A Rovatból

Clinton nyerhette a választást, mégsem ő lesz az elnök

Úgy fest, hogy több szavazatot kapott, mint Trump, mégis vereséget szenvedett. Az amerikai választási rendszer sajátságos jellege miatt fordulhat ez elő.
Forrás: CNN, VS.hu - szmo.hu
2016. november 09.



Ugyan még mindig nem teljes az amerikai elnökválasztás eredményeinek feldolgozottsága, most úgy tűnik, végül mégis Hillary Clintoné lesz a több szavazat:

jelenleg ugyanis Clinton a szavazatok 47,6%-ával, Trump pedig 47,5%-ával rendelkezik.

A fordulat úgy következhetett be, hogy a nyugati államokban - ahol még folyamatban van a szavazatok összesítése - olyan magas volt Clinton fölénye, hogy 2 milliós hátrányt dolgozott le reggel óta.

gg-jpg

A Google szerint 97%-os feldolgozottságnál 123 922 359 volt az érvényes szavazatok száma, a végleges adat 127-128 millió között lehet. 2012-ben ugyanez 128 768 072 volt. Obama akkor mintegy 66 milliót, Romney pedig közel 61 milliót kapott, most Clinton és Trump is körülbelül 61 milliót kap majd. Az egyik utolsó adatsor szerint Clinton eddig 58 879 610 szavazatot kapott, Trump pedig 58 844 024 szavazatot.

Ez persze egyáltalán nem jelenti azt, hogy Hillary Clinton lesz az Egyesült Államok elnöke, az Amerikai Egyesült Államokban ugyanis nem közvetlenül választanak elnököt:

a polgárok az egyes államokban elektorokra szavaznak, akik december közepén választják meg magát az elnököt. Az, hogy az államok hány elektort delegálnak, az adott állam lélekszámától függ, az adott államban győztes jelölt pedig viszi az összes elektori voksot. Így fordulhat elő, hogy olyan elnök győzzön a választáson, akire valójában kevesebb szavazatot adtak le.

Erre egyébként korábban már négyszer volt példa az Egyesült Államok történetében, legutóbb 2000-ben, amikor George W. Bush került így az elnöki székbe.

Címkép: Instagram

Ha hasznos volt a hír, kattints a megosztásra!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Legnépszerűbb

Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Perceken belül meghalt a 45 éves férfi, akit lódarázs csípett meg Havas községben
Milan szívbetegséggel küzdött, ezért érhetett tragikus véget az élete az rovar szúrásától. Családja próbálta újraéleszteni a mentők érkezéséig.
Malinovszki András / Fotó: Ralph / Pixabay (illusztráció) - szmo.hu
2024. augusztus 18.



Tragikus véget ért egy 45 éves, háromgyermekes édesapa élete Havas (szlovákul Snežnica) községben miután egy lódarázs csípése miatt elhunyt – számolt be a Paraméter.sk oldal.

„A férjem hazajött a munkából, és felment a tetőre dolgozni. Fogta a létrát, és elindult. Egy idő után lejött, mert megcsípte egy darázs, így hideg borogatást adtunk neki” – emlékezett vissza a felesége a végzetes pillanatra. Azt azonban senki sem sejtette, hogy Milan perceken belül életét veszti.

A család elmondása szerint Milant egy lódarázs csípte meg, ami után láthatóan sokkot kapott.

„Lejött a tetőről, de nem kapott levegőt. Egy idő után hirtelen rosszul lett, összeesett. Azonnal mentőt hívtunk, közben megpróbáltuk újraéleszteni otthon. Amikor a mentők megérkeztek, egy órán keresztül küzdöttek az életéért, de sajnos nem tudták megmenteni”

– idézte a családot a Nový Čas.

„Amikor hívtuk a mentőket, már nem éreztük a pulzusát. Nem tudjuk, hogy allergiás volt-e, még várjuk a boncolási eredményeket. Eddig annyit mondtak, hogy a darázscsípés okozta a halálát” – mondta az özvegy, aki hozzátette, hogy Milant korábban szívbetegséggel kezelték.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Elaludt a kisbusz sofőrje, meghalt egy várandós nő a tragikus balesetben
A tragédia során az egyik autó utasa, egy fiatal, várandós nő, kizuhant a járműből, és azonnal életét vesztette. A balesetet okozó sofőrt válságos állapotban szállították kórházba.
Fotó: police.hu - szmo.hu
2024. augusztus 18.



Tragikus baleset történt vasárnapra virradóra az M3-as autópályán Mezőkövesd közelében, ahol egy ember életét vesztette.

A Blikk összefoglalója szerint a baleset körülményei szinte hihetetlenek: egy ukrán rendszámú Mercedes Sprinter kisbusz sofőrje elaludt, és nekiment az előtte haladó magyar rendszámú Honda Jazznek.

A Jazz az ütközéstől megpördült, nekicsapódott mindkét szalagkorlátnak, majd a belső sávban állt keresztben. A szerencsétlenül megálló autót ezután egy osztrák rendszámú Ford Transit találta telibe, ami a Honda jobb oldalába csapódva fel is borult.

A tragédia során a Honda utasa, egy fiatal, várandós nő, kizuhant a járműből, és azonnal életét vesztette. Az autó sofőrjét válságos állapotban szállították kórházba. Az autópályát Nyíregyháza irányában lezárták, de a délelőtt folyamán újra megnyitották a forgalom előtt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Eltűnt egy 12 éves szomolyai kisfiú, a rendőrség a lakosság segítségét kéri
Halász József Attila augusztus 15-én otthonából vásárolni indult egy élelmiszerboltba, de onnan nem tért haza.


A Mezőkövesdi Rendőrkapitányság körözési eljárást folytat Halász József Attila 12 éves szomolyai lakos eltűnése ügyében – írja a police.hu.

A közlemény szerint

a fiú 2024. augusztus 15-én otthonából engedéllyel vásárolni indult egy élelmiszerboltba, de onnan nem tért haza, ismeretlen helyre távozott.

A felkutatására tett rendőri intézkedések ez idáig nem vezettek eredményre.

Halász József Attila 130 centiméter magas, súlya 35 kilogramm, haja szőke, szeme zöld színű.

A Mezőkövesdi Rendőrkapitányság kéri, hogy aki bármilyen információval rendelkezik a képen látható személy tartózkodási helyével kapcsolatban, hívja a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-46/514-506-os telefonszámon. Továbbá a 107-es vagy 112-es központi segélyhívó telefonszámok a nap 24 órájában fogadják a bejelentők hívásait.

A névtelenség megőrzése mellett is tehetnek bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 Telefontanú zöldszámán.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Döbbenetes felvételek: egy hét alatt 13 őz pusztult el egy szennyvíztározóban, halálos csapdává vált a fóliázott oldalfala
A helyi vadászok most itatókat tettek a tározó környékére. Azt remélik, az állatok így nem mennek le a vízhez.
Fotó: RTL - szmo.hu
2024. augusztus 17.



Az rtl.hu számolt be róla, hogy egy hét alatt 13 elpusztult őzet találtak a tűzoltók a Tataháza melletti szennyvíztározóban.

A Bácsalmási Hírek beszámolója szerint a szárazság miatt szomjazó állatok inni mentek a fóliával bélelt medencéhez és volt, amelyik belecsúszott, így nem tudott kimászni a fólia miatt.

A helyi vadászok most itatókat tettek a tározó környékére. Azt remélik, az állatok így nem mennek le a vízhez. Ha nem tudják elérni, hogy a cég önként bekerítse a tározót, a vadászok a hatóságoktól kérhetnek segítséget.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk