SIKERSZTORIK

Kiút a cigánytelepről – Oktató videóként nézik gazdag gyerekek, amiről Orsós Lajos beszél

Mélyszegénységből jutott be az RTL-be, négy stroke-on van túl, videósorozatot indított, mert úgy érezte, van üzenete a mélyszegénységről és a cigányság helyzetéről. És valóban: amit mesél, rengeteg embert inspirál.

Belicza Bea írása Fotók: Orsós Lajos tulajdona - szmo.hu
2023. április 26.

Tizennyolc éve dolgoztam vele, amikor még gyakornok volt. Csöndes, kedves, minden feladatra kész fiúként ismertem meg Orsós Lajost. A Somogy megyei cigánytelepről érkezett fiatalember akkor még megszeppenten ismerkedett a médiával a fővárosban. Az RTL-nél gyorsan fejlődött, a hírigazgatóságra került gyártási munkatársként. Másfél éve elkezdett beszélni magáról, a tapasztalatairól, a mélyszegénységről, a cigányok helyzetéről. A Kiút a cigánytelepről című sorozatban elmondja például, hogy sokáig nem merte a valódi nevén rendelni a pizzát, nehogy beleköpjenek, és hogy a kocsijában mindig van egy gumicsizma, ahogy fogalmaz: szériatartozékként. Örül, hogy végre van. Gyerekként soha nem tellett rá, pedig sokszor lett volna rá szükség.

Történet a csizmáról és a zokniról

A videókból és a korábbi interjúnkból megtudhattuk, hogyan került a cigánytelepről a versenyszférába. Nemrég arról is mesélt, ami megmérgezte az életét, és ami miatt pszichológusra is szüksége volt.

Kapcsolódó

„A szülőfalumban ugyanazt a három kérdést teszik fel: mi van Győzikével, mikor látunk a tévében, mennyit keresel?”

Orsós Lajos egy Somogy megyei cigánytelepről került az RTL Klub hírigazgatóságára, emellett saját vállalkozást is indított. Ritkán alszik többet napi 3-4 óránál, de egyáltalán nem bánja, mivel pont ilyen életről álmodott.

– A mostanában készült Padlót fogtam című videódban megemlítetted, hogy sztrókod volt, nem is egy, hanem négy. Hogy vagy?

– Nagyon jól, most már jól. 2021 őszén történt. Aznap felkelés után nem tudtam rendesen beszélni, de nem gondoltam igazából semmire. Induláskor kiesett egy papír a kezemből, és nem tudtam felvenni. Aztán úgy vezettem be kocsival az RTL-be, hogy a bal kezem már nem éreztem. Automata váltóval fél kézzel is ment. Pont bent forgatott egy főzőműsorban Schobert Norbi, akinek hasonló problémája volt.

Volt ott egy egészségügyi dolgozó is, aki azt mondta, ez stroke, azonnal kórház! Bevittek, és nem engedtek ki egy darabig.

Sok vizsgálatra mentem, és egy fizikoterapeuta minden nap kétszer segített életet lehelni a bal kezembe. Kiderült, hogy négy stroke-om volt, az első három azért nem tűnt fel, mert enyhék voltak.

– Miért csak most hoztad nyilvánosságra, másfél évvel később? Az RTL-t azért hagytad ott, mert a stroke figyelmeztetett, túl sokat dolgozol?

– A stroke-ról a kollégáim tudtak, meg a családom. Videót meg akkor csinálok, ha van mit mondanom, és van időm felvenni. Egy évvel a stroke után hagytam el az RTL-t, ahogy a videómban is mondtam: ott nőttem fel, és mint az otthonát elhagyó fiatal, új utakon akartam járni. 18 évet dolgoztam ott, mint ahogy otthon is annyit voltam, most pedig elkezdtem a harmadik 18 évemet. A változást azzal kezdtem, hogy hónapokig intenziv nyelviskolába jártam, heti hatszor, nem volt időm videókat gyártani. Az RTL-nél egyébként már a stroke előtt csökkentettem a beteges munkamennyiséget, többet aludtam, igyekeztem egészségesebben élni, de úgy tűnik, későn. A szervezetem benyújtotta a számlát, miután évekig sanyargattam.

A stroke-ról, és ami mögötte volt

– Szóval akkor a stroke után az eddigiek ellentétét kell mondanod, hogy ne tanulj olyan sokat, és ne dolgozz olyan sokat, mert belehalhatsz az álmaidba?

– Nem, én úgy látom, nem azzal van a baj, hogy hülyére tanulod magad, és hogy éjszakázol, hanem azzal van a baj, ami miatt csinálod ezt.

Ez a megfelelési kényszer. A mélyszegénységben ez egy óriási probléma, hogy sem idő, sem energia, sem észlelés nincs arra, hogy azzal kezdjünk el foglalkozni, hogy kik vagyunk mi.

Rengeteg nehéz puttonyt kell cipelni az alapvető gondok miatt, hogy mit eszel, van-e fűtés, van-e munka. A saját magunk feszültségeire, gátlásaira nem tudunk figyelni, és ez az, ami mérgezi a testet. Én az imposztor szindrómát látom a stroke-om mögött.

– Hogy áll a megfelelési kényszered?

– Évekig jártam terápiára, ami sokat segített. Két énem működött sokáig. A cigányfiú és a másik, aki mint az állat teljesíteni, előremenni, bizonyítani akar, élményeket, sikereket halmozni. A cigánygyerek nem tud felgyorsulni, a másik énemnek kellett lelassulnia, hogy találkozzanak, és megbeszéljék a különbözőségeket, és a kettőből legyen egy valaki, akit el tudtam fogadni. Azután jött a valódi problémakezelés, a puttonyok lerakása, az önismereti kérdések megválaszolása. Most már kezdem érteni és ismerni, ki vagyok. Ez szerintem irdatlan fontos mindenkinek, és nem is kell hozzá feltétlenül drága terápia. Lehet olvasni akár ingyen is önismereti és minden egyéb könyvet, ami fejleszt. Öngyógyítás tulajdonképpen a videós sorozatom is. Másfél éve indítottam el a Youtube-on a Kiút a cigánytelepről csatornámat. Akkor még nem tudtam, hogy magamért is készítem. Csak úgy éreztem, van mondanivalóm, üzenetem a mélyszegénységről, a cigányság helyzetéről. Azt reméltem, sokaknak segíthet azonosulni vagy csak megérteni ezt a világot. Ma már látom, nekem is jót tesz beszélni, beszélgetni.

– Másoktól milyen visszajelzést kapsz? Kik nézik a videóidat?

– Százak találtak már meg eddig Európa különböző pontjairól, sőt Amerikából is. Hasonló élményeket, állapotokat éltek meg, és nekik is gyógyító folyamat hallani engem. Volt, aki azt írta: tök jó, hogy belefutottam a videódba, mert már azon gondolkoztam, hogy elhagyom ezt az életet. Rájöttem, óriási felelősség van ebben. Megtaláltak olyanok, akik azért hagyták el az országot, mert cigányként nem kaphattak munkát vagy kiutálták őket. Rengeteg élettörténettel találkozom, de ezek privát beszélgetések, nem akarom kiadni, nem akarok ezekkel kérkedni, öncélú lenni. Arra jók ezek a visszajelzések, hogy lássam, van valami haszna, hogy ebbe belevágtam. Jó lenne kialakítani velük egy ventillációs közösséget, és együtt beszélgetni. Volt, hogy megpróbáltam, de nem volt rá nyitottság, így nem erőltettem. Azt látom, hogy egyelőre a szégyen, és talán a jelentéktelenség érzése erősebb annál, hogy felvállalják magukat ezek az emberek. Egyesével tudunk beszélgetni. Ha nekik így is jó, akkor nekem is.

A legnagyobb kritikusaim a cigányok. Azt mondják, hogy én degradálom a cigányokat, hogy egy-egy mondatommal rossz fényben tüntetem fel őket, és ez szerintük káros. A válaszom egy kérdés: Hazudjak?

Én csupán a saját tapasztalataimról beszélek. Arról, amit láttam, amit megéltem, amiben felnőttem. Ha azt mondanám, hogy csakis jó dolgok vannak a cigányok körül, és mi cigányok áldozatok vagyunk, akkor hazudnék. Igyekszem azt is kommunikálni, hogy én a mélyszegénységről beszélek, amiben bármilyen nemzetiségű emberre vonatkozhatnak az általam emlegetett problémák, mint a lopás, csalás, verekedés, alkohol, drog és utcán nevelt gyerekek.

Ugyanakkor egyre több visszajelzést kapok nem cigány, nem szegény emberektől, hogy ők edukatív jelleggel mutatják a videóimat a gyerekeiknek. Azért, mert ők a Rózsadombon laknak, magániskolába járnak, nem találkoznak ezzel a közösséggel, ezzel a közeggel, de a szülők fontosnak tartják, hogy érzékenyek legyenek a társadalmukra, és lássák, hogy sokkal több rétege van ennek a világnak, mint amelyikben ők élnek. Kézzel írt levelet kapok nagymamáktól meg fotókat, hogy a videóimat nézik. Hihetetlen! Van egy gyűjteményem gyerekektől kapott rajzokból. Az emögötti sorstörténeteket majd elmondom talán a leendő gyermekemnek.

Tudod, Bea, én nem vagyok se cigány, se fehér. Én elsősorban én vagyok. Egy olyan ember, aki folyton változik, aki folyton érdeklődik az ismeretlen iránt, és már nem félek.

A legtöbben félnek attól, amit nem ismernek. Ez egyetemes, de nyitottsággal, tanulással ez az érzés leküzdhető. A kisebbségekkel is az a baj, hogy a többségnek nincs információja, ezért fél. Én a videóimmal szeretnék hidat építeni köztük, megértést, nyitottságot és elfogadást a két csoport között, de senkit nem akarok áttuszkolni e hídon.

– Fontosak a lájkok és megosztások a videóidnál?

– Nincs több ezres követőtáborom, de nem bánom. Néhány nagyon fontos direktívát szögeztem le magamnak induláskor. Biztosan nem akarok egy profin felépített kommunikációs stratégiát. Megtehetném, hiszen ez a szakmám, közel húsz évig tanultam. Biztosan nem akarom profi technikával megcsinálni, és patikamérlegen kiszámolni a szögeket, a fényeket, az üzeneteket és a többit. Az volt a fejemben, hogy elkezdek 3-4 gondolat mentén kommunikálni, telefonnal felveszem, aztán majd meglátom, mi lesz belőle. Mindenféle kényszer nélkül születnek ezek a videók, akkor amikor ráérek, általában olyankor, ha elutazom valahová.

– Azt mondtad a Padlót fogtam videódban, félsz, hogy lebuksz, nem is vagy olyan jó, mint amilyennek tartanak. Félsz még?

– Nem. Már tudom azt mondani, hogy bocsánat, nem ismerem ezt szót, segíts megérteni. Sokkal jobban látom a korlátaimat, viszont azt is tudom, hogy miben vagyok jó. Elfogadtam, hogy mindenben nem lehetek jó. Nincs ezzel semmi baj, pont elég, annyi kell, amennyitől jól érzem magam.

– Félsz-e még attól, hogy a cigányságod miatt kerülsz kellemetlen helyzetbe?

– Nem. Már a saját nevemet mondom, ha asztalt foglalok egy étteremben, nem gondolom, hogy Orsós névre a legrosszabb helyet fogom megkapni. Másképp gondolkozom már magamról. Máshogy működöm, más az előjelem, más a kisugárzásom. Ennek köszönhetően sikeresebb, hatékonyabb vagyok és jobban szeretem magam.

A változásom miatt édesanyámtól meg a nővéremtől kaptam a legnagyobb kritikákat. Azt mondták, hogy ez nem te vagy, megváltoztál, nem így beszéltél. De már eljutottunk arra a pontra, amikor azt tudom mondani, hogy én nem fekete bárány vagyok a családban, csak más.

Mindannyian változunk. Az édesanyámtól és a nővéremtől elfogadok bármilyen kritikát, bármikor elmondhatják, mi nem tetszik, de már tudják, ez nem jelenti, hogy úgy fogok működni, ahogy kérik. Évekbe telt, mire szinkronba kerültünk egymással. Mindenki magáért felelős. Viszont, ha bárki elbotlik, akkor mind ott leszünk mögötte.

– Anyukád és a testvéred alapköveknek tűnnek az életedben. Apukádról viszont nem beszélsz. Miért?

– Nem véletlenül. Amikor én gyerek voltam, édesapám olyan dolgokat tett, amelyek nem a család szentségét erősítették. Tizenakárhány éve megszakítottam vele a kapcsolatot. Megértettem közben, hogy ő nem rossz ember, csak úgy működött, ahogy tudott. Úgy nevelt gyereket, úgy volt férj, ahogy tudott. Nekem kellett sok idő ennek feldolgozásához. Én megbocsátottam neki, az édesanyám viszont valószínűleg sosem fog. Emiatt van is egy kis feszültség közöttünk, hogy én újra beszélek az édesapámmal, de szerintem érti, hogy más viszonyrendszerekben létezünk, más a házastársi és más a szülői kapcsolat. Én igazából hálás vagyok azért, hogy Ötvöskónyiban születtem és azok között az emberek között nőttem fel, ideértve az édesapámat is, mert ha ez nem lett volna, akkor én nem lennék, nem ilyen lennék.

– Párkapcsolatodról sem beszéltél, belefér egyáltalán az életedbe a magánélet?

– Megismerkedtem három évvel ezelőtt egy fantasztikus lánnyal. Mariann hihetetlen jó tükör nekem. Ő a lelkiismeretem. Sokszor nagyon jó iránytűm az életben. Nemcsak egyenértékű, de sok mindenben jobb, ügyesebb, hatékonyabb és körültekintőbb, mint én.

Nehéz volt ezt elfogadni egy olyan csávónak, aki egy patriarchális rendszerből jött, ahol a férfi diktál, ő megy elől az utcán.

Mariann hihetetlenül intelligens és nagyon türelmes nő. Amikor összejöttünk, akkor szerintem ő tisztán látta, hogy én társadalmilag, gondolatiság szempontjából nem azokat az értékeket vallom, amiket ő. De ő nagyon jól tudta, hogy akkor tudunk jól működni, ha közelítjük egymás érdekeit, meg értékeit. Mi rengeteg időt és energiát dobtunk arra, hogy megértsük a másik működését.

- Mi a munkád most?

- A Betone podcast médiacégben dolgozom showrunnerként. A showrunner olyan, mint a gyártásvezető és a főszerkesztő szerelemgyereke. Jelenleg tizenvalahány kollégával dolgozom együtt. Ők rám számítanak, mind tőlem várják az iránymutatást bizonyos helyzetekben. Ez nekem egy nagy kihívás, sokat tanulok, hiszen minden kollégám más személyiség. Sokuk bizonyos területeken jobbak nálam, ami egyáltalán nem zavar. Sőt! Kifejezetten örülök ennek.

- Hogyan akarsz élni öt év múlva?

- Valószínűleg akkor is fontos, értékes, izgalmas podcasteket fogok gyártani, mint most, csak nem a stúdióban, hanem mondjuk a spanyol tengerparton dolgozom majd. Egy stabil csapattal, erős szakmai közösséggel képzelem el a jövőt. Videók addig lesznek, amíg van mit mondanom. Nem akarok megtéríteni senkit, nem akarom megmondani senkinek, hogyan élje az életét, csak bemutatom az életemet a maga sikereivel, és a fájó, tudatos vagy tudattalan nehézségeivel együtt. Amikor azt érzem, mindent elmondtam, akkor nem csinálok többet. Akkor megmarad a háttérben az a sok jó ember, akiket a videók kapcsán ismertem meg.

Jól vagyok. Örülök, hogy cigány gyerek vagyok. Örülök, hogy a mélyszegénységben nőttem fel, és annak, aki lettem.

KÖVESS MINKET:

Népszerű

Ajánljuk

Címlapról ajánljuk

SIKERSZTORIK

Oroszlánokkal alszik a magyar Maugli, aki már gyerekként rögtön egy anakondát vett magának

Flaskay Dániel jelenleg egy zanzibári vadállatmentő központ állatgondozási igazgatója, és napi rutinjai között szerepel az elefánt-pedikűr és a majompelenkázás is. Nemrég megtámadta egy oroszlán, és végül egy gepárd nyalogatása mentette meg a lábát.

Tóth Noémi - szmo.hu
2024. június 16.

A csillogó szemű, kisportolt testű fiatal srác régen nem gondolta volna, hogy végül a világ számos országában ismert állatszakértő lesz, aki tigriseket nevel és gepárdokat ment. Flaskay Dániel, azaz a magyar Maugli 9 évesen már tudta, hogy állatokkal fog foglalkozni, de mivel hiperaktív gyerek volt, szülei beíratták vízilabdára – ami ugyan jól ment neki, de érezte, hogy valami hiányzik.

Aztán 12 évesen megvette első állatát, amely nem a szokásos aranyhörcsög volt, hanem konkrétan egy 3 méteres anakonda. Egy magazin apróhirdetésében látta meg az eladó óriáskígyót, és a szüleinek csak annyit mondott, hogy kimegy a kanálishoz a gyáli otthonuk közelében. Ott találkozott az eladóval, aki egy zsákban adta oda neki az anakondát. Dani izgalmában meg sem nézte az állatot, csak hazaszaladt vele, és az apjának annyit mondott, hogy fogott egy vízisiklót – de persze az apját nem tudta becsapni. Az újdonsült szerzemény ráadásul nem sokat teketóriázott, rögtön két helyen is megharapta a kisfiút, és bár az anakonda nem mérgeskígyó, Dani tudta, hogy az állat nem maradhat nála. Elvitte hát egy állatkeresekedésbe, ahol az eladó nézett nagyokat, de felajánlotta, hogy becseréli neki egy bébi tigrispitonra és egy vörösfarkú boára. Ezt követően már átgondoltabban viszonyult az állatokhoz, kígyótenyésztő vált belőle, és egyre inkább érezte, hogy ez az ő útja.

17 évesen kijutott New Yorkba, egy speciális zoológia képzésre, de mielőtt elkezdte volna a tanulmányait, meg akart tanulni rendesen angolul. Összekötötte a kellemeset a hasznossal, ezért eleinte egy állatkertben önkénteskedett, ahol magabiztos nyelvtudásra tett szert. A kint töltött évek alatt beteljesítette a saját amerikai álmát, és saját állatkereskedést nyitott a spórolt pénzén New Jersey-ben. Csupa szokatlan jószágot, például kígyókat, büdösborzot (amely állítása szerint nem is büdös, viszont jófej) és cukormókust árult, de hét év után eladta az addigra felkapott kereskedést, mivel erős honvágya lett. Amikor hazajött, eléggé depressziós lett, nem tudott magával mit kezdeni, míg végül a felsőlajosi magán ZOO-ban találta meg a boldogságot, ahol olyan szerencséje volt, hogy egy nemrég született fehér tigriskölyköt nevelhetett fel. Nem zavarta a kevés fizetség, hiszen úgy érezte, hogy végre hazatalált.

Onnan a debreceni állatkertbe ment dolgozni, kizárólag a szakmai előrelépés miatt, hogy új fajokkal, például zsiráfokkal és vízilovakkal dolgozhasson. Dani elmondása szerint az utóbbi állat ugyan évi ötezer ember halálát okozza Afrikában, de ugyanannyi idegvégződése van, mint az embernek, és az egyik idős víziló egyenesen imádta, ha a nyelvét vakarta. Flaskay Dániel fontos vezérelve, hogy olyan kapcsolatot alakítson ki a rábízott állatokkal, hogy azok ne féljenek az embertől, hiszen a stressznek sok negatív hatása van – például ezért bújnak el gyakran az állatok az állatkertekben a látogatók elől. Amikor arról kérdezem, hogy mi a titka annak, hogy „állatokkal suttogó” lett, azt feleli, hogy „én őszintén azt gondolom, hogy ez egy velem született tehetség, hogy engem ilyen jól megértenek az állatok, és közel engednek magukhoz, ezt nem lehet megtanulni könyvekből. Természetesen rengeteg türelem és kitartás kell, mire egy állatnak teljesen elnyerem a bizalmát. Hiszem, hogy ha egy állat közel áll a gondozójához, és nem csak a takarmányt dobják be neki, az neki is sokkal jobb!”

