Gyermekbántalmazás miatt nyomoz Brad Pitt ellen az FBI
Mint azt már nagyon jól tudjuk, Angelina Jolie és Brad Pitt a héten bejelentette, hogy beadták a válókeresetet. Akkor azonban csak annyit lehetett tudni a válóokról, hogy a "gyerekek miatt" alakult ki közöttük a kibékíthetetlen konfliktus.
Azóta kiderült: gyermekbántalmazás állhat a válás hátterében, Brad Pitt ellen pedig az FBI indított nyomozást az ügyben
- írja a TMZ.com.
A lap információi szerint egy múlt szerdai esetről van szó. Brad Pitt és Angelina Jolie egy magánrepülőgépen utaztak gyermekeikkel,
amikor Pitt erősen alkoholos vagy drogos befolyásoltság alatt feldühítette magát valamin, majd üvöltözni kezdett a gyerekekkel, az elfajult veszekedés során pedig fizikailag is bántalmazta őket.
A TMZ szerint Pitt a leszállás után is folytatta a dühöngést, majd egy reptéri üzemanyagtöltő kocsin próbálta meg elhagyni a helyszínt.
A Pitthez közeli források ezzel szemben azt állítják, a színész nem erőszakoskodott a gyerekekkel. Egy dolog biztos: az esetet jelentették a Los Angeles-i gyermekvédelmi hivatalnak, akik ki is hallgatták az érintetteket.
Az ügyben mégsem a rendőrség, hanem az FBI indított nyomozást, mivel az eset egy Franciaországból Amerikába tartó repülőgépen, vagyis a levegőben történt, így a szövetségiek hatókörébe tartozik.
A TMZ úgy tudja, ez az egyetlen eset lehet a válás kiváltó oka.
Ha hasznos volt a hír, kattints a megosztásra!