KÖZÖSSÉG
A Rovatból

Ne csak gúny és röhögés tárgya legyen, ha valaki húsz percig kér húsz deka párizsit

Beszédhibásnak lenni nem szégyen, nem átok, hanem olyan állapot, amin változtatni lehet értő és érző segítséggel, és nem utolsósorban saját akaraterővel és önismerettel. A 25 éves a Démoszthenész Egyesület konferenciáján jártunk.


Ez a célkitűzése immár 25 éve a Démoszthenész Beszédhibások és Segítőik Országos Egyesületének, amely október 22-én, a dadogás elfogadásának világnapján tartotta jubileumi konferenciáját a budapesti Aranytízben.

Az előadások és beszélgetések között kérdeztük Őze Áron színművészt, a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza igazgatóját, az Egyesület elnökét programjukról és saját szerepéről.

- Az Egyesület abból a célból jött létre, hogy minden nagyobb városban legyen képviselője, aki a dadogók terápiás ellátását szabályozza, szervezi és irányítja. A másik fontos feladata, hogy évente kétszer, ősszel és tavasszal rendezzünk szakmai konferenciákat. Ezek mindig a dadogásról, beszédhibáról, akadásról folyó legfrissebb kutatásokat ismertetik. Volt már rengeteg külföldi előadónk is. Az utóbbi időben már az érintetteket is bevontuk, mert szükség van a kölcsönös tapasztalatcserékre. Elvégre egy terápia során nemcsak a szakorvos, hanem az érintett is dolgozik, méghozzá sokkal többet, mint maga az orvos.

- Hogyan került Ön az Egyesület élére?

- 2004-ben keresett meg engem Feketéné Gacsó Mária, aki akkor az Egyesület titkára volt. Akkor már jó néhány éve a színészi pályán voltam, és soha nem tagadtam az érintettségemet, amivel saját magam tanultam meg bánni. Két-három napig gondolkodtam, hogy mit tehetnék elnökként, és rájöttem, hogy egyfajta „kirakat” szerepet kell vállalnom. Már előzőleg is nagyon sokan fordultak hozzám, szülők, nagyszülők, érintettek, kérdezték, hogy csináltam. Tehát tudtam, hogy a személyemen keresztül tudok egyfajta példát adni, hogy igenis van kiút, és még színpadra is lehet állni. E kirakat-figurát azért vállaltam nagy örömmel, mert mögöttem fantasztikus, áldozatos munkát végző emberek vannak.

- A dadogás mindig is gúny, előítélet, kirekesztés tárgya volt. Ezeket én magam is sokszor tapasztaltam érintettként, főleg gyerekkoromban. Napjainkban akár súlyosabb formában is jelentkezhetnek, gondoljunk csak az internetes zaklatásokra, de akár egy állásinterjúnál is lehet kellemetlen a helyzet, ahol meg kell szólalni. Éppen ezért kell róluk nyíltan beszélni.

- Magyarországon közel 60-70 ezer ember érintett. Úgy gondolom, hogy ez nem kis szám. Az Egyesület éppen ezért bedobott a köztudatba egy fontos fogalmat: kommunikáció-akadálymentesítés. Ez nálunk, de mondhatnám a közép-európai régiót, szinte nem is létezik, szemben például – már megint - az észak-európai államokkal. Pedig nagyon fontos lenne, hogy a társadalom megtanuljon bánni ezzel a fogyatékossággal.

Azért merek fogyatékosságot mondani, mert az Egyesület elérte, hogy a beszédhibát fogyatékosságnak minősítették. Nem volt könnyű csata, mert lelki kérdéseket és személyiségi jogokat is felvetett. Maguk az érintettek tiltakoztak leginkább, de aztán sikerült megértetni, hogy ezáltal számtalan lehetőség nyílik, hogy kommunikáljunk róla, hogy a társadalom valami eszközt kapjon hozzá, hogy mi a teendő, ha valaki húsz percig kér 20 deka párizsit, és ne csak gúny és röhögés tárgya legyen.

