KULT

Gerdesits Ferenc: Csupa olyasmit tapasztalok, amire a legdiplomatikusabban annyit tudok mondani, hogy „hát ez kínos”

Új albummal jelentkezett a Marlboro Man, a Quimby dobosának saját zenekara, amelyben szövegíró-frontemberként immár több mint 30 éve próbál hadat üzenni a szerinte túltolt politikai korrektségnek.


Kínos címmel a közelmúltban jelent meg a több mint 30 éve alakult Marlboro Man új nagylemeze, ami a szokásos társadalomkritika mellett több váratlan fordulatot tartogat: az egyik szám (Féreg a dobozban) például nem kevesebb, mint 10 perces hosszúságú, zárásként pedig még egy ördögűző szeánszot megidéző performansz is szerepel a dalok között.

Ennek kapcsán kérdeztük 2021 márciusi nagyinterjúnk után ismét a dalszerző-frontember Gerdesits Ferencet, aki nem mellesleg a Quimby dobosa is, ezért természetesen a zenekar nemrég lezajlott visszatérő koncertje, illetve jövőbeni tervei is szóba kerültek.

– Alig másfél év után jelentkeztetek ismét nagylemezzel. Mi ihletett ilyen gyorsan egy újabb albumnyi dalt?

– Valójában már a Zene süketeknek felvételei alatt született néhány újabb dal, de mivel azt az albumot kereknek éreztük azzal a 9 számmal, így félretettük őket, majd a lemez elkészülte után azonnal folytattuk a munkát az időközben egyre bővülő anyaggal. A Kínos is EP-nek indult eredetileg, a vallás és a vallásos emberek, illetve a róluk és viselkedésükről alkotott véleményem lett volna a témája, néhány dalban összefoglalva. Aztán hamar kibővült a dallista, újabb számok születtek, két régebbi ötletet is kidolgoztunk. Végül úgy döntöttem, hogy minden elmebeteg gondolat kerüljön fel rá, így még egy ördögűzés is hallható, tehát a vallás szélsőséges vadhajtásai is megjelennek.

– Hol helyezkedik el a Kínos a Zene süketeknek-hez képest a Marlboro Man-életműben?

– Míg a Zene süketeknek tulajdonképpen indulatból, hirtelen felindulásból született, a Kínos egy sokkal átgondoltabb alkotás. Ezen is van persze olyan, általam csak "indulat dal"-nak nevezett szerzemény, az Az vagy, aminek a szövege csak úgy kipattant.

A két album témája is elég hasonló, a Kínos mindenképp folytatása az előzőnek, talán még elszomorítóbb képet fest az emberiség szellemi állapotáról, szűkebb és tágabb környezetünkről egyaránt. Ahogy körülnézek, csupa olyasmit látok és tapasztalok, amire a legdiplomatikusabban csak annyit tudok mondani, hogy hát ez kínos. És akkor még tényleg finom voltam.

Az Antal Tamás által készített borító is része a valláskritikának: a Párizsban, az 1890-es években megnyílt két mulató, a Cabaret de L'Enfer és a Cabaret du Ciel nevű mulatók külső és belső design-jára utal. Érdemes utánanézni a helyek történetének, nagyon érdekes és meglepő dolgokkal találkozhat az ember, például azzal, hogy a párizsiak már az 1800-as évek végén mennyire felvilágosultan és könnyedén tudtak szórakozni a bigott vallásosságon és az ehhez fűződő avítt világnézeten. A mai túltolt PC idején ez már szinte elképzelhetetlen. Megdöbbentő, hogy sokkal lazábbak voltak, mint a – mindent, ezáltal semmit (vagy fordítva) megengedő – jelen felfogás.

– Három dalban Máté fiad basszusgitározik, miért pont azokban?

– Mivel ő már két éve a zenekar tagja, Selmeci Basstard Pétert váltotta, így kézenfekvő volt, hogy ő játsszon ezekben a dalokban. Azért ebben a háromban, mert egyet már Basstard évekkel ezelőtt felbasszusozott, a többiben pedig vagy szintibasszus van, vagy pedig semmilyen, mert egy szál gitáros darab. Ebben a háromban viszont bizonyít rendesen, amit pedig Az Úr tudja című dalban játszik, na az maga a nagybetűs Basszusgitározás.


– A többi közreműködőre mi alapján esett a választás?

– Feltétélezem, hogy ezalatt a Quimbyből és a Mr Privátiból ismert Kárpáti Dódira gondolsz, mivel a többiek, Mayer Norbert szólógitáros és Somos András billentyűs-fuvolista a zenekar rendes tagjai. Szokás szerint Basstard volt a hangmérnök, aki gitáron, billentyűsökön és basszusgitáron is játszott. Nem mellesleg kitalálta, hogy az összes általam megírt gitárt nekem kellett feljátszanom, volt is melóm vele rendesen, nem lévén rutinom az ilyesmiben. Az Aranyifjúban, ami egy 1980-as Joachim Witt-dal feldolgozása, Nagy Nikolett énekel zseniálisan. Szintén ő, valamint nővére, Nagy Noémi vokáloznak Az Úr tudja című dalban édesanyjukkal együtt, aki a feleségem, Vendég Viki. Tehát a vokálokat családilag oldottuk meg.

Dódira visszatérve pedig az történt, hogy a Kínos című darabban szerettem volna valami természetes, jazz-es soundot a gépek mellé, és mivel akkoriban elég sokat pörögtünk együtt Dódival, megkértem, hogy játsszon ide valamit. A Dögűző című ördögűzés, ami egy egyszemélyes performansz, pedig egy telefonbeszélgetés alatt körvonalazódott, ahol egyre jobban belelovaltuk magunkat a hülyeségbe, eredményképp pedig megszületett a Dögűző, ami a világ összes bullshit-jét gyűjti össze egy kíméletlen előadásban.

– Idén a megelőző évekhez képes viszonylag sok koncertje volt a Marlboro Mannek. Tartani fogjátok ezt a tempót?

– Szeretnénk tartani, sőt fokozni is, még több koncertet tervezünk. Sokáig csináltuk azt, hogy csak néhány bulit játszottunk egy évben, de megelégeltük, egy ilyen tökéletes felállással pláne jól esik koncertezni.

– Néhány nappal vagyunk a Quimby visszatérő koncertje után. Hogyan élted meg a színpadról?

– Nagyszerűen sikerült a koncert, végre jó volt az idő is, kicsit tartottunk tőle, hogy nagy eső lesz aznap is, de megúsztuk. Rengeteg ember jött el, igazán akkor érzékeled ezt, amikor hallod a tömeg vaskos, mély üvöltését. Végig felfokozott hangulatban voltak, mindenre a lehető legpozitívabban reagáltak. Nekem nagyszerű volt, teljesen lazán, végig jól szórakozva tudtam zenélni. Ahogy elnéztem, ez a többiekre is igaz, ahogy utólag megbeszéltük, mindenki jól érezte magát.

– A koncert előtt közzétett interjúfilmben sok szó esik B tervekről és a zenekaron túli életről. Neked milyenek a várakozásaid, számolsz még a Quimbyvel hosszabb távon?

– A jelenlegi helyzetben felelőtlenség lenne csak a zenekarra támaszkodni és nem készülni B tervekkel és egyéb munkalehetőségekkel. Az események kiszámíthatatlanok, illetve kiszámíthatók, de ez nem épp vigasztaló: valószínűleg egyre nehezebb és rosszabb lesz minden.

Természetesen számolok a Quimbyvel hosszabb távon, viszont muszáj más munkát is vállalni, azért is, hogy a zenekar megmaradhasson egy egészségesen működő közösségként.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Legnépszerűbb

Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Meghalt Alain Delon
A francia színészlegenda 88 éves volt. 2019-es agyvérzése óta folyamatosan egészségügyi problémákkal küzdött.


Elhunyt Alain Delon francia színművész, írja a France24. A színész 88 éves volt.

2019-ben agyvérzést kapott, azóta mi is többször beszámoltunk egészségügyi problémáiról.

A színész „békésen halt meg Douchy-i otthonában, három gyermeke és családja által körülvéve” – írja az AFP Hírügynökség.

Alain Delon 1935. november 8-án született a Párizshoz közeli Sceaux-ban. Nehéz gyerekkora utána a francia haditengerészetnél szolgált. 1957-ben szerepelt először a filmvásznon, és előnyös külseje miatt szinte azonnal a rendezők kedvence lett. Pályafutása során összesen 107 filmben szerepelt, köztük olyan klasszikusokban, mint a Rocco és fivérei, a Napfogyatkozás, A fekete tulipán, A szamuráj vagy az Egy zsaru bőréért. 1998-ban a Két apának mennyi a fele? című alkotásban együtt szerepelt korának másik francia legendájával, a 2021-ben elhunyt Jean-Paul Belmondóval.

Élete nem volt botrányoktól mentes. Az 1960-as és 70-es években három testőre is rejtélyes módon halt meg: az esetekben máig nem tisztázott, hogy öngyilkosságok vagy gyilkosságok történtek, illetve ehhez mennyi köze lehetett magának Delonnak. A fegyverekkel nemrégiben is meggyűlt a baja: idén év elején mintegy hetvenkét lőfegyvert és több mint 3 ezer lőszert foglaltak le otthonában, amikre nem volt engedélye.

1984-ben az európai parlamenti választásokon nyíltan kiállt a francia szélsőjobboldali politikus, Jean-Marie Le Pen mellett, ami miatt sokan kritizálták, egy ideig tömegek bojkottálták a filmjeit is. 2013-ban ismét támogatásáról biztosította a Nemzeti Front radikális jobboldali pártot. Élete utolsó évtizedében számos alkalommal kritizálta a francia belpolitikát és a társadalmat.

Élete leghíresebb szerelme Romy Schneider volt, de gyakran reppentek fel pletykák állítólagos homoszexualitásával kapcsolatban. 2023 májusában meghalt a rá kísértetiesen hasonlító Ari Boulogne, aki Delon eltitkolt fiának vallotta magát, habár a színész sosem ismerte el az apaságot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Pár óra alatt elkelt az összes jegy Azahriah koncertjére a Budapest Parkban
A három teltházas arénakoncert után ez nem túl nagy meglepetés. A jegyárakra viszont többen is panaszkodtak.


Azahriah szeptemberi koncertjére mindössze négy és fél óra alatt elfogyott az összes jegy a Budapest Parkban, írj a 24.hu.

Kedd délelőtt 10 órakor indult a jegyértékesítés Azahriah szeptember 5-i Budapest Parkos koncertjére, és alig négy és fél óra alatt az összes jegy elkelt.

A hatalmas érdeklődés miatt még délután is körülbelül nyolcezren várakoztak a virtuális sorban, hogy jegyhez jussanak, de délután kettő körül a Park honlapja már teltházas állapotot mutatott.

Sokan panaszkodtak a hosszú várakozási idő és a jegyárak miatt is.

A legolcsóbb, küzdőtéri jegyek 14 499 forintba kerültek, míg a drágább kategóriás belépők ára 22 990 forint volt.

A hatalmas érdeklődés nem volt meglepetés, hiszen Azahriah idén májusban három egymást követő napon is teltházas koncertet adott a Puskás Arénában.

Az eredetileg egyetlen koncertre hirdetett eseményre pillanatok alatt elfogytak a jegyek, ezért először még egy, majd

végül összesen három koncertet is tartott, amelyekre szintén gyorsan elfogytak a jegyek.

A Budapest Park telítettsége és a viszonylag közeli időpont miatt most nem valószínű, hogy hasonló ismétlésre kerülhet sor.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
„Igazi pesti csibész volt” – Demszky Gábor elárulta Garas Dezső titkát
Nosztalgikus bejegyzésben emlékezik az egykori főpolgármester Garasra. Hogyan kerül a kerékbilincs az asztalra?
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. augusztus 15.



Garas Dezső, a Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színész, a Nemzet Színésze, és a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, 2011. december 30-án, 77 éves korában hunyt el, hosszan tartó betegség után. Az ikonikus művész életútja és tehetsége előtt tisztelegve Demszky Gábor, Budapest egykori főpolgármestere, egy megható és humoros történetet osztott meg a közösségi oldalán, ami eddig nem került nyilvánosságra.

Demszky, aki húsz évig volt Budapest főpolgármestere, és 1998-ban díszpolgári címet adományozott Garas Dezsőnek, egy közös emlékét idézte fel a színészlegendával kapcsolatban. Egy régi fotó kíséretében elmesélte, hogyan játszotta ki Garas a parkolóőröket egy zseniális trükkel.

„Egyszer, valamikor 1998 körül, beállított Rajk Lacihoz, kezében egy kerékbilinccsel. ‘Tudod, ezt mindig felteszem a kocsira, amikor tilosban parkolok, a közterület-felügyelők így békén hagynak, mert azt gondolják, rólam már gondoskodott valamelyik haverjuk’” – írta bejegyzésében Demszky Gábor, hozzátéve: „Igazi pesti csibész volt és remek színész.”

Garas Dezső nemcsak a színpadon, de az életben is olyan karakter volt, akinek humora és leleményessége emlékezetes maradt mindazok számára, akik ismerték és szerették.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Brutális, látványos és izzasztóan izgalmas – Az Alien: Romulus a legjobb Alien-film 1997 óta
Ennyi arctámadót még biztosan nem láttunk! A Magyarországon forgatott újabb xenomorph-őrület a franchise legjobb darabjait idézi meg, és nem ismer kegyelmet.


Idén 45 éves az Alien-franchise, 1979 májusában mutatták be az USA-ban először A nyolcadik utas: a halált, azóta pedig sci-fi és a horror műfajainak leghíresebb keresztezéseként trónol a zsáner nagyjaiból álló lista csúcsán. Ridley Scott a mindössze második filmjével nagyon elkapott valamit anno, az idegentől való elemi rettegést (amely épp belőlünk, emberekből kel életre) hívta elő közönségéből, amely azóta is kíváncsian várja a filmtörténet talán legkultikusabb űrszörnyének újabb acsarkodásait.

Majd jöttek a folytatások… James Cameron az 1986-os A bolygó neve: Halállal mesterien ékelte a sci-fi és a horror közé az akciót is; véleményem szerint David Fincher sokak által lenézett (ő maga sem szereti) 1992-es A végső megoldás: halálja sem mondott csődöt, sőt; Jean-Pierre Jeunet 1997-es Feltámad a halálja pedig egészen abszurd irányba vitte a sztorit, és meglepően működött benne a humor is. Szóval odáig egészen pazar volt a franchise, ám a 20th Century Fox a kétezres években úgy döntött, összeereszti a xenomorph-okat a yautjákkal, avagy, ahogy a legtöbben ismerik: a Predatorokkal.

A 2004-es Alien vs. Predator: A Halál a Ragadozó ellen és még inkább annak 2007-es, egészen nézhetetlen folytatása sajnos eléggé leamortizálták kedvenc rémeink ázsióját.

Az eredeti alkotónak, Ridley Scottnak kellett tehát a kezébe vennie újra a gyeplőt (bár sokan Neill Blomkamp víziójának szavaztak volna bizalmat, aki figyelmen kívül hagyva a többi epizódot, direkt folytatást készített volna A bolygó neve: Halálhoz). Ő pedig megpróbált valami újat és teljesen mást kihozni az egészből. A Prometheus (2012) így egy filozofálgató eredetsztori lett, amit sokak gyomra nem vett be, és xenomorph-ot sem lehetett benne látni, mégis üdítő volt egy másik, jóval összetettebb szegmensből szemlélni ezt a világot. A 2017-es Alien: Covenantra azonban sajnos elfogyott az ötlettár, s így egy nem túl kreatív, többnyire lehangoló, kiszámítható, és csupán egyetlen ütős akciójelenetet (a fináléban) tartalmazó méretes csalódás lett az eredmény.

Innen kellett tehát újra felvenni a fonalat, Scott pedig ezúttal átpasszolta a direktori stafétát, méghozzá a Gonosz halott-remake (2013), a Vaksötét (2016) és az Ami nem öl meg (2018) író-rendezőjének, az uruguayi Fede Alvareznek, aki próbált elszakadni a Prometheus és a Covenant frissebb örökségétől, s inkább A nyolcadik utas: a halál és A bolygó neve: Halál atmoszféráját igyekezett rekonstruálni.

Sőt, ha jobban belegondolunk, az Alien: Romulusban egyfajta all star/best of Alien pörög, hiszen majd’ minden korábbi epizódból kapunk valami megidézést a sztori egyes elemeiben.

Az első két filmre szóló párhuzam azonban adott, hiszen ezúttal is egy izolált létesítményben vagyunk (egy űrállomáson), és mindössze hat szereplőnk van, akik szűk folyosókon rohangálnak. Ám nekik nem csupán egyetlen szörnnyel kell szembenézniük, facehuggerek és xenomorph-ok egész garmadája les rájuk (sőt, még valami más is…). A sztori időben is az első két film között játszódik, amikor is a Weyland-Yutani cég egyik sötét és barátságtalan bányászkolóniájából próbálna elmenekülni öt fiatal, valamint az egyikük, Rain (Cailee Spaeny) Andy nevű androidja (David Jonsson). Ehhez pedig azt fundálják ki, hogy megpróbálják a vállalat egy a bolygó felett sodrodó elhagyatott űrhajójából elcsenni a kriokapszulákat, amelyekben játszva átszundiznák azt a kilenc évet, amely célállomásuk, egy idilli bolygó eléréséhez szükséges. Az űrhajóról azonban kiderül, hogy egy űrállomás, ahol a cég emberei furcsa kísérleteket végeztek egy idegen életformán, amely természetesen az újabb emberi behatásnak köszönhetően ismét elaszabadul…

Szóval ezúttal is egy túlélősztorit kapunk, amelyben jóval kevesebb a filozofálgatás, ami pedig van, az maximum megint a szintetikus léthez kapcsolódik, ezúttal Andy révén, akivel Rain testvéri kapcsolatot épített ki, ám egy új program megváltoztatja a személyiségét.

Persze nem is ez a lényeg, Fede Alvarez inkább az alapvető ösztöneinket szerette volna stimulálni, így az akciókra, a látványra, a vérengzésre és leginkább a feszültségre helyezte a hangsúlyt.

Épp ezért az Alien: Romulus megállás nélkül pörög, újabb és újabb kilátástalan szitukba kergetve az egyre fogyatkozó szereplőket, akik egyébként nem sok meglepetéssel kecsegetetnek, gyorsan be lehet őket kategorizálni. Van itt szimpatikus főhősnő (a Tűzgyűrű: Lázadásból, az Easttowni rejtélyekből, a Priscillából és a Polgárháborúból ismert Cailee Spaeny pedig már van annyira rutinos, hogy simán elviszi a hátán a filmet, vagyis méltó utódja Sigourney Weavernek, akit nem egy jelenetben idéz meg természetesen), kiismerhetetlen android, szimpatikus jóképű alfahím (Archie Renaux), nem túl szimpatikus, nagypofájú, lázadó srác (Spike Fearn), egy fiús, kemény és laza pilótalány (Aileen Wu), valamint egy kedves és terhes naiva (Isabela Merced). Közülük Spaeny mellett természetesen a leghálásabb szerepet, vagyis a kissé értelmi fogyatékosra hangszerelt android Andyt alakító David Jonsson (Ipar, Rye Lane) tud igazán csillogni, a többieket Alvarez és írótársa, Rodo Sayagues már nem igazán kényeztették el emlékezetes karakterekkel.

A nézőket azonban kifejezetten elkényeztették a látványvilággal, ami több mint kézzelfogható. A tavaly tavasszal teljes egészében a budapesti Origo Filmstúdióban rögzített Alien: Romulusban ugyanis csodás díszletek és szemet gyönyörködtető praktikus effektek közepette zajlanak az öldöklések és a menekülések, a magyar szakemberek pedig az Oscar-díjas berendező, Sipos Zsuzsanna (Szárnyas fejvadász 2049, Dűne, Borderlands) vezetésével ismét fantasztikus munkát végeztek: a Romulus és Remus űrállomás valósággal életre kel, nekünk magyaroknak pedig csodás összemosolygás-indok, hogy az alkotók még az egyik mozgólépcsős metrólejáratot is felhasználták helyszínként egy pillanatra.

Az Alien: Romulus azonban nem mentes a hibáktól sem. Már az alapsztori is felvet néhány figyelmen kívül hagyott kérdést (pl. a cég miért hagyja, hogy egy ilyen fontos objektum elhagyatottan keringjen egy köpésre az egyik telepüktől?), a „best of”-jelleg miatt sok mindent újra átélhetünk, de igazán eredeti dolgot nem láthatunk, a legerősebb fan service-pillanatot feleslegesen túlhúzzák, a végső nagy extremitást pedig más formában, de végül is már láttuk korábban.

Szerencsére ezek megbocsátható bűnök, mivel Fede Alvarez nem akar túl sokat markolni, így amit vállal, azt tisztességgel véghez is viszi.

Egy feszültségtől csatakos, jó ötletekkel is megpakolt (a facehuggerek melletti osonás és az antigravitációs sav pl. csillagos ötöst érdemelnek), kiváló atmoszférával rendelkező, látványos akció-horrort tett le az asztalra, amely ugyan nem ér az idoljai (vagyis az első és második rész) nyomába, Ridley Scott újabb darabjait azonban így is leiskolázza. Érdemes lesz tehát újra némán sikítani az űrben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk