáktól állat- és emberalakokon át egészen egy üvegből készült gitárig.

Amúgy magát a Rialtót felfalta a biznisz, arany- és ékszerboltok között tolonganak a turisták, és a fedett részen kívül sem lehet lépni a szelfizőktől. A híd közelében találtunk azonban rá a gondolásunkra, akivel végighajókáztunk a környék kis csatornáin, miközben minden második épületről mesélt valami érdekességet. Megtudtuk azt is, hogy hol forgatták Al Pacinóval A velencei kalmárt, és egyik kollégájával bemutatta, hogy milyen az, amikor egy szűk canalén egyik gondola előzi a másikat. Hajósunk felhívta a figyelmünket arra is, hogy amikor „magas vízállás” van (a tengerszint felett 1 – 1,2 méter) – általában a téli hónapokban – meddig merülnek a házak a csatornába. Mi viszont mindennap azt hallottuk a tévé esti meteorológia-jelentésében, hogy egész Észak-Olaszországot kegyetlen szárazság sújtja és nagyon kellene már az eső. Szerencsére e fohász nem talált meghallgatásra, amíg Velencét róttuk.

A Guggenheim-múzeumban nem csupán Max Ernst, Paul Klee, Henry Moore, Jackson Pollock és más 20.századi avantgard művész alkotásait bámulhattuk meg, hanem egy fiatal hölgyet is, aki teljesen úgy nézett ki, mintha az 1920-as évekből került volna ide. Holott csupán a kor lelkes rajongójaként öltözött fel úgy. A kertben találkoztunk Arnaldo Pomodoro Meghasadt bolygójával. A ma 97 éves szobrásznak „szféráit” már láttuk évekkel ezelőtt a Vatikáni Múzeum kertjében, ez a kisebb méretű bolygó ugyancsak emlékeztet arra, hogy mi vár ránk, ha nem vesszük komolyan egyetlen lakhelyünk figyelmeztetéseit.

Az ember persze nemcsak vizuális és spirituális élményekkel gazdagodik, a gasztronómiai csemegéket sem szabad kihagyni. Velencében kötelező megkóstolni a tintahal különböző variációit, nekünk nagyon bejött az, amit polentával szervíroztak, de mennyei a „fekete tészta” is, amelyhez a tenger gyümölcsei illenek a legjobban. A halak közül lazacban és tokhalban nagyon erősek, nálam viszont a pasztinák mártással készült tőkehal vitte el a pálmát.

A kagylóleves valójában nem más, mint egy zöldfűszeres paradicsomleves, amelybe kisebb-nagyobb kagylókat főztek bele, és itt ettünk először sült osztrigát. Nagy kultusza van a sajtoknak, mindenekelőtt az Észak parmezánjának, a Grana Padanónak – olyannyira, hogy például steakhez sült zöldségek mellé meleg Grana-szeleteket tálalnak. Előételként viszont megkóstoltunk egy olyan vegyes sajttálat, amelyhez édes-csípős mártást adtak. Lehet, hogy ez valami kínai hatás? Ellenben a focaccia 100% olasz lepény, sok rozmaringgal és fokhagymával – önmagában is jól lehet lakni vele, ezért nem árt vigyázni, ha a már megrendelt étel mellé ajánlják. Itt a hazája továbbá a vajas rizottónak, amelynek variációs lehetőségei ugyanolyan végtelenek, mint az olasz pastáknak. És ha a vendéglős is meg van elégedve a vendéggel, akkor jár ajándékba egy pohárka limoncello.

Mivel gyerekkorom óta beszélek olaszul, ha Itáliában járunk, minden alkalmat megragadok arra, hogy a helyieket anyanyelvükön szólítsam meg. Az utóbbi időkben azonban furcsa jelenséget észlelek és ez most Velencében hatványozottan jelentkezett. Mivel széllel szemben, ellenfényben is kiszúrják a külföldit, angolul nyitnak. Ha erre én olaszul válaszolok, megzavarodnak, és egy olyan hibrid nyelven próbálnak kommunikálni, aminek se füle, se farka. Általában a harmadik-negyedik olasz nyelvű reagálásomra jönnek egyenesbe...

