Nem szabadulhat kedvezménnyel Henrietta kegyetlen gyilkosa
Novemberben tárgyalják újra P. Henrietta kegyetlen gyilkosának ügyét, akkor dönthet a bíróság a feltételes szabadlábra helyezéséről – írta meg a Blikk. A most 27 éves gyilkos ügyében a bíró most úgy határozott, nem kap kedvezményt, így a 18 évesen meghalt lány kegyetlen gyilkosa továbbra is a fegyházban marad. K. András tényleges börtönbüntetése 2021-ben járna le.
A szörnyű gyilkosság 2006-ban történt. Az akkor 14 éves gyilkos Makó külterületén megerőszakolta, majd egy fához kötözte áldozatát, majd benzinnel lelocsolta és meggyújtotta. Henriettának még volt annyi lélekjelenléte, hogy kiszabadítsa magát, és segítséget kért, azonban égési sérüléseibe huszonegy nap múlva belehalt.
A büntetőeljárás idején a gyilkos öt különböző vallomást tett, ebből a bíróság arra következtetett, hogy szavahihetetlen. Időközben elhunyt édesanyja azt állította: nem a fia, hanem egy másik férfi követte el a borzalmas gyilkosságot, és gyereke csak azért vállalta csak magára a bűncselekményt, mert félt a valódi elkövetőtől.
Az első fokon eljáró bíróság aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés, erőszakos közösülés és kifosztás miatt 14 év börtönbüntetést szabott ki. Másodfokon súlyosított a bíró, a vádlott 15 évet kapott.