„Álmodni sem mertem volna, hogy egyszer én leszek Vicuska” – beszélgetés Venczel Verával
A törékeny alkatú színésznő sosem hagyta magát beskatulyázni egy szerepkörbe, poétikus, romantikus szerepei mellett játszott kemény, szigorú nőket, és humorát is kihasználták. Most e díj kapcsán ültünk le egy zöldövezeti étteremben, és én azzal a gondolattal indultam el a találkozóra, hogy „végre belenézhetek Venczel Vera gyönyörű szemébe.” A találkozás pillanata olyan jól sikerült, hogy kis híján elfeledkeztem arról, amiért jöttem…
-Nem sokan mondhatják el magukról, hogy nagyon fiatalon bedobták őket a mélyvízbe, míg Ön már alig huszonéves korára több olyan alkotásban játszott, amelyek a magyar filmtörténet klasszikusaivá váltak. Hogyan élte meg annak idején a filmezés első izgalmát?
-Először is nagyon kíváncsi voltam, hogy a gyakorlatban hogyan zajlik egy film készítése. Egyszer-egyszer már középiskolás koromban is alkalmam nyílt arra, hogy közelről megnézzem. Ilyen volt Máriássy Félix Karambol című filmje, amelyben egy gyári munkáslányt játszottam. A főszereplő Bujtor István volt. Vizsgafilmekben szerepeltünk középiskolás osztálytársaimmal, barátnőimmel, így aztán még a főiskolai felvételi előtte bele-belekóstolgattunk. Aztán Várkonyi Zoltán a felvételin „kinézett magának”, de ő abban az évben nem indított osztályt, így kerültem Pártos Géza osztályába. Várkonyi már a második nyáron kiválasztott engem a Kárpáthy Zoltánba Szentirmay Katinka szerepére, és a második év végén kiírt engem a Vígszínházban a Néma levente olvasópróbájára, amire beszédtanárunk, Gáti József nem engedett el. Még gyerekek voltunk, tanulnunk kellett, de a legjobb tanulás a gyakorlás, a „mélyvíz” volt – a Kárpáthy Zoltán, olyan „szülőkkel”, mint Latinovits Zoltán és Ruttkai Éva.
fotó: Szkárossy Zsuzsanna-És milyen érdekes, hogy Ruttkai egyik legendás színpadi szerepe éppen Zilia volt a Néma leventében.
-Igen, ez volt az első vígszínházi feladatom, az egyik udvarhölgyét, Carlottát játszottam…
-„Pedig a szeme szép. Szomorú-fekete/Szegény, szegény lovag, szerelem betege!”… - jut eszembe, de térjünk vissza a filmhez: Egri csillagok. „Adjon egy rendes ruhát ennek az asszonynak” – mondja Sinkovits Imre Gobbi Hildának, aki így válaszol: „Asszony? Még lánynak is kevés”. És ez a törékeny teremtés járja el azt a bizonyos táncot, tőrökkel a tenyerében.
-És ez a tánc nincs is benne a regényben! Egyik kedvenc olvasmányom volt, álmodni sem mertem volna arról, hogy egyszer én leszek Vicuska, valahogy más alkatú lányt képzeltem el. Várkonyinak azonban az a fantasztikus ötlete támadt, hogy megszavaztatta az Ifjúsági Magazin olvasóit, hogy kik alakítsák Bornemissza Gergelyt és Cecey Évát. Mi kaptuk Kovács Istvánnal a legtöbb szavazatot és ennek bejelentésére sajtótájékoztatott tartott. Olyan „piár-munka” folyt az Egri csillagokkal, hogy annál profibb módon ma sem lehetne csinálni. Amikor a forgatókönyvet elolvastam, feltűnt, hogy ez a tánc nincs benne az eredetiben, ugyanakkor azt gondolom: ihletetten alakult ez így.
Sokféleképpen lehet dramaturgiailag hozzányúlni valamihez, de ezúttal a történet nem szegényedett, sőt, bizonyos értelemben még jobban erősítette Vicuska figuráját.
Csodálatos partnerem volt Sipeki Levente balett-táncos személyében, ő nagyon sokat segített, rengeteget gyakoroltunk. Egy éven keresztül csak felkészültünk a filmre: vívni, lovagolni tanultunk. A mai napig bennem van a hangulata.
-Várkonyinak hihetetlen érzéke volt a szereplők kiválasztásához. Ma már nemcsak Önök azonosultak Gárdonyi hőseivel, de Dobó Istvánt is nehéz másképp elképzelni, mint Sinkovits Imrével, vagy Jumurdzsákot nem Bárdi Györgyként…
-Nagyon jó szeme volt, és attól a pillanattól kezdve, amikor ő valaki mellett döntött, egyértelművé vált, hogy „ő az”. Ez egy fantasztikus képesség, és ez a színházban is megmutatkozott nála. És a színész is végig érezhette, hogy bíznak benne.
Mivel Várkonyi színész is volt, mindkét oldalt látta. Többször voltam partnere a színpadon, és ő ugyanolyan lámpalázas volt, ha nem jobban, mint mi, fiatalok.
Harmadéves voltam, amikor előszerződést kaptam tőle a Vígszínházba. Marton László rendezői vizsgaelőadásában, Szép Ernő Májusában nézett meg. Azt hittem, hogy ez az előadás a tanári kar előtt zajlik majd, Marton levizsgázik, én pedig harmadévesen eljátszom a világirodalom egyik legcsodálatosabb alakját. Erre tele volt az Ódry Színpad, rengetegen voltak kíváncsiak ránk. És Várkonyi utána jött be az öltözőbe, hogy írjuk alá mindketten az előszerződést, hogy a diploma után a Vígszínházba kerüljünk. Ha valami eldőlt benne, abban a pillanatban lépett…
-E nagy romantikus filmszerepek között ekkor játszotta el Fábri Zoltán irányításával az Isten hozta, Őrnagy úr Ágikáját is…
-Örkény Tótékja alapmű, és sajnos őrületesen aktuális! Az alapanyag is nagyszerű, de ahogyan Fábri hozzányúlt, az egészen elképesztő volt. Leköltöztünk Egerbe, onnan vittek át bennünket naponta a pár kilométerre lévő Szarvaskőre, ott építették fel a Tót-család házát. Életem egyik fantasztikus nyara volt ezzel a stábbal, és ezekkel a partnerekkel, akik engem teljes mellszélességgel elfogadtak. Együtt töltöttük az egész nyarat Fónay Mártával, Sinkovits Imrével, Latinovits Zoltánnal, Dégi Istvánnal, a falu apraja-nagyjával. Olyan színészek vállaltak benne pár mondatot, mint Páger Antal… Nekem ugyan három naponta kellett festeni a hajam tövét, mert barnából csináltak egy világos, fehér bőrű, szeplős kislányt, de ezt is boldogan csináltam. Néhány évvel ezelőtt csináltak Szarvaskőn egy falunapot, ahol a filmet levetítették. A falu polgármestere, aki a forgatáskor kamaszfiú volt, és többedmagával statisztált a filmben, meghívott. Egy autóval vittek, és amikor megérkeztünk, az egész falu várt.
Egy kisfiú kezében volt egy tábla: ISTEN HOZTA, ÁGIKA! Egy kislány fel volt öltözve úgy, mint én, amikor a filmben várjuk az Őrnagyot, matrózruhában, virágcsokorral a kezében, egy fiú pedig őrnagynak öltözött. Amikor kiszálltam, a sírás kerülgetett. Annyira meghatott, hogy a falu így őrzi ezt az emléket…
Végigjárták velem az összes helyszínt, ahol forgattunk, autogramot kértek ugyanarra a lapra, amit 1968-ban aláírtunk… utána levetítették a filmet, amelynek dialógusait a polgármester kívülről mondta. A telken a ház már nincsen, mert a díszletet lebontották, a budi azonban ott áll…
-A 60-as évek végétől aztán jöttek a tv-filmek is…
