KULT

„Egy nyomorult hangbeállásért odaadnám a fél karom” – egy éve tiltották be a koncertezést

Zenekarokat kérdeztünk a Bohemian Betyarstól a Tankcsapdáig, hogyan élik meg lelkileg a színpad hiányát, mi a B tervük a kiesett bevételeik pótlására és mennyire bizakodóak az idei fesztiválszezonnal kapcsolatban.


Napra pontosan egy évvel ezelőtt, 2020. március 11-én hirdette ki a kormány a koronavírus miatti veszélyhelyzetet. Azóta még a nyári enyhítések idején is csak maximum 500 fős koncerteket és bulikat lehetett tartani, immár négy hónapja pedig újra semmilyet.

Cikksorozatunk első részében klubok, második részében zeneipari háttérdolgozók helyzetét mutattuk be, utolsóként pedig nyolc országosan ismert, szinte folyamatosan turnézó zenekar tagjainak tettük fel ugyanazokat a kérdéseket.

Bohemian Betyars (Szűcs Levente)

– Nagyjából hány koncertetek maradt el az első korlátozások bevezetése óta?

Körülbelül hatvan koncert maradt el. Ami legjobban fáj, hogy 2020 januárjában még New Yorkban játszottunk és ennek révén lehetőséget kaptunk, hogy nyáron Kanadában és Kaliforniában is koncertezzünk, de erre a történtek fényében még várni kell.

– Megélhetés szempontjából mekkora érvágás volt ez, kellett más munkát vállalnotok, vagy korábban is több lábon álltatok?

Szinte teljes egészében a zenekarra támaszkodtunk már az utolsó években, ez volt a főállásunk, sokat is dolgoztunk érte, hogy így legyen.

Most mindenki rákényszerült más munkákra, de ez egyáltalán nem haszontalan lecke az élettől. Én például biciklis futár vagyok és a pénzhez való viszonyom, megbecsülésem egész sokat fejlődött, amióta órákat kell tekernem minden egyes forintért, hogy megéljek valahogy.

– Mennyire viselt meg benneteket a bezártság, a színpad hiánya az anyagi veszteségeken túl?

Mivel tizennyolc éves korunk óta úton vagyunk, az elején nagyon furcsa volt ez a mozdulatlanság. De ennek is lett pozitív hozadéka, ugyanis életünkben először normális bioritmusunk alakult ki, egész kiegyensúlyozott most mindenki. Ettől függetlenül persze nagyon várjuk már, hogy újra felboruljon és utazzunk, koncertezzünk, afterezzünk.

– Dalszerzés terén volt pozitív hatása a karanténnak, termékenyebbek lettetek az otthon töltött időszakban?

Abszolút. Ez az egyetlen dolog, amit tudunk most csinálni, így hát minden héten próbálunk és elég sokszor megyünk le több napos-hetes zenélgetésre egy kis zalai faluba, ahol tavaly éltem. Ez egyben pihenés, kirándulás és csapatösszetartó tréning is. Nagy szerencse, hogy van rá lehetőségünk, meg is becsüljük és szépen alakulnak az új dalok. Idén ősszel szeretnénk megjelentetni őket.

– Mennyire vagytok bizakodóak az idei évvel kapcsolatban (különös tekintettel a fesztiválszezonra)?

A minimum, ami várható, szerintem egy olyan nyár, mint a múlt évi volt, de átgondoltabban és okosabban is lehetne csinálni. Persze ez a kormány rendelkezésein múlik.

Remélem, átgondolják az aránytalanságát például annak, hogy ugyanúgy 500 ember lehet egy 500 négyzetméteres színpad előtt, mint egy 2000 négyzetméteresnél.

Biztos vannak még ötletek és tervek a fesztiválszervezők részéről, csak legyen nyitott a kormány a párbeszédre és egy fontos gazdasági szektor életben tartására. Aztán, ha minden jól megy, ősszel már klubokban is játszhatjuk az új dalokat.

Children of Distance (Somogyi Péter, Ács Róbert, Nyári Roland)

– Nagyjából hány koncertetek maradt el az első korlátozások bevezetése óta?

A 2020-as évünk indult talán az eddigi legjobban a beírt koncertek szempontjából. Már az elején eddig soha nem látott mennyiség volt lekötve, a zenekarral tűkön ülve vártuk a szezont. Ha csak az előző évek év eleji lekötésekből indulunk ki, legalább 30-40 másfél órás nagykoncertnek lőttek tavaly.

– Megélhetés szempontjából mekkora érvágás volt ez, kellett más munkát vállalnotok, vagy korábban is több lábon álltatok?

Peti: Engem abszolút a padlóra küldött, épp ebben az időszakban vágtam bele egy családi vállalkozásba és egy költözésbe, ami a tartalékok nagy részét elvitte. Mivel évek óta nem vállalunk félplayback fellépéseket, nekem a legfőbb bevételi forrás a fesztiválszezon. Borzasztóan szerencsétlenül jött ez ki. Jelenleg webshopot üzemeltetek, ahol emblémázással és saját pólók nyomásával foglalkozom, emellett más előadóknak készítünk videóklipeket Rolival, de ez elenyésző bevételt generál a kiadásokhoz képest, amik sajnos a vírushelyzet ideje alatt is ugyanúgy megmaradtak. A jogdíj most az egyedüli stabil bevételi forrásom.

Robi: Én másképp éltem ezt meg, mint a srácok, mert amióta családom van és született két gyerekem, eleve úgy álltam hozzá, hogy nem lehet egy lábon állni, mert sosem tudja az ember, mit hoz az élet. Van több családi vállalkozásunk is, amik főleg mezőgazdasággal kapcsolatosak, azt igazából nem érintette ez a válság, annyi változott, hogy többet vagyok itthon a családdal, és a vállalkozásokból is talán kicsit többet tudtam vállalni. Nem mondom, hogy nem hiányzott, minden szempontból, de kevésbé érintett mélyen.

Roli: Mindenképpen nagy kiesés, hisz a bevételek fő forrása a koncertezés volt. Ami külön nehézzé teszi az egészet, hogy bár bevétel alig van, ugyanakkor az új dalokat, klipeket csinálni kell, különben eltűnik egy előadó.

Ez a "csinálni kell" annyiból kicsit erős, hogy azért mi ezt szerelemből csináljuk, de nyilván van egy gazdasági oldala is, és amikor azt látjuk, hogy több megy ki, mint ami bejön, akkor az nem feltétlenül egy jövedelmező üzlet. Ezért ahhoz, hogy új dalok szülessenek, valamiből bevételt is kell generálni.

Nekem fotográfus az egyik szakmám, ezzel próbálom keresni a kenyerem, de a jelenlegi helyzetben ez sem az a szakma, amiben olyan sok pénz van.

Fotó: Miklai Pepe

– Mennyire viselt meg benneteket a bezártság, a színpad hiánya az anyagi veszteségeken túl?

Peti: Eleinte azt gondoltam, elmegy ez az egész gyorsan, addig is több időt tudok tölteni a családdal, emellett pedig lesz idő az alkotásra. Azzal nem számoltam, hogy a négy fal és ez az ingerszegény életmód egy idő után teljesen megöli az alkotási kedvet. Szerencsére be vagyunk tárazva dalokkal, így ebből szerencsésen jövünk ki a srácokkal.

A színpad hiánya viszont borzalmas ürességet hozott, néha csak előkapok egy koncertfelvételt, de ennyi idő távlatából annyira távolinak tűnik, hogy el sem hiszem, hogy azok mi vagyunk ott.