Velencében két „fekete Madonnát” is tisztelnek. Az egyik a Szent Márk bazilika egyik legszebb ikonja, a másik pedig a Santa Lucia pályaudvar előtt állt 1864 óta, mintegy vezeklésül, miután lebontottak a tér 800 éves templomát éppen a vasútépítés miatt. Ez a szobor most a Santa Maria di Nazareth-ben áll, a helyére 1959-ben Francesco Scarpabolla alkotása került. Ez a gyönyörű, légies bronzalak búcsúztatott minket a várostól. Nem kell hívőnek lenni ahhoz, hogy e Madonna mennyien tiszta arcába nézve az ember egy felsőbb, a földi léten túli dimenzióba jusson...


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Legnépszerűbb

Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


UTAZZ
A Rovatból
Négy új városba indít járatokat a Wizz Air októbertől
A légitársasággal 62 millióan utaztak a március 31-gyel véget ért pénzügyi évben.


A Wizz Air négy új járatot indít az ősszel a budapesti géppark bővítésének köszönhetően:

októbertől közvetlenül elérhető lesz repülővel Genova, Girona, Marrákes, decembertől pedig Memmingen,

írja az MTI a légitársaság közleménye alapján.

Emellett a Wizz Air több népszerű útvonalon is növeli járatai gyakoriságát, egyebek mellett Tel-Aviv, Isztambul, Milánó, Berlin, Madrid, Athén és Glasgow irányába bővülnek a járatok.

Közleményük szerint a bővítés következtében a téli szezonban a légitársaság budapesti kapacitása az előző év azonos időszakához képest több mint 30 százalékkal nő. Ennek eredményeképpen a Wizz Air piaci részesedése 41 százalékkal emelkedik, erősítve a légitársaság piacvezető szerepét Magyarországon.

A hamarosan 17-re bővülő budapesti gépparkkal az idén összesen csaknem 7 millió utast szállíthatnak Budapestre és Budapestről. A közlemény idézte Valeria Bragarencot, a Wizz Air kommunikációs menedzserét, aki szerint a folyamatos hálózatbővítés bizonyítja, hogy a cég továbbra is elkötelezett a magyar piac iránt.

A Wizz Air jelenleg 220 Airbus A320 és A321 típusú repülőgépből álló flottát üzemeltet. A légitársaság 62 millió utas preferált választása lett a március 31-gyel véget ért 2024-es pénzügyi évben.

A Wizz Air korábbi közlése szerint bevétele 134 százalékkal, 3,896 milliárd euróra emelkedett a tavaly március 31-én zárult üzleti évében. A kamatok, adófizetés és értékcsökkenési leírások előtti eredmény (EBITDA) 134,3 millió eurót ért el, míg a megelőző üzleti évben 23,3 millió eurós veszteséget könyveltek el. A cég nettó vesztesége a 2021/2022-es 642,5 millióról 535 millió euróra csökkent.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
UTAZZ
A Rovatból
Rejtett gyöngyszem Budapest közelében - a zsámbéki Szépia Bio & Art Hotel****-ben jártunk
Ebben a festői szépségű környezetben igazi élmény feltöltődni.


Városnéző túrákra nemcsak Budapesten mehetünk, hanem a fővároshoz közeli helyeket is érdemes akár több napra felkeresni.

Az egyik ilyen a festői szépségű Zsámbék, ami valódi ékszerdobozként bújik meg a Zsámbéki-medence északnyugati szélén.

Budapestről alig 30-45 perc alatt érhetsz oda autóval, de Kelenföld vasútállomásról és a Széll Kálmán térről tömegközlekedéssel is jól megközelíthető hely, így az autóhiány sem állhat a kirándulás útjába.

A város tele van látnivalóval, kulturálisan gazdag, békés-romantikus hangulatú utcáin felüdülés volt a séta. Leghíresebb látnivalója a Zsámbéki Romtemplom, amit rövid ott tartózkodásunk okán mi sem szerettük volna kihagyni. A premontrei kolostort még a 13. században építették, és az évek során a pálosok is megfordultak itt, de török kézen is volt, majd a 17. század végén a Zichy család tulajdonába került, végül az 1763-as földrengés során teljesen leomlottak a falai. A templomrom műemlék, de bárki által látogatható és fantasztikus élmény.

Teljesen magába szippantja az embert a történelem, ahogy a monumentális falak, tornyok között sétál.