Ezzel a minősítéssel kinyílt számunkra a világ, részt vehetünk nemzetközi konferenciákon. Ugyancsak ennek köszönhető, hogy megnőttek az anyagi forrásaink, amelyek által még színvonalasabb programokat szervezhetünk és még több embert tudunk elérni. 2015 óta kapunk állandó támogatást az EMMI-től, előtte évről évre éltünk, például az 1%-os adókból.

- Ön mikor és hogyan szembesült ezzel a problémával, hogyan kezdett küzdeni ellene?

- Nálam gyerekkoromban bukkan fel először, aztán hol eltűnt, hol előjött. Néha mostanában is előjön, fáradtság, pszichés állapot, túl gyorsan pörög az agyam, előre rohan, egyszerre három gondolatot kellene megfogalmaznom… Szerencsére gyerekkoromban szüleim nem ragozták túl ezt a problémát, ezt nagyon köszönöm nekik, de amikor már a színi pályára készültem, nagyszerű tanárok segítségével megtanultam a saját térképemet kialakítani, mert mindenki egyénileg dadog. Ezt nekem a színpadra lépéshez kutyakötelességem volt elsajátítani. De hát számtalan művész és alkotó ember küzd ugyanezzel világszerte…

- Éppen az Ön édesapja, Őze Lajos is hatalmas küzdelem árán vált nagyszerű színésszé… Az ő példája azt is mutatja, hogy az egyéni akarat, egyfajta „csakazértis” mennyit számít.

- Lehet bármilyen erős külső segítség, az egyéni erőn múlik minden. A munkát nem végzi el senki helyettünk. Ugyanakkor vigyázni kell arra, hogy ez az egyéni akarat ne forduljon át megint csak görcsbe, hanem legyen neki egy egészséges középútja.

A feloldáshoz szükséges az a szemlélet, hogy ettől én még nem vagyok hátrányos helyzetű, ugyanolyan ép és egészséges tagja lehetek a társadalomnak, mint bárki más. Ebből az elbújásból, visszavonulásból, bezárkózásból kell először kidugni a fejünket és kimozdulni.

Aztán szép lassan fel kell számolni ezt a görcsöt, ami akár teljes kommunikáció-képtelenséghez is vezethet. Eljuthat az ember oda, hogy nem beszél, sőt, a legsúlyosabb esetekben akár meg is süketülhet. Nemrég hallottam ezt a félelmetes dolgot, hogy ez egyfajta pszichés védekezés, mert nem akarja hallani, hogy hozzá beszélnek, mert akkor nem kell válaszolni. Abba az irányba kell mozognunk, hogy a beszédhiba az egyéniségünk részeként gyönyörűen működik. Nem kiirtani kell: az ember a pszichéjét, az idegrendszerét nem tudja lecserélni. El kell tudni fogadni, és tudni kell működtetni. Még nagyon sok humor forrása is lehet. Nekem is jó néhány esetem volt, és egy percig sem bántam őket.

- Elmesélne egy ilyen történetet?

- A főiskolán rengeteget köszönhettem Toroczkay Miklósnénak, aki Montágh Imre közvetlen munkatársa volt és az ő módszerét vitte tovább, művészi beszédtanáromnak, Avar Istvánnak – a mai napig úgy dolgozom, ahogy azt ő tanította. Amikor együtt dolgoztunk a srácokkal, és elkapott hév, amiből jött a dadogás, az akadás, az osztálytársaim helyettem mondták ki a szót. Én meg csak odanéztem, és annyit mondtam: „Kösz” – és mentünk tovább.

De arra is emlékszem, hogy első szerelmemnek akartam mondani egy tabáni randin egy szép mondatot, és amikor hibátlanul sikerült, azt mondta: „Ne csináld, inkább dadogj, az szexi.”



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Legnépszerűbb

Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEGED
„Arra ébredtem, hogy valaki az előttem lévő sorban kiabál” – szegedi orvostanhallgató mentett életet egy repülőn
A fiatal orvos korábban uszodamesterként is került már éles helyzetbe. Dékáni kitüntetést kapott, amiért életet mentett.


