„Mi köszönjük, átvettük a díjat, ők pedig éhen halnak”
Gőzerővel folyik a Háromezer számozott darab című magyar mozifilm forgatása. A produkció rendezője Császi Ádám, producere Bodzsár István. A történet szerint egy színházi rendező öt nehéz sorsú fiatal roma életéről készít előadást, amit meghív egy neves német színházi fesztivál.
A film a társulat szürreális utazásának története, amelyben lassan elmosódik a határ fikció, abszurd és szociografikus valóság között. A főbb szerepekben Farkas Franciska, Pápai Rómeó és Wieland Speck mellett Gerner Csaba, Oláh Edmond, Varga Norbert, Pászik Cristopher és Horváth Kristóf látható.
A Szeretlek Magyarország a forgatás helyszínén járt, ahol beszélgettünk a produkció nemzetközi szereplőjével, Wieland Speck rendezővel, aki a Berlini Nemzetközi Filmfesztivál Panoráma szekciójának alapítója és koordinátora. Rajta kívül mesélt még a produkcióról a két magyar főszereplő, Farkas Franciska és Pápai Rómeó. De természetesen szóba került a való élettel való párhuzam és más érdekesség is.
Wieland Speck:
– Hogy találta meg önt a produkció? Vagy hogyan találtak egymásra?
– Amikor a készítők írtak erről a nyugati, menedzser-kurátor típusú szereplőről, Ádám a Berlin Filmfesztiválon úgy látta, hogy én ilyesmi karakter vagyok. Nem teljesen olyat, mint a filmben, de a való életben is hasonló pozíciót töltöttem be. Ezt a két dolgot kapcsolta össze a fejében, majd megkérdezett, és én rögtön igent mondtam, mert láttam az első filmjét Berlinben, és nagyon tetszett. Sok filmes alkotóval találkozom a munkám során, de amikor Ádámmal hozott össze a sors, volt bennem egy gondolat, hogy a legközelebbi filmjében nagyon szívesen segítenék neki, ha tehetném. Úgyhogy tulajdonképpen teljesen természetesen jött a dolog, hogy elvállalom a szerepet.
– Milyen típusú karakter az öné a filmben. Ha jól tudom, egy fesztiváligazgatót alakít, ami nincs nagyon távol a való életbéli karakterétől sem...
– Igen, egy színházi fesztivál szervezője vagyok a produkcióban. Hogy ki vagyok pontosan, mi a szerepem a filmen belül, azt nehéz pontosan megmondani, hiszen sok minden múlik azon, hogy a rendező mit gondol a karakteremről. Sokszor változik is egy film során, amennyiben változik a környezet. Néha kicsit viccesebb vagyok, néha kissé gonoszabb – nem tudhatom, végül pontosan mit hoz ki belőlem - illetve a szerepemből - a film végére. Eredendően egy bűnös figurát alakítok, de ki tudja, hogy egy kelet-európai művész, mint Ádám, végül mit lát bele ebbe a nyugati karakterbe. Szóval egyelőre én is kíváncsian várom, hogy milyen tónust kap a kész produkcióban az igazgató figurája.
– Mennyire ismeri az atmoszférát, amiben a történet játszódik, és mennyire a „magyar valóságot”, ami szintén elengedhetetlen a film megértéshez?
– Természetesen most már többet ismerek az itteni életből és a filmbeli fiatalok helyzetéből, mint korábban, hiszen a film miatt jöttem Magyarországra, és már itt vagyok néhány hete. Eddig annyit tudtam, amit a média hazámban bemutat az országukról, politikáról, társadalmi helyzetről. De nyilván ezek nem mondanak el túl sokat egy nemzet pontos helyzetéről, és az itteni való életről.
Egy jól működő, de kicsit homogén országot látok, ahol megvan egy bizonyos fokú harmónia és elégedettség az itt élőkben a működéssel kapcsolatban, amit már-már szokatlannak mondanék nyugati emberként.
A mi hazánkban például mi sok mindenben azt érezzük, hogy valami megvolt 30-40-50 éve, és elvesztettük azt. Míg Magyarországon - elsősorban persze Budapesten, hisz azt láttam jobban - jellemző, hogy az emberek némileg elégedettebbek azzal, amijük van.

- Mennyire ismeri azt a környezetet, amiből a filmben szereplő karakterek érkeztek?
– Ha a romák helyzetéről beszélünk, az természetesen más, mint a többségi társadalomé, amibe volt szerencsém kissé belelátni. Azért némi háttértudással érkeztem, mert Németországban is él cigány kisebbség, akik jelentősen integrálódtak a társadalomba. A német társadalomnak rengeteg mindennel szembe kellett néznie a múltjából: a több millió megölt zsidó árnyékában néha kevésbé látszik a számos más áldozat. Berlin közepén van egy Holokauszt-emlékmű, amin nem szerepelnek azok az egyéb csoportok, akiket a nácik megkínoztak és megöltek, és ezért minden kisebbség saját emlékművet akart magának. Ezért először rettentő dühös voltam, mert úgy gondoltam, egy nagy közös emlékhely kéne az áldozatoknak – homoszexuálisként én is magamnak éreztem az ügyet.
Sok minden mutatja meg nekünk, hogy a múlt sosem múlik el teljesen, egy kis darabja mindig velünk marad. Innen nézve tehát azonnal megtetszett a film megközelítése, ahogy a roma témát láthatóvá teszi.
Mert a változtatás lehetőségének első lépése, hogy láthatóvá teszed a problémát. Ugyanis, ha nem vagy eléggé látható, a többségi társadalom hajlamos nem tudomást venni rólad.
– A film sok kérdése túlmutat a magyar romák helyzetén, de összességében az egész magyar valóságon is. Ön szerint lehet ez a film sikeres a nemzetközi porondon is?
– A film egész biztosan reflektál olyan dolgokra, amik például Németországban is jelen vannak, de ugyanígy elmondható, hogy hasonlóan rezonál akár spanyol vagy francia problémákra, hiszen kisebbségek, akár roma, zsidó vagy meleg kisebbségek mindenhol élnek. Szerintem nincs olyan európai ország, ahol a filmnek ne lenne érvényes mondanivalója. Hisz a film a marginalizációról szól, és arról, hogy ez mit tud tenni egy társadalommal.
– Hogy érzi magát Budapesten, mennyit sikerült eddig látni a városból?
– Három hete vagyok itt, és mivel csak nyolc fogatási napom van, elég sok a szabadidőm. Főleg múzeumokat látogatok, kétszer voltam például a Szépművészeti Múzeumban. Rengeteg érdekes és értékes dolgot láttam, a telefonom fotómemóriája tulajdonképpen meg is telt. A színészet ilyen szempontból egy magányos munka, mert még a közvetlen munkatársaimmal, a produkcióban részt vevő színészekkel is csak keveset találkozom.

A cikk lapozás után folytatódik.