KÖZÖSSÉG
Többen gyerekeiket is magukkal vitték, hogy a fiatalok is lássák, milyen az élet a szakadék túlsó oldalán.
KÖZÖSSÉG
Noelnek a Zolgensmára, Áronnak egy speciális műtétre, Dominiknak pedig őssejtterápiára gyűjt a család, szükségük van a segítségre.
KÖZÖSSÉG
Gulácsi Péter után Jakabfi Zsanett kétszeres BL-győztes volt válogatott focista is szolidaritását fejezte ki az egynemű párokkal.
KÖZÖSSÉG
Külföldön élő unokája nem lehetett ott a szertartáson, de szívszorító levélben búcsúzott el a szobrászművésztől.
KÖZÖSSÉG
Könye Szabolcs a felvételeken mutatja be a gyakorlatokat, ami nemcsak a saját tanítványainak, de máshol tanuló végzősöknek is nagy segítséget jelent.
KÖZÖSSÉG
A látássérült és vakvezető kutyájának összeismerkedése komoly és hosszú folyamat. A Szeretlek Magyarország fotósa a gyakorlati felkészítést követte végig.
KÖZÖSSÉG
Június 21-től vezethetik ki a világjárvány miatti a korlátozásokat az Egyesült Királyságban. Sok vendéglátós számára addigra már túl késő lesz.
KÖZÖSSÉG
Az eredeti tervek szerint egyetlen idősotthon kapta volna a könyveket, azonban a nagy lelkesedés és adakozási kedv miatt két idősek otthona, valamint a Mozgó Könyvek segítségével több szociális intézmény is részesülhet a hatalmas adományból.
KÖZÖSSÉG
A férfi ajándékutalványokat vett más éttermektől, amiket aztán kisorsolt a saját vendégei között. A gesztus nagyon meghatotta a helyi vendéglátóhelyek tulajdonosait.
KÖZÖSSÉG
„Noha kisfiunk mindig a szívünkben él, most lehetőségünk van segíteni egy másik beteg gyógyulását. Úgy érzem, a csöpp barátunknak nagyobb szüksége van a támogatásra, mint nekünk a relikviára” - írja Csikai Anita.
KÖZÖSSÉG
Az édesanya szerint a fia nagyon érdeklődő, és szereti a társaságot. Jelenleg nincs olyan intézményi megoldás, amely értően és odafigyelően közösségbe terelje Zakariást, amire viszont óriási szüksége volna.
KÖZÖSSÉG
A kislány egy nap alatt veszítette el a szüleit, mindketten covid-fertőzés miatt haltak meg.
KÖZÖSSÉG
Neki is a Zolgensma adna reményt arra, hogy minél teljesebb életet élhessen, és ne legyen szüksége a most használt gépekre és állandó lélegeztetésre.
Népszerű
Ajánljuk