Habár a látványosság talán az egyik legszebb nevezetesség egész Magyarországon, a látnivalók sorának itt nincs vége. Nekünk most csak egy kisebb délutáni sétára volt lehetőségünk, de miután eltöltöttünk az évszázados romok között egy kis időt és kirándultunk kicsit a városban rájöttünk, hogy egy teljes nap is kevés lenne, hogy felfedezzünk mindent. Éppen emiatt is fogunk még megannyiszor visszalátogatni ide!

Szépia Bio & Art Hotel****

Pihenni és feltöltődni érkeztünk a városba, emiatt esett a választásunk a térség első számú 4 csillagos wellness és konferencia szállodájára, a Szépia Bio & Art Hotel****-re, ami Zsámbék központjában található. 2009 májusában nyitotta meg kapuit és az M1-es autópályától mindössze 5 km-re található szálloda azóta a régió kedvelt tréningszállodájává vált. Hét konferenciatermének adottságaiból adódóan ideális helyszín konferenciák, tréningek, bankettek, állófogadások, bálok, esküvők és egyéb céges illetve családi rendezvények megtartására. Az emeleten külön bár áll a vendégek rendelkezésére és az erkélyről gyönyörű kilátás nyílik a zsámbéki Romtemplomra. Nemrég egy projekt keretében új szárnyat alakítottak ki, ezáltal 27 szobával bővült a hotel, ezzel is lehetőséget adva a nagyobb társaságok elszállásolására.

Persze nem csak társaságok részére ajánlott itt a pihenés! Szuper kikapcsolódás párok, családok részére is, hiszen a sokszínű wellness és a rengeteg sportolási lehetőség a család minden tagja számára felejthetetlen élményeket ígér.

 

Művészet

A szállodához érve az első pillanattól fogva érezni lehet a sajátos hangulatát. Az épület modern és stílusos, mégis otthonos atmoszférával rendelkezik. A belső terekben a művészet és a design szerves egységet alkotnak, és minden sarokban inspiráló alkotásokra bukkanhatunk. A hotel egyfajta élő művészeti galériává válik, ahol a vendégeknek lehetőségük van megcsodálni és belesimulni a kreatív kavalkádba. Látogatásunk során kiderült, hogy a művészeti vonalat többek között a tulajdonos család művészettel is foglalkozó tagjainak festményei, műalkotásai biztosítják. Állandó és időszaki kiállítások is vannak itt és a szálloda üzletében megvásárolhatók a helyi képzőművészek alkotásai.

Szobák

A környezettel és design elemeivel azonnal elvarázsolt a szálloda, de engem a szobába lépve ért az igazi meglepetés. Minket az újonnan kialakított szárny egyik Deluxe szobájában szállásoltak el, ami a modern berendezésével, hangulatos színvilágával és kényelmes ágyával azonnal elnyerte a tetszésünket. Az erkélyünkről pedig csodás kilátás nyílt a kültéri medencére és a több hektárnyi zöld területre.

Az egész évben könnyen megközelíthető hotel, 65 db két ágyas szobával rendelkezik, melyből 26 db deluxe, 18 db standard, 14 db standard plusz, 4 db bio komfort, 1 db superior, valamint 2 db mozgáskorlátozott vendégek számára van kialakítva.

Aktív kikapcsolódés és sokszínű wellness

Én az aktív pihenők táborát erősítem, emiatt izgatottan vártam házon belül milyen sportolási lehetőségek tárháza nyílik meg előttem. Nem ért csalódás, annyi lehetőség volt, hogy ott tartózkodásunk alatt ki se tudtam próbálni mindent. Ha edzeni támadt kedvünk használatba vehettük a wellness részlegben található fitnesz termet. Emellett a szálloda kertjében található négy salakos teniszpálya is rendelkezésünkre állt, amelyből egyébként kettő a téli szezonban fűtött légsátor alatt üzemel. Itt található a füves futballpálya is, ahol éppen kisgyerekek játszottak. Bent két squash pálya, az első emeleten pedig két bowling pálya és egy csocsó várja a sportolás szerelmeseit. A szálloda bárja itt található a bowling pálya mellett, ez a Bowling Bár, ahonnan üdítőt, kávét és alkoholos italokat is tudtunk kérni.

