Kihallgatták a sérült rendőrnőt a Teréz körúti robbantásról
A Magyar Idők szerint kizárható, hogy magánéleti problémák állnak a Teréz körúton történt robbantás hátterében, sőt, egyre több jel mutat arra, hogy az elkövető profi, aki pontosan tudta, mit csinál.
A lap értesülései szerint már az életveszélyesen megsérült rendőrnőt is kihallgatták a hatóságok.
A támadásban megsérült rendőrökkel folytatott beszélgetések alapján pedig
az ügyészség már ki is zárta a magánéleti problémákkal vagy egy esetleges szerelmi háromszöggel kapcsolatos indítékokat.
Ezt az értesülést erősítette meg az Origo is. A lap szerint
számos érv szól a magánéleti elméletek ellen, és amellett, hogy az elkövető profi volt.
Egyfelől a bomba, amelynek egyes elemei Kínából származnak, feltűnően profin összeállított szerkezet, amelyet avatatlan kéz biztosan nem tudott volna összeállítani.
A támadó valószínűleg a támadást megelőzőleg ki is próbálta a robbanószerkezetet, legalábbis erre utal az a tény, hogy pontosan tudta, hova kell állnia ahhoz, hogy biztosan ne sérüljön meg a detonációban.
Ezen kívül az elkövető profizmusa mellett szól néhány további részlet is: például az, hogy míg számos közel használhatatlan felvétel készült róla,
a jó minőségű térfigyelő kamerákat nagy ívben elkerülte, a támadást követően pedig azonnal ruhát váltott: másik cipőt vett fel, levette a kalapját, és kapucnit húzott a fejére.
Az Origo szerint így az sem kizárható, hogy terrortámadás történt: azok kívül, hogy a célpontok rendőrök voltak, az elkövető pedig szemmel láthatóan profi, erre utal az a tény is, hogy a nyomozásban a TEK is részt vesz. Utóbbit a Terrorelhárító Központ főigazgató-helyettese, Bodnár Zsolt személyesen is megerősítette.
Mindenesetre továbbra is előre kitervelt, több ember és hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés kísérlete miatt folyik a nyomozás.
Ha hasznos volt a hír, kattints a megosztásra!