Robi: A bezártságot nehezebben viseltem, pont a lezárások előtt született meg a kisfiam és az első 2-3 hónap nehezen telt, mire hozzászokott mindenki ehhez az új helyzethez. De mára már ez lett a normál életünk, nem megyünk sehova, a kisfiam 1 éves lassan, már eljátszanak a kicsik egymással. Inkább arra leszek kíváncsi, a gyerekekben hogyan fog ez lecsapódni: a kislányom ovis, egyik hónapban van ovi, aztán nincs, mert vírus van. Ki tudja, nekik mi marad meg ebből.

– Dalszerzés terén volt pozitív hatása a karanténnak, termékenyebbek lettetek az otthon töltött időszakban?

Peti: Mondjuk úgy, hogy írogatok. Vannak napok, amikor megírok két dalt, vannak hetek, mikor egy szót se tudok leírni. Őszinte leszek, imádom. Ez az életem, de a megélhetésem is. Muszáj erről az oldalról is megvizsgálni.

Ha nincs ihlet, nincs dal, ha nincs dal, nincs jogdíj, ha nincs jogdíj, nincs pénz. Az előadók kiadásai ugyanúgy megmaradtak, pedig nincs bevétel. Pénzbe kerül az alapzene, a keverési munkálatok, a szereplő a klipbe, a fotóstúdió bérlése, az utazás a helyszínekre, a havi járulékok. Ezeket hajlamosak az emberek elbagatellizálni és ingyen elvárni a zenét.

Robi: Nekem jót tett ez a leállás, felszabadult sok időm-energiám, így írni is tudtam, meg kedvem is volt, engem ez kapcsolt ki a mindennapi rutinból. Azt csináljuk, amit szeretünk, úgy ahogy szeretjük, kicsit úgy tekintek erre a lezárásra, mint lehetőségre, hogy az ember alkosson és építse magát közben. Persze nagyon nehéz, ha pénzügyi szempontból nézzük, hiszen most befektetni, amikor nem tudja az ember, hogy visszajön-e, és ha igen, akkor mennyi… De bízzunk benne, hogy ez a helyzet sem tart örökké.

– Mennyire vagytok bizakodóak az idei évvel kapcsolatban (különös tekintettel a fesztiválszezonra)?

Peti: A srácokkal napi témánk ez a helyzet, bizakodunk. Azt várjuk, hogy talán augusztus-szeptember-októberben lesz egy kis szezon. Nagyon hiányzik már a közönségünk, a koncertek, a stáb. Egy nyomorult hangbeállásért odaadnám a fél karom.

Robi: Ha reálisan akarom látni, akkor talán nyár vége, ősz eleje lehet az az időszak, amikor már szabadabbak leszünk és lesznek koncertek. Fesztiválokra nem látok esélyt, ennyi idő alatt megszervezni, még ha közben a háttérben dolgoznak is rajtuk, és jegyeket eladni úgy, hogy az rentábilis legyen – lehetetlen.

Roli: Alig várom, hogy megkapjam az oltást, aztán haladjunk előre! Kedvenc költőm egyik kedvenc versével válaszolnék, hogy mikor lesz szerintem koncert? Szeptember végén.

Esti Kornél (Lázár Domokos)

– Nagyjából hány koncertetek maradt el az első korlátozások bevezetése óta?

Nehéz teljesen pontos számot mondani, de kb. 30-40 koncertről lehet szó. Kimaradt gyakorlatilag két és fél klubszezon, szinte egy teljes nyár, amikor lényegében minden fesztiválon játszani szokott a zenekar.

– Megélhetés szempontjából mekkora érvágás volt ez, kellett más munkát vállalnotok, vagy korábban is több lábon álltatok?

Az Esti Kornél összes tagjának van civil foglalkozása, mindig is több lábon álltunk. Ettől függetlenül a helyzet nagy érvágás mindannyiunknak anyagilag és mentálisan is, a stábunk pedig főként megszenvedi ezt az egészet, hiszen ők eddig szinte kizárólag a zeneiparból éltek.

– Mennyire viselt meg benneteket a bezártság, a színpad hiánya az anyagi veszteségeken túl?

Nagyon megviselt. Amikor az emberek azt mondják, hogy "a zenész miért nem megy el végre rendes munkát csinálni", elfelejtik, hogy ez legkevésbé a pénzről szól.

Arra rendezed be az egész életed, hogy amikor a közönség elé kiállsz, a lehető legjobb formában legyél, ami mentális felkészülést is jelent a próbák mellett. Most persze visszahúzódtunk a kreatív folyamatokhoz, alkotunk, de ez nem pótolja a közönség és a koncertek hiányát.

– Dalszerzés terén volt pozitív hatása a karanténnak, termékenyebbek lettetek az otthon töltött időszakban?

Ez majd most fog pontosabban kiderülni, mert tavasszal és nyáron rakjuk össze az új lemezt. Annak, amiben most vagyunk, egész biztosan lesz valami hatása az alkotói folyamatokra.

– Mennyire vagytok bizakodóak az idei évvel kapcsolatban (különös tekintettel a fesztiválszezonra)?

Nyár végén talán már lehet némi élet, a kisebb fesztiválokban bízunk. Talán a vakcina hoz valami számottevő változást, ugyanakkor azt is látjuk, hogy a könnyűzene és az abból élők sorsa eddig sem igazán izgatta a döntéshozókat.



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Legnépszerűbb

Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Meghalt Alain Delon
A francia színészlegenda 88 éves volt. 2019-es agyvérzése óta folyamatosan egészségügyi problémákkal küzdött.


Elhunyt Alain Delon francia színművész, írja a France24. A színész 88 éves volt.

2019-ben agyvérzést kapott, azóta mi is többször beszámoltunk egészségügyi problémáiról.

A színész „békésen halt meg Douchy-i otthonában, három gyermeke és családja által körülvéve” – írja az AFP Hírügynökség.

Alain Delon 1935. november 8-án született a Párizshoz közeli Sceaux-ban. Nehéz gyerekkora utána a francia haditengerészetnél szolgált. 1957-ben szerepelt először a filmvásznon, és előnyös külseje miatt szinte azonnal a rendezők kedvence lett. Pályafutása során összesen 107 filmben szerepelt, köztük olyan klasszikusokban, mint a Rocco és fivérei, a Napfogyatkozás, A fekete tulipán, A szamuráj vagy az Egy zsaru bőréért. 1998-ban a Két apának mennyi a fele? című alkotásban együtt szerepelt korának másik francia legendájával, a 2021-ben elhunyt Jean-Paul Belmondóval.

Élete nem volt botrányoktól mentes. Az 1960-as és 70-es években három testőre is rejtélyes módon halt meg: az esetekben máig nem tisztázott, hogy öngyilkosságok vagy gyilkosságok történtek, illetve ehhez mennyi köze lehetett magának Delonnak. A fegyverekkel nemrégiben is meggyűlt a baja: idén év elején mintegy hetvenkét lőfegyvert és több mint 3 ezer lőszert foglaltak le otthonában, amikre nem volt engedélye.

1984-ben az európai parlamenti választásokon nyíltan kiállt a francia szélsőjobboldali politikus, Jean-Marie Le Pen mellett, ami miatt sokan kritizálták, egy ideig tömegek bojkottálták a filmjeit is. 2013-ban ismét támogatásáról biztosította a Nemzeti Front radikális jobboldali pártot. Élete utolsó évtizedében számos alkalommal kritizálta a francia belpolitikát és a társadalmat.

Élete leghíresebb szerelme Romy Schneider volt, de gyakran reppentek fel pletykák állítólagos homoszexualitásával kapcsolatban. 2023 májusában meghalt a rá kísértetiesen hasonlító Ari Boulogne, aki Delon eltitkolt fiának vallotta magát, habár a színész sosem ismerte el az apaságot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Pár óra alatt elkelt az összes jegy Azahriah koncertjére a Budapest Parkban
A három teltházas arénakoncert után ez nem túl nagy meglepetés. A jegyárakra viszont többen is panaszkodtak.


