Ne csak gúny és röhögés tárgya legyen, ha valaki húsz percig kér húsz deka párizsit
A résztvevők a nap folyamán előadásokat hallgathattak a dadogás logopédiai, illetve pszichológiai megközelítéséről, majd délután egy kötetlen, vidám hangulatú, közel kétórás pódiumbeszélgetés folyt Őze Áron vezetésével további érintettek, valamint Rácz Ferenc a Thália Pódium létrehozója közreműködésével. Két író, Benedek Szabolcs és Nyényei Pál, Grendorf Péter evangélikus lelkész, és Róna Tamás, a Thália Pódium tagja vallottak beszédhibájuk eredetéről, annak kezeléséről, kínos és ma már számukra is mulatságos helyzetekről.
Őze Áron elmondta, hogy volt egy másfél éves időszak az életében, amikor nem volt hajlandó megszólalni, aztán egyszer váratlanul az ablak előtt állva mindenki megrökönyödésére közölte: „Alighanem esni fog”. Beszédhibájának azonban színészként is hasznát veszi, mert amikor egy szerepet tanul, és akadozik, az olyan számára, mint egy figyelmeztető lámpa: még nem azonosult eléggé a figurával.
Nyényei Pálról megtudtuk, hogy hét gyermek közül negyedikként nagyon későn kezdett beszélni, mintha nem akartak volna jönni neki a szavak. Dadogása ellenére mégis középiskolai magyartanár tudott lenni, beszédhibáját kellő öniróniával kezeli, és ezt tanítványai is értékelik. Ezzel együtt úgy érzi, hogy „amióta megcsinálta a maszkját”, mindig ott van benne a feszültség, hogy valóban önmaga-e.
Grendorf tiszteletes elmesélte, hogy gyerekkorában, amikor dadogott, állandóan nyugtatni akarták, és éppen ettől lett ideges. Mivel éppen csak le tudott érettségizni, rock-zenész lett, de Bach zenéje elvezette a teológiához. Amikor jelentkezett, azt mondták neki: „Ez akkora képtelenség, hogy valószínűleg az Úrtól van”. Első prédikációjánál egy hang sem jött ki a torkán, ma már nagy gyülekezetek előtt hirdet igét. „Én leszek a te száddal, és megtanítalak arra, hogy mit beszélj" – idézte Mózes II. könyvét.
Benedek Szabolcsnál 4-5 éves kora körül jelentkeztek a tünetek, és felnőttként csak súlyosbodtak nála, mert egyfajta „öngerjesztés” lépett fel nála. Harmincévesen kezdett logopédushoz járni, aztán abbahagyta. Ma már úgy érzi, hogy más személyiség lenne, ha nem dadogna. Ugyanakkor elárulta, hogy második feleségével, akivel interneten ismerkedett meg, és aki nem tudott az ő beszédhibájáról, képes akadozás nélkül beszélni, akárcsak a lányaival.
Őze Áron, Nyényei Pál, Grendorf Péter, Benedek Szabolcs, Róna Tamás, Rácz FerencRóna Tamás szerint a beszédhibásoknak „előnye”, hogy állandóan ott van előttük egy akadálypálya, amit le kell küzdeni, és közben több idejük van gondolkodni. Nyényei Pál úgy vélekedett, hogy bennük előbb megszületik a mondanivalóra való igény, és nehezebben tűrik a mellébeszélést. Ezzel Őze Áron is egyetértett, egy családi sztoriból vonta le a tanulságot, hogy ők kétszer is megfontolják, hogy miről kezdenek el beszélni, és ezért kerülik a felesleges fecsegést.
Ami a kommunikációs akadálymentesítést illeti, a résztvevők a témán túlmenő, de nagyon is megszívlelendő gondolatoknak adtak hangot.
Rácz Ferenc, aki a Thália Pódium tíz évének legnagyobb sikerét abban látta, hogy a társulat beszédhibás tagjai rákaptak a színpad, a szereplés boldogító ízére, és megtanulták becsülni önmagukat, arról beszélt, hogy manapság egyre kevésbé figyelünk egymásra, monológokat mondunk, pedig „csere nélkül nincsen kommunikáció”.
Nyényei Pál szerint ennek az akadály-mentesítésnek a lelkekben kell megtörténnie, ”kevesebb lift, több emberség” kellene. Róna Tamás pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy manapság mintha háttérbe szorulna a szó, a kommunikációnk kimerül sms-ekben, posztokban, és amikor szemtől szembe találkozunk, nincs mit mondanunk egymásnak…