Életet mentett egy repülőúton Szabó András, a Szegedi Tudományegyetem hatodéves orvostanhallgatója – írja a Házipatika. Szabó februárban, egy Gran Canariára tartó repülőjáraton, egy epilepsziás rohamot kapott utason segített, amiért június végi diplomaosztóján dékáni dicséretet kapott.

„A felszállás után hamar elaludtam, majd körülbelül húsz perc múlva arra ébredtem, hogy valaki az előttem lévő sorban kiabál, hogy: »Help!« Csak annyit láttam, hogy az előttem lévő sor teljes szélességében rángatózik, de nem tudtam, mi történt”

– idézi az SZTE Szabót. Amikor a légiutas-kísérők megkérdezték, van-e orvos a gépen, azonnal jelentkezett.

„Légúti akadálya volt, elharapta a nyelvét, illetve a szaturációja nem volt megfelelő”

– részletezte a frissen végzett orvostanhallgató. Egy repülő- és űrorvostan kurzuson tanultak alapján tudta felmérni a helyzetet, így döntötte el azt is, hogy kényszerleszállásra kéri a pilótákat.

A hódmezővásárhelyi fiatal orvos aneszteziológia és intenzív terápia szakágon szeretne továbbtanulni. Korábban már uszodamesterként is mentett életet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Egy 18 éves balatonfüredi lány lett idén az Anna-bál szépe – fotók
Soós Kriszta Szonja idén érettségizett, Budapesten tanul tovább, a bálra pedig párjával és családjával érkezett.


Elsőbálozó balatonfüredi lány, Soós Kriszta Szonja lett a 199. Anna-bál szépe. Első udvarhölgye a fővárosi Mihály Angelika, a második udvarhölgye pedig a szintén budapesti Bundschuh Jázmin lett.

A bál 18 éves szépe az idén érettségizett, és Budapesten tanul tovább, a bálra párjával és családjával érkezett. A 21 éves első udvarhölgy iskolai barátjával vett részt az Anna-bálon, míg a 17 éves második udvarhölgy a családjával jött a balatonfüredi rendezvényre, amelyen már másodszor vett részt.

Az est folyamán az idén is a báli közönség szavazta meg a 15 legszebb lányt. Közülük egy szakmai zsűri választotta ki a bál szépét és udvarhölgyeit,

akik vasárnap délelőtt a Kisfaludy Színpadon találkoznak az érdeklődőkkel, majd sétakocsikáznak a városban.

Az első Anna-bált 1825. július 26-án tartották Balatonfüreden, a Horváth-házban, Szentgyörgyi Horváth Fülöp János fogadójában a házigazda leányának tiszteletére.

Az ifjú Anna Krisztina azon az estén ismerkedett meg majdani férjével, Kiss Ernő huszár főhadnaggyal, aki később az 1848-49-es szabadságharc aradi tábornok-vértanúja lett. Emlékére 2003 óta minden évben átadják az őt ábrázoló herendi porcelán huszárszobrot egy olyan embernek, aki sokat tett és tesz Balatonfüred kultúrájáért, szellemi életéért.

via MTI


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
A Sziget arcai: édes hármas guminővel, görög istenek és egy szokatlan páros
A Szigetet nemcsak a koncertek és a különféle előadások színesítik, hanem maga a látogatóközönség is.


Ahogy minden évben, így idén sincs másképp: a nonstop hangzavar mellett vizuális ingerekben is igen gazdag a Sziget. A fesztiválon gyakorlatilag párméterenként érik egymást az izgalmasabbnál izgalmasabb programok. Ezek hangulatához pedig rengeteget ad a gyönyörű díszlet, a különböző színes installációk és az esti fények pompája.

Ami a Sziget esszenciáját adja, az viszont nem más, mint maga a közönség. Amíg a kilencvenes években a punkok Mekkája volt ez, addig manapság már a kisgyerekes családtól a szingli hetvenesig bárki magáénak érezheti a rendezvényt.