Mivel azért mégiscsak pihenni érkeztem, az úszómedencéket sem hagytuk ki. A szálloda sokféle lehetőséget kínál a testi-lelki felfrissülésre is. Található a komplexum külső területén egy 21-23 fokos kültéri medence, amely a nyári időszakban üzemel. Továbbá egy 10 méter hosszú beltéri medence (28-30 fokos), jacuzzi, merülő medence, finn szauna, gőzkabin, infrakabin és sószoba is kialakításra került.

Nyárfás Étterem

A vacsorát és a másnapi reggelit is a szálloda éttermében, a hangulatos Nyárfás Étteremben töltöttük, illetve volt szerencsénk, hogy érkezésünk során az ebédet is itt fogyasszuk. Nem győztük végigkóstolni a svédasztalos kínálatot. Semmit nem akartunk kihagyni, hiszen már az első fogás után világossá vált, mennyire precízen összeállított, finom ételekről van szó.

A Nyárfás Étterem 130 fő befogadására alkalmas, mely kibővül még a külső terasszal, ami további 60 fő számára biztosít helyet. Az étterem tágas belső tere már önmagában kedvet csinál az étkezéshez. Jó idő volt, így kihasználtuk, hogy tavasszal már a teraszon is elfogyaszthattuk az ételeinket. Volt választék, mind a reggelinél, mind pedig a vacsoránál, és ez abszolút nem ment az ízek rovására. Érezhető volt, hogy kiemelt figyelmet szenteltek az egészséges táplálkozásnak, a reform konyhát kedvelőknek, a vegetáriánus életmód követői, sőt a vonalaikra vigyázó vendégek is bátran fogyaszthattak.

A Szépia Bio & Art Hotelben eltöltött nap tökéletes egyensúlyt teremtett a kényelem, a kényeztetés és az aktív kikapcsolódás között. A szálloda modern felszereltsége, a barátságos személyzet és a festői környezet mind hozzájárultak ahhoz, hogy teljesen feltöltődve és elégedetten távozzak. Ha egy különleges élményre vágysz Budapest közelében, Zsámbék és a Szépia Bio & Art Hotel kihagyhatatlan úti cél.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

UTAZZ
A Rovatból
Antalyai rémálomjárat: így várt 39 órát egy anyuka két kisgyerekkel Ferihegyen a Törökországba induló repülőgépre
Az első becsekkolás még rendben zajlott. Nem tudják viszont, hogy hogyan térítik majd meg a taxiköltségeket, a szállást és a késés miatti egyéb kellemetlenségeket.


Mint már mi is beszámoltunk róla, 39 órás késéssel indult egy repülőgép a Liszt Ferenc Repülőtérről Törökországba.

Az utasok között ott volt Katalin is, aki két fiával indult nyaralni, és most, hogy végre megérkeztek az antalyai hotelbe, a Blikknek mesélt a nem mindennapi utazásról.

Katalin, valamit öt és tízéves fia először látják a tengert. Egy szokványosnak mondható nyaralásra indultak az ITAKA Utazási Iroda szervezésében, amikor elkezdődtek a problémák.

Az első becsekkolás rendben zajlott, de hamarosan kiderült, hogy hosszú várakozás vár rájuk.

Az első órákban a feszültség fokozódott, a harmadik óra után az utazók utalványokat kaptak, amiket a reptéren válthattak be. Katalin így emlékszik vissza:

„Elkezdték osztogatni ezeket a kis papírokat, de alig 1-2 üzletben lehetett ezt levásárolni, amik egyébként este 9-kor vagy 10-kor zártak, és nyilván le voltak rabolva. Tehát ott álltam este fél kilenckor, és a gyerekeimnek tudtam venni vacsorára egy kis kekszet, meg csokit.”

A műszaki meghibásodás híre hamar elterjedt, de biztos információt senki sem kapott. Az indulási időpontot folyamatosan tolták, és Katalin a bőröndök kirakodásánál már tudta, hogy aznap nem repülnek:

„Mondtam a férjemnek, hogy ez a repülő ma már nem megy velünk sehova. Akkor közölték is velünk, hogy mindenki szedje össze magát, és mehet vagy egy szállodába, vagy ha akar, akkor haza. Másnap 11:20-kor indulna a repülő, így szombaton 9:20-ra legkésőbb ismét kint kellett lenni a reptéren, hogy újra becsekkoljunk.”

Katalinék másnap felkészültebben érkeztek a reptérre, de az utasok száma már csökkent, sokan feladták az utazást.

„A hangulat folyamatosan nagyon ingadozó volt, mindenkit feszültté tett ez a helyzet, azonban a gyerekek kezelték a legjobban”

– mesélte Katalin. Fiai meséket néztek és összebarátkoztak a többi várakozó gyerekkel.

Katalin egy másik Antalyába induló géphez ment, ahol látta, hogy egy óra késéssel ugyan, de az utasokat beszállítják:

„Ott megkérdeztem »ez meg mi«? És mondták, hogy hát egy órát késnek, de mennek Antalyába. Azt is hozzáfűzték, hogy úgy tudják, mindegyik utas szintén az ITAKA Utazási Iroda szervezésében érkezett. Ekkor gurult el a gyógyszer mindenkinél...”

Vasárnap délelőtt 11-ig adtak maguknak időt, hogy ha nem indulnak, alternatív nyaralást keressenek. Végül vasárnap 7:01-kor már a gépen ültek és várták az indulást. A család épségben megérkezett és már élvezik a hotel kényelmét. Bár a nyaralás csak négy napig tart, örülnek, hogy végre ott vannak.

Katalin azonban már előre izgul a pénteki visszaút miatt,

nem tudják, hogyan térítik meg a taxiköltségeket, a szállást és a kellemetlenségeket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

UTAZZ
Kalandok földön, vízen, levegőben – a Mátrában, az Oxygen Adrenalin Parkban jártunk
Gyakran fejtörést okoz a családoknak, hogy milyen helyen tudnának egy programdús, kicsiknek és nagyoknak egyaránt érdekes napot eltölteni. Gondoltunk egyet, és felkerekedtünk, hogy leteszteljük a Mátra hegyeinek ölelésében, Sástón található Oxygen Adrenalin Park attrakcióit. Spoiler: nem csalódtunk!


Különleges környezetben, egy volt kőbánya helyén terül el az Oxygen Adrenalin Park, aminek már a neve is árulkodó – itt ugyanis bőven akad izgalom. Első utunk rögtön a canopy-hoz vezetett. Az oda-vissza 230-230 méter hosszan átívelő alpesi csúszdán kb. 30 m magas drótkötélen csúsztunk a szakadék fölött, ahonnan csodálatos panoráma nyílik a tájra. Aki inkább a szomszédos függőhídról csodálná meg ezt a kilátást, az ezt is megteheti, de vigyázat, a híd kissé mozog!

A legnagyobb adrenalinlöketet egészen biztosan az óriáshinta szolgáltatja. A 20 méteres szabadesés után percekig a katlan felett hintázhatunk. Ez a Közép-Európában egyedülálló játékelem semmihez nem hasonlítható élmény, mindenképpen érdemes kipróbálni.

Ha ezek után sem untuk meg a pörgést, és még mindig szeretnénk egy kis sebességet magunkénak tudni, akkor irány Magyarország legmagasabban fekvő bobpályája, ahol a panorámát is megcsodálva, majd az erdőben kanyarogva csúszhatunk le a majd’ 1 km-es pályán, akár párban, akár egyedül.

Az Oxygen Adrenalin Parkban a víz közelségét sem kell mellőzünk, a fákkal szegélyezett tavon nem csak a tavirózsák kaptak helyet, hanem számos játékelem is: elektromos jetski, kalózhajó, vízi akadálypálya, tutaj és sokak kedvence, a water roller.

A kisebbek olyan további élményelemekkel is szórakozhatnak, mint a quad, a toronycsúszda vagy a légvár, de ez közel sem minden – ide ki sem fér az a sok-sok játék, ami a gyerekek rendelkezésére áll.

Az étteremben elfogyasztott finom ebéd után még felültünk az Oxygen Expressre, a félóránként közlekedő kisvonatra, hogy egy utolsó pillantást vessünk a Parkra.

Végül stílszerűen a libegővel távoztunk, így újfent a panorámában gyönyörködve ereszkedtünk le a közeli Sástóhoz.

Tipp: Július 13-án, szombaton immáron már kilencedik alkalommal rendezik meg a Libegők Éjszakáját, így ekkor a Mátra Libegő meghosszabbított nyitvatartással, 10-24 óráig üzemel. Részletek a Facebook eseményben.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk