Lefotózta a lelkész a lyukon kimászó betörőt
Nem volt szerencséje annak a 44 éves mátészalkai férfinak, aki egy templomba tört be, és ott akart a bűn útján pénzre szert tenni. Mint arról a Police.hu beszámolt, március 20-án
vasárnap, nap közben
hatolt be az épületbe L. Károly helyi lakos. Az akció nem járt sikerrel, a lelkész meglátta, ahogy a férfi mászik kifelé, és a mobiltelefonjával képet is csinált róla.
Az ajtó betört üvegén át csak kimászott L. Károly és elmenekült a helyszínről. A kép alapján azonban a rendőrök rövid időn belül elfogták és a Mátészalkai Rendőrkapitányságon "lopás vétség kísérlet elkövetésének megalapozott gyanújával hallgatták ki". A férfi vallomásában elmondta, hogy a bűncselekmény napján többféle gyógyszert vett be, majd alkoholt is fogyasztott.
Azt állította, azért ment a templomba, mert a tiszteletes előtt akarta megfogadni, hogy többet nem iszik,
de közben meggondolta magát, és inkább a perselypénzt próbálta meg megszerezni.
