Szóba állt Szél Bernadettel és Hadházy Ákossal az MTVA vezérigazgatója
Korábban mi is megírtuk, hogy Szél Bernadett és Hadházy Ákos ismét bementek a köztévé épületébe, ahova magukkal vitték az ellenzékiek petícióját is, valamint azt szerették volna elérni, hogy beszélhessenek Papp Dániel vezérigazgatóval. Bentlétük ideje alatt többször is élőztek.
Hadházy Ákos azt állította a videójában, hogy privát levelezésben Papp megírta neki: senki más illetékessel nem beszélhetnek a képviselők, csak magával a hírigazgatóval, írja a Mérce. Papp azonban sokáig nem tűnt fel a színen, és mai érkezésük után is azt az információt kapták a portán, hogy várhatóan nem fognak tudni találkozni vele. Fél öt körül azonban mégis megjelent a főbejáratnál.
A vezérigazgatóval végül csak egy rövid párbeszédet folytathattak a politikusok, Pap Dániel nem hallgatta meg sem a közérdekű hirdetésről, sem az ellenzéki öt pontról szóló mondandójukat. Azt mondta, „a módszerrel van a probléma”, és kifogásolta, hogy a képviselők már decemberben is „erőszakkal próbáltak bejutni” a munkaterületre. Emellett az MTVA munkatársainak politikai befolyásolásával vádolta meg a az ellenzéki képviselőket, végül azt kérte, hogy a képviselők írásban juttassák el hozzá a kérdéseiket.
Hadházy szerint "vicces, de szomorú, amit Papp Dániel tett". Élő közvetítésükben azzal búcsúztak, hogy maradnak az MTVA épületében, a hírigazgató ugyanis érdemben nem hallgatta meg a követeléseiket.