Főnök volt egy multinál, ma kádat sikál, és bejárja a világot
Övé a legelső utazós blog Magyarországon: húsz éve indította, és azóta is folyamatosan frissíti, puszta szenvedélyből. Kisgyörgy Éva – vagy ahogy mindenki ismeri, Travellina – mára igazi fanatikus rajongótábort gyűjtött maga köré, Facebook-oldalát közel 15 ezren követik. Néhány éve felmondott stabil munkahelyén, azóta lakáskiadásból él és még többet utazik. Nemrég jelent meg Világutazók kézikönyve című műve, amiben egy helyre összegyűjtve lát el praktikus tanácsokkal mindenkit, aki hozzá hasonlóan útnak indulna. Ennek apropóján beszélgettünk.
– Emlékszel a legelső utadra?
– Egy alig néhány napos társasutazás volt, az akkor még csehszlovákiai Csorba-tóhoz vittek a szüleim 12 éves koromban. Ők is akkor jártak először külföldön.
Volt egy kis pánik, aztán szerencsésen előkerültem, de ennek köszönhetően már itt rájöttem az egyedül utazás örömeire. Később többször is előfordult, hogy valakivel közös utat terveztem, de az illető az utolsó pillanatban lemondta, én viszont csak azért is elmentem. És egyáltalán nem volt rossz. Senkihez nem kellett alkalmazkodni, sokkal könnyebb ismerkedni más kultúrákkal, és még sorolhatnám.


– Mikor kezdted el intenzívebben járni a világot?
– Amint rendesen dolgozni kezdtem, az összes szabadságomat és spórolt pénzemet erre költöttem. Valahogy természetes volt, hogy mondjuk nem ülök ki a kertbe egy könyvvel, hanem mindig megyek valahová. Azóta pedig, hogy felmondtam – ennek most már 5 éve – még sokkal többet vagyok úton.
– Mennyire volt nehéz döntés otthagyni a stabil állásodat a bizonytalanért?
– A körülmények is úgy alakultak, hogy ez volt a logikus döntés: egyrészt megszűnt az addigi munkaköröm és sokkal rosszabb feltételekkel foglalkoztattak volna tovább, másrészt apukám is elég beteg lett. Tehát tulajdonképpen az élet hozta úgy, hogy végül eljöttem. Az elején azt hittem, hogy maximum pár hónap után találok egy másik fix munkát, hiszen világ életemben alkalmazottként láttam magam, így is terveztem nyugdíjba menni. A pár hónap aztán egyre tovább húzódott, és szép lassan rájöttem, hogy így is fenn tudom tartani magam. Most pedig már el se tudnám képzelni magam újra egy irodában.
– Hogy jött az ötlet, hogy rövidtávú lakáskiadással foglalkozz?
– Amikor eljöttem, a magas pozícióm miatt elég nagy összegű végkielégítést adtak, ezt mindenképp szerettem volna befektetni. Akkoriban még nem volt így felfutva az Airbnb, alig pár százan foglalkoztak vele Budapesten, de én láttam benne a potenciált. Vettem egy kis lakást, és mivel akkorra már rengeteget utaztam, pontosan tudtam, hogy kell minden igényt kielégítően berendezni. Gyakorlatilag a magam igényeire szabtam, amiről tudom, hogy elég nagy fedésben vannak a tipikus utazókéval. Központi elhelyezkedés, sok konnektor, gyors wifi, stb. Az egészet én menedzselem, takarítónőt se fizetek, magam cserélem az ágyneműt és sikálom a kádat.


– Mennyire vagy tipikus turista? Inkább a kötelező látványosságokat nézed meg, vagy kevésbé látogatott célpontokat keresel?
– Mindkettő igaz rám. Eleve falra mászok a turista/utazó szembeállítástól, szerintem teljesen értelmetlen dolog lenézni a másik felet és ilyen skatulyákat gyártani.
Mindegy, valaki milyen módon, mennyi pénzből utazik, csak induljon el és lásson világot. Akár luxushajón, akár hátizsákos stopposként.
Én azért általában megnézem a híresebb helyeket, de új dolgokat is szeretek felfedezni.
– Mi volt az eddigi legkellemesebb élményed, amire nem számítottál előzetesen?
– Mindig meglepődöm azon, Magyarországon is mennyire sok olyan látnivaló van, ahol alig fordul meg valaki. Például a szatmári festett kazettás mennyezetű templomok elképesztően gyönyörűek, mégis konganak az ürességtől. Ez kicsit bántja az embert, és még rengeteg hasonló példa van országszerte. A nagyvilágban mindig az a legemlékezetesebb, ha egy fesztiválba, esküvőbe vagy más ünnepbe csöppen bele az ember váratlanul. Ilyen még a hegymászás is, amit alapvetően annyira nem szeretek, de amikor már ott állok a csúcson, szuper élmény letekinteni. Akkor mindig úgy érzem, hiába volt nehéz feljutni, abszolút megérte.
– Egyedül utazó nőként kerültél már veszélybe?
– Alapvetően nagyon óvatos vagyok, nem szoktam se stoppolni, se felmenni ismeretlenek lakására. Persze voltam már bajban, de az nem kimondottan azért történt, mert egyedül utaztam nőként. Valószínűleg bármilyen utazóval megeshetett volna. Az első nyugati utamon, egyetemistaként kiraboltak a metrón, a harmincas éveimben pedig kiszáradás miatt kórházba kerültem Tanzániában, ekkor több napig infúzión tartottak. Egyszer Írországban pedig bejött egy rabló a szobámba, mert a földszinten laktam és nem volt rendesen bezárva az ablak.


– Nagyon lelkes, kitartó követőid vannak. Hogyan alakult ki ez a tábor?
– Nekem 1996 óta van blogom, az elsők között indítottam Magyarországon. Utazós témában pedig abszolút legelsőként. Tulajdonképpen azóta folyamatosan növekszik az olvasottság: nem volt semmi kiugró momentum, amit például egy-egy cikk Index-címlapra kerülése, vagy egy hirdetés hozhat. Ilyesmivel soha nem éltem. Annyi biztos, hogy remek társaság gyűlt körém, csupa lojális, művelt és érdeklődő ember. Az a tapasztalatom, hogy belerakok egy egység szeretetet a blogba és cserébe visszakapok ötöt. Pénzt szinte egyáltalán nem keresek vele, de emiatt sokszorosan megéri csinálni.
Most például az új honlapomat is egy régi olvasó fejleszti nekem teljesen önkéntesen, jófejségből. A szponzorációim és barter-megállapodásaim szintén úgy jöttek, hogy az adott cégtől valaki olvasta a blogot, meglátta, mire van szükségem és magától megkeresett. Jó példa erre az, amikor Norvégiába utaztam:
Mármint arról, hogy ne posztoljak semmit, ha egyszer ott vagyok. Úgyhogy kaptam tőlük egy ingyenes roaming-csomagot. Ezek irtó jól eső dolgok, és még jó néhány hasonlót tudnék említeni.
– Miért döntöttél úgy, hogy könyvet írsz?
– Ez hosszan alakuló folyamat volt. A blogra már évek óta töltöttem fel cikkeket olyan praktikus, sok embert érdeklő témákról, mint például a repjegy- és szálláskeresés, a hatékony csomagolás, autóbérlés és hasonlók. Ahogy nőtt az olvasottság, egyre több kérdést kaptam, végül pedig eljutottam oda, hogy ez könyvalakban is remekül működne. Annál inkább, mivel a bejegyzések gyakran elég rövidek voltak, így többet is össze kellett fűznöm, hogy értékelhető hosszuk legyen. Nyomtatásban viszont nem probléma, ha sok 1-2 oldalas fejezet követi egymást. Nagyjából tavaszra készültem el vele, bár persze ebben a témában ezt sosem lehet kijelenteni, hiszen folyamatosan tanul az ember új trükköket. Még akkor is tettem hozzá valami kiegészítést, amikor már a nyomdában volt a könyv. Szóval nehéz volt elengedni, de megérte: az első adag rekordidő alatt elfogyott, azóta már utánnyomásra is szükség volt.

– Mi lehet a sikerének a titka?
– Egyrészt megint csak a szuper lelkes olvasóim, akik már előrendelést is hatalmas mennyiségben adtak le rá. Valamint az, hogy szerintem hiánypótló: nemhogy Magyarországon nem készült eddig ilyen jellegű kiadvány, máshol se nagyon. A kiadóval tervezzük az angol fordítást is, mert szerintünk nemzetközi piacon is megállná a helyét.
Manapság csomó ember nem azért nem utazik, mert nincs rá pénze vagy ideje, sokkal inkább félelemből. Megijed attól, hogy kell jegyet foglalni, mit kell bepakolni, milyen oltásokra van szükség stb.
A blogon is azt imádom legjobban, amikor valakinek én adom meg az utolsó lökést az útnak induláshoz. Rengeteg ilyen köszönőlevelet kaptam már, ezért éri meg leginkább csinálni így, hogy pénzt nem keresek vele. Remélhetőleg a könyv még több embert fog inspirálni, hiszen minden benne van egyben, ami az elinduláshoz kell.
– Az utazás mellett a gasztronómiában is otthonosan mozogsz. Ez hogy jött?
– A kiindulópontja az, hogy egyáltalán nem tudok főzni. Fel is vállalom, hogy egyáltalán nem szakértőként állok a kérdéshez, de mivel a barátaim közül én járok el legtöbbet enni a városban, mindenki engem kérdezgetett, milyen helyeket ajánlanék. Úgyhogy ebben a témában is elkezdtem posztokat írni, hangsúlyozottan laikus nézőpontból. Tehát tényleg nem azt hangsúlyozom ki, hol milyen textúrája van mondjuk ennek vagy annak az ételnek. Hanem olyan dolgokat, amikre egy átlagember kíváncsi lehet: mekkora a tisztaság és a választék az adott helyen, milyen az összbenyomásom az ételről, jó-e a kiszolgálás, illetve megéri-e ár/érték arányban. Ez is nagyon népszerű az olvasóim körében – olyan is volt már, hogy elmentem az egyik kedvenc helyemre, amit már megírtam és a szomszéd asztaltól odaszóltak, hogy „szia Travellina, miattad jöttünk!”


– Mik a bakancslistás úti céljaid, ahová még nem jutottál el?
– Elvileg az a célom, hogy minden országba eljussak, jelenleg 112-nél tartok a 190-valahányból. De ebből azért nem űzök sportot, amikor a következő utat tervezem.
Kolumbia például ilyen most, illetve Alaszka által megihletve Kanada nyugati része is elkezdett vonzani. Szeretném a belföldi országjárást is folytatni: a Dunántúl nagy része már megvolt, nagyon alaposan bejártam és mindent részletesen dokumentáltam a blogon, a régi templomromoktól a kastélyokon és múzeumokon át a többi látnivalóig. Ennek is megvan a maga szépsége, és szintén nagyon sok visszajelzést kapok arról, mennyire hasznos mások számára.
A Világutazók kézikönyvéről bővebb infót ITT TALÁLSZ.
Ha tetszett az interjú, oszd meg ismerőseiddel!