Azahriah szeptemberi koncertjére mindössze négy és fél óra alatt elfogyott az összes jegy a Budapest Parkban, írj a 24.hu.

Kedd délelőtt 10 órakor indult a jegyértékesítés Azahriah szeptember 5-i Budapest Parkos koncertjére, és alig négy és fél óra alatt az összes jegy elkelt.

A hatalmas érdeklődés miatt még délután is körülbelül nyolcezren várakoztak a virtuális sorban, hogy jegyhez jussanak, de délután kettő körül a Park honlapja már teltházas állapotot mutatott.

Sokan panaszkodtak a hosszú várakozási idő és a jegyárak miatt is.

A legolcsóbb, küzdőtéri jegyek 14 499 forintba kerültek, míg a drágább kategóriás belépők ára 22 990 forint volt.

A hatalmas érdeklődés nem volt meglepetés, hiszen Azahriah idén májusban három egymást követő napon is teltházas koncertet adott a Puskás Arénában.

Az eredetileg egyetlen koncertre hirdetett eseményre pillanatok alatt elfogytak a jegyek, ezért először még egy, majd

végül összesen három koncertet is tartott, amelyekre szintén gyorsan elfogytak a jegyek.

A Budapest Park telítettsége és a viszonylag közeli időpont miatt most nem valószínű, hogy hasonló ismétlésre kerülhet sor.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
„Igazi pesti csibész volt” – Demszky Gábor elárulta Garas Dezső titkát
Nosztalgikus bejegyzésben emlékezik az egykori főpolgármester Garasra. Hogyan kerül a kerékbilincs az asztalra?
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. augusztus 15.



Garas Dezső, a Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színész, a Nemzet Színésze, és a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, 2011. december 30-án, 77 éves korában hunyt el, hosszan tartó betegség után. Az ikonikus művész életútja és tehetsége előtt tisztelegve Demszky Gábor, Budapest egykori főpolgármestere, egy megható és humoros történetet osztott meg a közösségi oldalán, ami eddig nem került nyilvánosságra.

Demszky, aki húsz évig volt Budapest főpolgármestere, és 1998-ban díszpolgári címet adományozott Garas Dezsőnek, egy közös emlékét idézte fel a színészlegendával kapcsolatban. Egy régi fotó kíséretében elmesélte, hogyan játszotta ki Garas a parkolóőröket egy zseniális trükkel.

„Egyszer, valamikor 1998 körül, beállított Rajk Lacihoz, kezében egy kerékbilinccsel. ‘Tudod, ezt mindig felteszem a kocsira, amikor tilosban parkolok, a közterület-felügyelők így békén hagynak, mert azt gondolják, rólam már gondoskodott valamelyik haverjuk’” – írta bejegyzésében Demszky Gábor, hozzátéve: „Igazi pesti csibész volt és remek színész.”

Garas Dezső nemcsak a színpadon, de az életben is olyan karakter volt, akinek humora és leleményessége emlékezetes maradt mindazok számára, akik ismerték és szerették.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Brutális, látványos és izzasztóan izgalmas – Az Alien: Romulus a legjobb Alien-film 1997 óta
Ennyi arctámadót még biztosan nem láttunk! A Magyarországon forgatott újabb xenomorph-őrület a franchise legjobb darabjait idézi meg, és nem ismer kegyelmet.


Idén 45 éves az Alien-franchise, 1979 májusában mutatták be az USA-ban először A nyolcadik utas: a halált, azóta pedig sci-fi és a horror műfajainak leghíresebb keresztezéseként trónol a zsáner nagyjaiból álló lista csúcsán. Ridley Scott a mindössze második filmjével nagyon elkapott valamit anno, az idegentől való elemi rettegést (amely épp belőlünk, emberekből kel életre) hívta elő közönségéből, amely azóta is kíváncsian várja a filmtörténet talán legkultikusabb űrszörnyének újabb acsarkodásait.

Majd jöttek a folytatások… James Cameron az 1986-os A bolygó neve: Halállal mesterien ékelte a sci-fi és a horror közé az akciót is; véleményem szerint David Fincher sokak által lenézett (ő maga sem szereti) 1992-es A végső megoldás: halálja sem mondott csődöt, sőt; Jean-Pierre Jeunet 1997-es Feltámad a halálja pedig egészen abszurd irányba vitte a sztorit, és meglepően működött benne a humor is. Szóval odáig egészen pazar volt a franchise, ám a 20th Century Fox a kétezres években úgy döntött, összeereszti a xenomorph-okat a yautjákkal, avagy, ahogy a legtöbben ismerik: a Predatorokkal.

A 2004-es Alien vs. Predator: A Halál a Ragadozó ellen és még inkább annak 2007-es, egészen nézhetetlen folytatása sajnos eléggé leamortizálták kedvenc rémeink ázsióját.

Az eredeti alkotónak, Ridley Scottnak kellett tehát a kezébe vennie újra a gyeplőt (bár sokan Neill Blomkamp víziójának szavaztak volna bizalmat, aki figyelmen kívül hagyva a többi epizódot, direkt folytatást készített volna A bolygó neve: Halálhoz). Ő pedig megpróbált valami újat és teljesen mást kihozni az egészből. A Prometheus (2012) így egy filozofálgató eredetsztori lett, amit sokak gyomra nem vett be, és xenomorph-ot sem lehetett benne látni, mégis üdítő volt egy másik, jóval összetettebb szegmensből szemlélni ezt a világot. A 2017-es Alien: Covenantra azonban sajnos elfogyott az ötlettár, s így egy nem túl kreatív, többnyire lehangoló, kiszámítható, és csupán egyetlen ütős akciójelenetet (a fináléban) tartalmazó méretes csalódás lett az eredmény.

Innen kellett tehát újra felvenni a fonalat, Scott pedig ezúttal átpasszolta a direktori stafétát, méghozzá a Gonosz halott-remake (2013), a Vaksötét (2016) és az Ami nem öl meg (2018) író-rendezőjének, az uruguayi Fede Alvareznek, aki próbált elszakadni a Prometheus és a Covenant frissebb örökségétől, s inkább A nyolcadik utas: a halál és A bolygó neve: Halál atmoszféráját igyekezett rekonstruálni.

Sőt, ha jobban belegondolunk, az Alien: Romulusban egyfajta all star/best of Alien pörög, hiszen majd’ minden korábbi epizódból kapunk valami megidézést a sztori egyes elemeiben.

Az első két filmre szóló párhuzam azonban adott, hiszen ezúttal is egy izolált létesítményben vagyunk (egy űrállomáson), és mindössze hat szereplőnk van, akik szűk folyosókon rohangálnak. Ám nekik nem csupán egyetlen szörnnyel kell szembenézniük, facehuggerek és xenomorph-ok egész garmadája les rájuk (sőt, még valami más is…). A sztori időben is az első két film között játszódik, amikor is a Weyland-Yutani cég egyik sötét és barátságtalan bányászkolóniájából próbálna elmenekülni öt fiatal, valamint az egyikük, Rain (Cailee Spaeny) Andy nevű androidja (David Jonsson). Ehhez pedig azt fundálják ki, hogy megpróbálják a vállalat egy a bolygó felett sodrodó elhagyatott űrhajójából elcsenni a kriokapszulákat, amelyekben játszva átszundiznák azt a kilenc évet, amely célállomásuk, egy idilli bolygó eléréséhez szükséges. Az űrhajóról azonban kiderül, hogy egy űrállomás, ahol a cég emberei furcsa kísérleteket végeztek egy idegen életformán, amely természetesen az újabb emberi behatásnak köszönhetően ismét elaszabadul…

Szóval ezúttal is egy túlélősztorit kapunk, amelyben jóval kevesebb a filozofálgatás, ami pedig van, az maximum megint a szintetikus léthez kapcsolódik, ezúttal Andy révén, akivel Rain testvéri kapcsolatot épített ki, ám egy új program megváltoztatja a személyiségét.

Persze nem is ez a lényeg, Fede Alvarez inkább az alapvető ösztöneinket szerette volna stimulálni, így az akciókra, a látványra, a vérengzésre és leginkább a feszültségre helyezte a hangsúlyt.

Épp ezért az Alien: Romulus megállás nélkül pörög, újabb és újabb kilátástalan szitukba kergetve az egyre fogyatkozó szereplőket, akik egyébként nem sok meglepetéssel kecsegetetnek, gyorsan be lehet őket kategorizálni. Van itt szimpatikus főhősnő (a Tűzgyűrű: Lázadásból, az Easttowni rejtélyekből, a Priscillából és a Polgárháborúból ismert Cailee Spaeny pedig már van annyira rutinos, hogy simán elviszi a hátán a filmet, vagyis méltó utódja Sigourney Weavernek, akit nem egy jelenetben idéz meg természetesen), kiismerhetetlen android, szimpatikus jóképű alfahím (Archie Renaux), nem túl szimpatikus, nagypofájú, lázadó srác (Spike Fearn), egy fiús, kemény és laza pilótalány (Aileen Wu), valamint egy kedves és terhes naiva (Isabela Merced). Közülük Spaeny mellett természetesen a leghálásabb szerepet, vagyis a kissé értelmi fogyatékosra hangszerelt android Andyt alakító David Jonsson (Ipar, Rye Lane) tud igazán csillogni, a többieket Alvarez és írótársa, Rodo Sayagues már nem igazán kényeztették el emlékezetes karakterekkel.

A nézőket azonban kifejezetten elkényeztették a látványvilággal, ami több mint kézzelfogható. A tavaly tavasszal teljes egészében a budapesti Origo Filmstúdióban rögzített Alien: Romulusban ugyanis csodás díszletek és szemet gyönyörködtető praktikus effektek közepette zajlanak az öldöklések és a menekülések, a magyar szakemberek pedig az Oscar-díjas berendező, Sipos Zsuzsanna (Szárnyas fejvadász 2049, Dűne, Borderlands) vezetésével ismét fantasztikus munkát végeztek: a Romulus és Remus űrállomás valósággal életre kel, nekünk magyaroknak pedig csodás összemosolygás-indok, hogy az alkotók még az egyik mozgólépcsős metrólejáratot is felhasználták helyszínként egy pillanatra.

Az Alien: Romulus azonban nem mentes a hibáktól sem. Már az alapsztori is felvet néhány figyelmen kívül hagyott kérdést (pl. a cég miért hagyja, hogy egy ilyen fontos objektum elhagyatottan keringjen egy köpésre az egyik telepüktől?), a „best of”-jelleg miatt sok mindent újra átélhetünk, de igazán eredeti dolgot nem láthatunk, a legerősebb fan service-pillanatot feleslegesen túlhúzzák, a végső nagy extremitást pedig más formában, de végül is már láttuk korábban.

Szerencsére ezek megbocsátható bűnök, mivel Fede Alvarez nem akar túl sokat markolni, így amit vállal, azt tisztességgel véghez is viszi.

Egy feszültségtől csatakos, jó ötletekkel is megpakolt (a facehuggerek melletti osonás és az antigravitációs sav pl. csillagos ötöst érdemelnek), kiváló atmoszférával rendelkező, látványos akció-horrort tett le az asztalra, amely ugyan nem ér az idoljai (vagyis az első és második rész) nyomába, Ridley Scott újabb darabjait azonban így is leiskolázza. Érdemes lesz tehát újra némán sikítani az űrben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk