Amikor a kivégzés népünnepély volt – az inkvizíció kegyetlen és brutális világa
Akit egyszer is meglegyintett az eretnekség vádja, egész életében viselte ennek következményeit. És ez volt a jobbik eset. Rosszabb esetben szörnyű kínzási módszerekkel kicsikarták belőle a vallomást, és elevenen égették meg. Mindezt azért, hogy a halhatatlan lelkét megmentsék...
Akiket eretneknek nyilvánítottak
Az érett középkor idejére a katolikus egyház papjainak, szerzeteseinek élete igencsak megbotránkoztatta a hívőket. Bár elvileg kötelező volt a papi nőtlenség, a papok szeretőket tartottak, gyerekeket nemzettek, és igyekeztek a hivatalukat utódaikra örökíteni. A főpapok fényűző életet éltek, miközben hirdették a krisztusi szegénységet. Még hosszan lehetne sorolni az egyház elvilágiasodásának jeleit. Nem csoda, hogy ezeket látva támadtak olyan szekták, amelyek követelték a visszatérést az evangéliumi szegénységhez, bírálták az egyház hatalmát, gazdagságát, a papok, szerzetesek kicsapongó életét.

A 12. századtól Dél-Franciaországban, Észak-Itália városaiban kathar prédikátorok járták a falvakat, városokat, és a katolikus tanoktól eltérő elveket hirdettek. Olyan sikeresek voltak, hogy a 13. században Dél-Franciaországban rengetegen lettek katharrá. Hasonló népszerűségnek örvendtek Vald Péter tanai, aki a 12. században arról beszéltek, hogy vissza kell térni az őskeresztény tanításokhoz, a vagyonközösséghez, és le kell fordítani a Bibliát a nép nyelvére, hogy mindenki tanulmányozhassa annak tartalmát.
Természetesen az egyház azonnal fellépett az eretnekek ellen. Zsinatok, pápai dekrétumok sora rendeli el, hogy az eretnekeket vissza kell kényszeríteni a helyes útra.
Ha szükséges, akkor el kell pusztítani az eretnek testét, hogy megmentsék a lelkét. Mindez nem gyilkosság, hiszen az inkvizíció az eretnek lelkének megmentésén dolgozik.
Rendeletek sora figyelmeztette az egyházi és világi hatóságokat, hogy területükön kutassák fel az eretnekeket, és állítsák őket bíróság elé. Minden hívőnek kötelessége, hogy feljelentse az eretnekgyanús elemeket. Az eretnekek védelmezőit, rejtegetőit száműzetéssel, vagyonelkobzással büntették, rosszabb esetben őket is eretnekké nyilvánították.
Az 1230-as években a pápa létrehozta a Szent Officiumot (Szent Hivatal), amelynek feladata az eretnekek üldözése volt, és a pápa általában domonkos szerzeteseket bízott meg inkvizítori feladatokkal.

Az inkvizíció működésbe lép
Az inkvizítor, azután, hogy megkapta a kinevezést őszentségétől, hozzákezdett feladata ellátásához. Munkájában kézikönyvek segítettek (pl. Bernard Gui: Az inkvizíció gyakorlata című műve), és az inkvizítorok is szívesen megosztották egymással a leghatékonyabb kínzási módszereiket.
Az inkvizítor üzenetet küldött a rábízott városba, hogy a vezetők egy adott napra gyűjtsék össze a lakosságot. A városon úrrá lett a rettegés: senki nem érezhette magát biztonságban. A kitűzött órában a város főterén szorongott mindenki: aki otthon maradt, az magára terelte a gyanút. Az inkvizítor felszólította a lakosságot, hogy mindenki, aki eretneknek gondolja magát, jelentkezzen 15-30 napon belül. Aki ezt megteszi, mentesül majdnem minden büntetéstől. Továbbá felszólította az egybegyűlteket, hogy jelentsenek fel mindenkit, akit eretnekgyanúsnak találnak. Aki ezt elmulasztja, azt kiközösítik.
Az eljárás igen hasznosnak bizonyult: sorra érkeztek a feljelentések - sokan a haragosaikat vádolták be. A lakosok rettegtek, mert nem tudhatták, hogy nem emelt-e vádat ellenük valaki. Sokszor a feljelentéstől való félelem késztetett embereket arra, hogy feladják magukat - még akkor is, ha ártatlanok voltak.
