Halálosan megfenyegették a gyöngyösi iskolást
Tanulótársai kényszerítettek hazugságra és lopásra egy fiút egy gyöngyösi általános iskolában. Követelték, hogy pénzt vigyen nekik, amit azután magukra költöttek.
A 16 éves vádlott és a nála fiatalabb barátja 2016 februárjának utolsó napján, a délelőtti tanítás egyik szünetben, az iskola lépcsőjén megállította gyermekkorú fiút. A közeli mosdóba vitték, ahol lökdösték és rugdosták.
Közölték vele, hogy másnapra hozzon nekik ötezer forintot, különben meg fogják verni.
Ennek hatására a fiú több részletben átadta nekik a spórolt pénzét. Amikor az elfogyott, az iskolás a szüleitől lopott. A fenyegetések ugyanis folytatódtak.

A pénzt a zsarolóinak rendszerint a fiúmosdóban adta át, de az is előfordult, hogy a két elkövető az egyik szünetben a földszinti italautomatánál bántalmazta a teljesítést megtagadó fiút.
A fejét nekiszorították a gépnek, miközben a kézét hátracsavarták, és azzal fenyegették, hogy ha nem viszi a pénzt, akkor meghal.
"Ennek a nyilvánosan elkövetett cselekménynek egy tanár közbelépése vetett véget" - írja az ügyészség.

Néhány nap múlva a fiú a szüleinek is beszámolt a megpróbáltatásairól. Sírva vallotta be nekik, hogy a fenyegetések hatására több ezer forinttal meglopta őket. A szülők ezután fordultak a rendőrséghez.
Az Egri Járási és Nyomozó Ügyészség a 14. életévét betöltött fiatalkorú elkövetőt folytatólagosan megvalósított, súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás bűntettével vádolja, és indítványozta, hogy a bíróság próbaidőre felfüggesztett, fiatalkorúak börtönében letöltendő szabadságvesztés büntetésre ítélje, a próbaidő tartamára rendelje el a pártfogó felügyeletét, valamint 35 ezer forint erejéig alkalmazzon vele szemben vagyonelkobzást is, tekintettel a bűncselekmény elkövetése folytán bekövetkezett jogtalan vagyongyarapodására.