Ahogy a címlapfotón is látható, páran bevállalták a kőkeményre lakkozott hajat és a hozzá illő rikító sminket annak ellenére, hogy napokig moshatják majd ki magukból.

Ha fesztiválozásról van szó, akkor a divatról is illik ejteni pár szót. Neonfonatot és extrém sminket a fesztiválon is kérhetünk magunknak, de sokat mutató vagy éppen vicces ruhákkal is könnyen találkozhatunk. Az már valamivel ritkább, amikor valaki minden nap tetőtől talpig más-más extrém szettbe bújik. Találtunk egy szlovák párt, akik pont így tűntek ki a tömegből:

A divatot máshogy értelmezte egy csapat fiatal, akik ókori görög szereléssel fejezték ki tiszteletüket az olimpiai játékok előtt. Ők még józanul is vállalták ezt.

Egy picivel ittasabb srác a guminőjével karöltve keresett résztvevőt egy édes hármashoz, de felbukkantak csinos szoknyás férfiak is.

A kora délutáni órákban egy, a párnáival ácsorgó srác szúrt szemet. Be volt kötve a karja. Azt mondta lehet hogy, eltört, amikor részegen bungee jumpingozott, de a Szigeten megkérdezett dolgozók szerint nem szokatlan, hogy késő este kisebb sor van az elsősegély-sátornál.

A nyári hőségben megtelt a strand is, ahol egy stílusos úriember tűnt ki a tömegből egy fiatal hölgy oldalán. Szokatlan páros. Az óvatos rákérdezés után kiderült, hogy csak barátok, de a kedves lány nyomatékosította, hogy „nem a stricim”, mivel korábban már ezt is megkérdezték tőlük.

Az átlagtól eltérő karakterek megtalálása még a Szigeten is időigényes, de abszolút megérte minden lépés.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Smile örökre elhagyta a bandát: az ország egyetlen mentőtacsija nem mosolyog többet gazdájára
Az Életjel Mentőcsoport hős kutyáját egy vásári ketrecben szúrta ki későbbi gazdája, aki meglátta benne azonnal, hogy kiváló keresőkutya lehet belőle, több országba is eljuttathatja a gazdáját, és hősies helytállásáról cikkeket írnak majd a lapok.


Sikeres és boldog 13 év után elment Smile, a mentőtacskó. A szomorú hírt a Katasztrófavédelem osztotta meg a közösségi oldalán.

Egy kicsi tacsi pacsi címmel azt írták:

"Smile, az Életjel Mentőcsoport (pontosabban Életjel Mentőcsoport Önkéntes Tűzoltóság) apró, de nem csekély jelentőséggel bíró tagja örökre elhagyta a bandát.

Tulajdonképpen mindig is önálló döntéseket hozott, de megengedte társának, Turi Lacinak, hogy azt higgye, ő a főnök.

Smile 13 évvel ez előtt pontosan tudta, hogy ha elég kedvesen mosolyog ki abból a vásári ketrecből, amelyikben Laci észrevette, akkor még keresőkutya lehet belőle, több országba is eljuttathatja a gazdáját, és hősies helytállásáról cikkeket írnak majd a lapok.

Smile nemcsak a romos, veszélyes terepen, a földi poklokban tudta, mi a dolga, hanem az előkelő fogadásokon, nagykövetségeken, cifra társaságban is elég jól viselkedett.

Most azért elég nagy próbatétel elé állította a gazdáját. Lacinak úgy kellene a továbbiakban mosolyognia bajbajutottra, segítségkérőre, menekülőre, hogy Smile már nem lesz ott mellette, nem segít neki, nem mosolyog vele soha többet.

13 év egy kiskutya életében egy teljes életpálya. Köszönjük, Smile….

(Laci, kezdheted nézegetni a vásárokra hurcolt kutyagyerekeket.)" - áll a bejegyzésben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk