„Én legalább nem kamuzom tele az étert” – Little G Weevil az új lemezéről és életrajzi könyvéről
Little G Weevillel, azaz Szűcs Gáborral utoljára tavaly nyáron beszélgettünk a magyar könnyűzene megreformálási tervének kapcsán, aminek kidolgozásában ő is részt vett.
Ezekről mesél az alábbi interjúban, és persze arról is, hogyan élte meg a járványhelyzetet.
– Két éve költöztél vissza Magyarországra. Hogyan értékelnéd az azóta eltelt időszakot?
– Zenei szempontból mindenképpen rendkívül produktív volt az elmúlt két év. 2018 decemberében landoltam Atlantából, emlékszem, elég gyorsan kellett lakást találnom, mert februárban már egy spanyol, majd márciusban holland és belga turnékra kellett mennem. Az az év a helykeresésről, tervezgetésről szólt. Őszintén bevallom, még mindig fura itthon lenni, nem mindig találom a helyem, de biztos így kellett lennie, különben nem íródott volna 14 új, saját szerzemény, meg egy „szaftos” kis könyv.
– Hogy született a Play On lemez anyaga, mi inspirált a dalszerzésnél, szövegírásnál?
– Én valahogy állandóan tele vagyok ötletekkel, egyfolytában jár az agyam. Talán ezért sem unatkozom soha. Rengeteg dallamot, ritmust rögzítek jártamban-keltemben, amiket előszedek, mikor meló van. A gépemen aszerint csoportosítottam a zenei mappákat, milyen ötletet melyik formációnak szánnék. Mikor idő van, kinyitom a mappát, kiürítem a telefonom, végighallgatom, miket vettem fel az utolsó lemez óta. Majd elkezdek szelektálni. Magyarul, ha egy dallam vagy groove nem fog meg az első 20 másodpercben, az nem jó. Megy a kukába.
Két stílust viszek ugyebár, a tradicionális blues vonalat akusztikusan, az elektromos zenekarral pedig a kicsit modernebb, rhythm and blues, soul, funk vonalat. Mire a dalok zenei vázlatai elkészülnek, általában kiderül, miről szólnak majd a szövegek: ami foglalkoztat tudat alatt, illetve a direktebb hatások, az életemben zajló események, a világban történő szociális problémák, stb... Nálam mindig a muzsika inspirálja a szöveget és nem fordítva.

– Alig pár hónapja az akusztikus trióddal is kiadtál egy EP-t. Mi dönti el, melyik dalötletet melyik formációval valósítod meg?
– A zenei stílus és a hangszerelés. A tradicionális bluesdalok akkor igazán jók, ha már egyedül játszva is hatásosak. Akkor már a fejedben hallod a nagybőgőt, a harmonikát.
Haha. Nagyjából ennyi.
– Mennyivel tette bonyolultabbá a felvételeket a járványhelyzet?
– Ne is kérdezd. A tízes skálán tizenkettővel.
– Hogyan éled meg a karantént, a koncertek elmaradását és az utazási korlátozásokat?
– Nézd, ha jól emlékszem, talán 1998 volt az utolsó év, amikor nem mentem külföldre. Mindig imádtam utazni, különböző kultúrákat megismerni, nekem ez lételemem, az emberi fejlődésem része. Otthon üldögélve eszembe jut, milyen szerencsés vagyok, hogy ennyi mindent láttam. És még, amit tartogat Mother Earth! Vigyázni kéne rá!
Tegnap pont találtam pár képet Tunéziából. Az akkori barátnőmnek egy tengerparti nyaralást adtam karácsonyra még 2003-ban. Mondván, tenger máshol is van, Afrikában vagyunk, gyerünk! A megérkezésünk utáni nap béreltem egy Peugeot 205-öst és keresztülpöfögtük Tunéziát különösebb terv nélkül. Mikor lement a Nap, béreltünk valahol egy szobát. Lementünk egészen az algír határig, a Szahara lábáig. Megkérdeztem egy berber srácot, megnézhetjük-e, hol élnek. Ugyanis a berberek évszázadok óta lefelé építkeznek, hatalmas kör alakban ásnak egy „gödröt” és azt alakítják ki elképesztő kézi technikával.
Egész emeletekről beszélek, csak lefelé. Megvan az udvar, az állatok helye, több szoba, konyha, fürdő és olyan tiszta minden, mint egy hotelben. A Csillagok Háborúja egyes jeleneteit ilyen földbe vájt barlangszerű lakásokban forgatták, tudod, ezek az alacsony kis helyiségek a filmben. Egy éjszakát mi is eltöltöttünk az egyik ilyen, a filmből ismert, ma már hotelszerű építményben. Ezeken nosztalgiázom karantén alatt, próbálom fenntartani a motivációt, ami fontos, ha nem akar megmakkanni az ember.

A lemez a Spotify-on IDE KATTINTVA hallgatható meg.
– Az új lemezen majdnem minden dalban közreműködik vendégénekes is. Hogy jött ez a koncepció és miért pont őket választottad?
– Én tradicionális blues arc vagyok, azt tanultam énekileg, az áll jól. Egy csomó zenei ötlet évekig üldögélt a mappáimban, mert éreztem, hogy nem én vagyok a megfelelő énekes a feladatra. Már a Something Poppin lemezen is szerettem volna vendégeket. Ha jó a szám, nem szabad kidobni, de csak azért, mert én írom, nem jelenti azt, hogy nekem kell énekelni. Énekelje az, aki az üzenetet jobban, szebben, hitelesebben tudja közvetíteni. Én mindig szerettem egy főhős mögött kísérni. Mármint, ha jó a főhős! Haha.
Dionne Bennett, Ian Siegal, Jónás Vera, CéAnne, Mohamed Fatima, Gál Boogie Csaba, Andelic Jonathan, Fóris Rita, Sena Dagadu. Kiváló zenészek, csodás emberek, nagyon hálás vagyok nekik, hogy velük dolgozhattam! Szeretném, ha az országban minél több helyen be tudnánk mutatni ezt az albumot, a lemezen szereplő összes vendéggel, hiszen ez egy olyan, műfajában egyedülálló lemez és show, amit nem minden nap láthat a kedves közönség.
– Nemrég az életrajzi könyved is megjelent, aminek a címe ugyanaz (csak magyarul), a borítója pedig nagyon hasonló a lemezéhez. Mi az oka ennek?
– Bármit is hozzon a jövő, ezzel a könyvvel és lemezzel tulajdonképpen keretbe foglaltam az eddigi munkásságom. Szépen, csendben, de mégis stílusosan. Az élet egy film. A könyv pedig az életemről szól, a sztorija a jelenben ér véget, tehát az új album kvázi egy filmzene is. Ezért a hasonló borító. Nem tudom, lesz-e következő Little G Weevil album, de ha ez az utolsó, ezt így, javarészt magyarokkal kellett elkövetni. Az album és a könyv is ugyanazt a dolgot próbálja elmondani. Maradjon ez az indirekt közlési mód, nem szeretek mindent az utolsó szögig megmagyarázni. Mindenesetre te vagy az első újságíró, aki egyáltalán ezt felhozta és köszönöm a kérdést. Örülök, hogy valaki még figyel. :)

– Milyen volt felidézni és a nyilvánosság elé tárni több évtizednyi, sokszor nagyon személyes emléket?
– Sokszor fájdalmas, sokszor baromira mulatságos a múltban vájkálni. Egyébként annyi sztori van, hogy még egy könyvet lehetne írni belőlük. Ki is maradt jó pár, amit kicsit sajnálok. A nyilvánosság nem érdekel, a valóságshow-k, szelfik és a közösségi média korát éljük, én legalább nem kamuzom tele az étert. Semmi olyat nem tettem, amit ne vállalnék fel. Az ember változik, ahogy telnek az évek, nyilván ma, 43 évesen nem ugrálnék az autók tetején Memphis belvárosában két abszinttal a szervezetben, de az is megvolt. Sajnos kimaradt a könyvből.
– Mennyire vagy bizakodó a 2021-es évvel kapcsolatban? Tudsz előre tervezni?
– Bízom benne, hogy az emberek megveszik az említett Játssz tovább című könyvem és a Play On című új albumot. Ha így tesznek, talán tudok tervezni is, hiszen más bevételünk koncert híján jelenleg nincsen. Előre is köszi a támogatást az összes zenész nevében! Legyen boldog éve mindenkinek! Blues Fesztiváááááál!