A következő állomás Görögország volt, ahová az igazgató kiküldte egy konferenciára, mivel annyira bevált az ottaniaknak, hogy maradásra bírták. A tréning egyébként arról szólt, hogy hogyan lehet altatás nélküli vizsgálatra trénelni állatokat: például ha egy vadmacskának meg kell vizsgálni a lábát, akkor ahhoz ne kelljen kockázatos altatást végrehajtani rajta. Az motiválta arra, hogy Görögországban maradjon egy helyi állatkertben, hogy újabb sokféle fajt ismerhet meg alaposabban, a pingvintől a gibbonon át az orrszarvúig és az elefántig. Utóbbiról tudni kell, hogy alapból rengeteget sétálnak a természetben, ezért fogságban muszáj a körmeiket ápolni. Dani megtanította arra az elefántokat, hogy feltegyék a lábukat, és zokszó nélkül tűrjék, hogy reszelik és flexelik a lábkörmeiket. Az itt töltött 3 és fél év után azonban betört a Covid, de ez sem jelentette a pályája végét.

A magyar Maugli – már eleve hihetetlen – karrierje akkor lépett egy új szintre, amikor kapott egy levelet egy Zanzibáron működő menhelytől, hogy pont ilyen tapasztalatú embert keresnek igazgatónak. Először nem vette komolyan a felkérést, de a vadállatmentő központ kitartóan ostromolta őt, és két hónap tárgyalás után Dani végül Zanzibáron találta magát, ahol zsiráfok, elefántok és leopárdok között folytathatta kalandos életét. Teljesen más kultúrához és körülményekhez kellett szoknia ott, infrastruktúra nélkül, de megérte, mert élete legszebb pillanatait ott élhette át.

Pont akkor született ott is két fehér oroszlán, amiket ő nevelhetett fel – mivel az anyjuk elpusztult –, és teljesen egyedül nevelhette fel az ő kis „tündérét”, Zafirát is, a pumakölyköt. Mivel ez a faj is a kipusztulás szélén van, végül őt visszaengedték a vadonba, amitől Dani szabályosan lelkibeteg lett, és máig könnyekig hatódik, ha a közös fotóikat nézi.

Amikor arról kérdezik, hogy mit csinál pontosan Zanzibáron, elmondja, hogy gyakorlatilag egy edukációs túrát vezet az állatok megismerésével és megérintésével, de etikus módon, azaz nála nincsenek begyógyszerezett meg kikötözött állatok. Olyan állatokkal is foglalkozik, amelyek kizárólag Zanzibáron élnek – ilyen a vörös kolobusz majom, amelyet babaként még pelenkázik is –, és olyanokkal is, amelyeket gazdag arab sejkek „selejteznek le” hozzájuk, amikor rájönnek, hogy gepárd nem eléggé domesztikálható cicus.

Egyszer egy elefánt két méterrel odébb repítette a vízbe az agyarával, olyan ereje van, úgyhogy Dániel előszeretettel emlékezteti több százezres rajongótáborát arra, hogy ezek a csodálatos lények mindig vadállatok maradnak – és sajnos egy pár hónappal ezelőtti oroszlántámadás őt is élénken emlékeztette erre. Az történt ugyanis, hogy amikor Dani bement a fehér oroszlánokhoz, csak a nősténnyel foglalkozott, a hím pedig féltékenységből ráugrott hátulról, és belefúrta a karmait, valamint a lábát is elkapta. Ahogy gondozója nem tudott megmozdulni, és megérezte a kétméteres állat erejét, elfogta a rémület, de aztán látta az állat testbeszédén, hogy nem akarja megölni, ezért szép lassan kihátrált a ketrecből.

Az igazán abszurd történet azonban csak ezután kezdődött, mivel Dani félt, hogy elfertőződnek a sebei, a zanzibári kórház felé vette az irányt, amely egy ablak és tető nélküli, rozoga épület volt, az állítólag orvos pedig egy konyhai sütőben fertőtlenített tűvel és cérnával, érzéstelenítés nélkül varrta össze őt öt helyen. A borzalmasan fájdalmas beavatkozás végén az „orvos” adott neki 20 tablettát bármiféle instrukció nélkül, hogy vegye be, de Dani inkább a józan eszére hallgatott, és szerzett antibiotikumot. Attól a háta ugyan helyrejött, de a lába sajnos a gyógyszer ellenére elfertőződött, amitől a legjobban tartott. Ekkor jött neki az a mentő gondolat, hogy a gepárdok nyála sebgyógyításra alkalmas lehet, és bement megnyalogattatni a sebes lábát a gepárdokhoz (amely egyébként állítólag kifejezetten kellemetlen érzés, mert rendkívül érdes a nyelvük felülete). A blöff működött, a lába pedig egy héttel később valóban meg is gyógyult. Utána visszament az oroszlánokhoz, akik ugyanúgy fogadták, mint azelőtt, és az életük visszaállt a régi kerékvágásba.

Arra a kérdésre pedig, hogy ennyi extrém élmény és különféle egzotikus faj gondozása után milyen céljai vannak még, azaz mi van még a bakancslistáján, a magyar Maugli így reagált: „Ez egy olyan szakma, ahol mindig van hova fejlődni, tehát mindig azon leszek, hogy fejlesszem magam, és még többet tudjak segíteni az állatoknak. És nekem is van egy nagy álmom, amivel minden nap nyugovóra hajtom a fejem: egy saját vadállatmenhelyet létrehozni, ahol a világ egész területéről menteni fogjuk az állatokat, és ha lehetséges, vissza is fogjuk őket vadítani, hogy visszakerülhessenek a vadonba! Természetesen lesz olyan állat is, akivel ezt nem lehet majd megtenni, számukra mi leszünk az Utolsó Menedék, ahol stresszmentesen, nélkülözés nélkül élhetik le az életüket.”

Kapcsolódó

„A minőségi csokoládéhoz elég három alapanyag” – Gyöngyvér a világ legjobb ültetvényein leste el a kakaóbab feldolgozásának trükkjeit

Hobbinak indult Sára-Gulyás Gyöngyvérnél a csokikészítés, azóta viszont csak ebből él. Extrém bonbonjaival világversenyeken szerzett érmei neki csak a hitelességhez kellettek, és igazán a csokikészítő workshopok éltetik.

KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SIKERSZTORIK

Richárd egy balesetben elveszítette a lábát, teste 70 százaléka megégett – az orvosok már lemondtak róla, ő viszont világbajnokságra készül

Egy tragikus, kis híján végzetes nap az egész életét megváltoztatta, annak ellenére, hogy a sport már korábban is az élete része volt.

Malinovszki András / Fotó: Kecskeméti Televízió - szmo.hu
2024. augusztus 05.

Egészen hihetetlen történet Fejes Richárdé, a tizenöt éves fiúé, aki egy brutális balesetet élt túl.

Richárd motoron ütközött egy autóval, mindkét jármű kigyulladt, a benzin pedig ráfolyt a ruhájára, ami miatt teste hetven százaléka megégett. Az orvosok alig láttak esélyt a túlélésére, de valami csodával határos módon mégis felépült – idézi vissza a balesetet a Blikk.

Fejes Richárd, aki egyik lábát elvesztette és testét máig hegek borítják, mégis próbál pozitívan gondolkodni és élvezni az életét. A sportban találta meg a vigaszt, amit a tragédia után sem hagyott abba.

„A barátaimmal fürödtünk egy tóban, és hazafelé tartottam, amikor a növényzettől nem vettem észre egy táblát, és a kereszteződésben egy kilencven kilométer/órás sebességgel közlekedő autó elütött. Harminc métert repültem, a motor pedig kilencven méterre állt meg onnan” – mesélte Richárd a drámai pillanatokat.

„Felkeltem az árokban, tudtam, hogy nagy baj van, de fájdalmat nem éreztem. Még a szüleim telefonszámát is le tudtam diktálni. A tűzoltók kiérkezése után ájultam el, és csak három héttel később ébredtem fel.”

Richárd édesapja, Fejes István éppen akkor ért a helyszínre, amikor fiát ásványvizekkel oltották el. A kocsiban ülő nő, a sofőr felesége locsolta le.

Az aggódó apuka elmondta, hogy fia sarka leszakadt, a sípcsontja, a combcsontja, a keresztcsontja és a szeméremcsontja eltörött, a csuklója pedig megrepedt. Az orvosok szerint az égési sérülések az élettel összeegyeztethetetlenek voltak.

Richárdot először a kecskeméti kórházba vitték, majd négy órával később már Budapesten, a Honvédkórházban volt.

Tízórás műtét során eltávolították a megégett bőrt, amputálták a lábát, és vasakat tettek az ép végtagjába.

Nyolc hétig életveszélyben volt, összesen tizennégyszer operálták meg. Az elviselhetetlen fájdalmak miatt három hétig mesterséges kómában tartották, és csak felébredése után szembesült azzal, hogy elvesztette a lábát.

„Gyorsan elfogadtam, a lényeg az volt, hogy túléljem, nem a lábam számított” – mondta a fiatalember, aki ötévesen kezdett el küzdősportolni, és tizenhárom éves koráig versenyzett. Brazil jiu-jitsuban hat bajnoki címet, diákolimpián első helyezést ért el, és összesen hetvenkét érmet szerzett.

A tragédia óta Richárd felvette a kapcsolatot az őt elgázoló autóssal, akire egyáltalán nem haragszik. Inkább a jövőre koncentrál. Az édesapjával kezdte meg a rehabilitációt és a kemény edzéseket. Majdnem egy évet Kanadában éltek, ahol elkészítettek számára egy méregdrága, speciális protézist.

Azóta több mint negyven kilót szedett magára és kiváló parasportolóvá vált. Fekvenyomásban tavaly megnyerte az Európa-bajnokságot, Grúziában négy aranyérmet szerzett, most pedig már a világbajnokságra készül.

„Több mint százötven kilót ki tudok nyomni, és minden második nap edzek. Nyilván nem kell mindenkinek versenyeznie, de engem a tréningek segítettek átlendülni a mélypontokon”

– tette hozzá.

Nemcsak magára gondol azonban, amikor edz: „Szeretnék erőt adni azoknak, akik hasonló helyzetbe kerültek” – fogalmazta meg másik célját Fejes Richárd.

KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SIKERSZTORIK

Tanárnak nézték az osztálytársai az ország legidősebb, 71 éves frissdiplomását

Szegedi Dezsőt 68 évesen vették fel a Miskolci Egyetemre. A színművész határozottan emlékszik az első napjára is.

H. M. - Fotó: RTL - szmo.hu
2024. május 26.

Szegedi Dezső, az ország legidősebb egyetemistája az iskolai élményeiről számolt be az RTL-nek.

A 71 éves Szegedi arról is mesélt a tévécsatornának, hogy milyenek voltak az egyetemi évek, amit ráadásul nappali tagozaton végzett el.

Szegedit 68 évesen vették fel a Miskolci Egyetemre. A színművész határozottan emlékszik az első napjára.

"Első szemeszter, első óra. Mentem a folyosón végig, és fiatalok nézték, hogy ki ez az öreg és következő: jónapot tanár úr, azt hitték, hogy tanár vagyok"

- emlékezett vissza a színművész, aki azt is elmondta: volt, amikor éjszaka kettőig írt beadandót munka mellett.

Szegedi egy ma már nem létező miskolci városrészről, Gordonról írta a szakdolgozatát. Ezzel a kutatómunkával nemcsak emléket szeretetett volna állítani a miskolci roma muzsikosoknak, hanem meg szerette volna azt is mutatni a fiataloknak, hogy tanulni sohasem késő.

Kapcsolódó

1500 tanár dolgozhat diploma nélkül a közoktatásban

A Népszava mindezt abból a válaszból számolta ki, amit Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára adott Kanász-Nagy Máté országgyűlési képviselő (LMP) írásbeli kérdésére.

KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SIKERSZTORIK

Megvan a következő magyar űrhajós, az autóiparból emelkedik a csillagok közé Kapu Tibor

44 évvel Farkas Bertalan után megvan a következő magyar űrhajós. Nemsokára a NASA-nál fejezi be kiképzését Kapu Tibor és a tartalékos Cserényi Gyula.

FM. Kép: MTI/KKM - szmo.hu
2024. május 27.

Megvan a végleges döntés a következő magyar űrhajósról – derül ki a külgazdasági és külügyminisztérium közleményéből. A szakértői bizottság végleges döntése alapján Kapu Tibor lehet az az ember, akit Magyarország hosszú évtizedek után ismét a világűrbe küld, míg a tartalék űrhajós Cserényi Gyula lesz, ők fogják elvégezni a kiképzés utolsó fázisát.

A kiválasztott Kapu Tibor 32 éves gépészmérnök, aki eddig leginkább az autóiparban dolgozott, és főleg akkumulátor-fejlesztéssel foglalkozott.

Vele azonos kiképzést kap a 35 éves villamosmérnök, Cserényi Gyula, aki szükség esetén helyettesíti őt, máskülönben a Földről segíti majd a küldetését.

240-en jelentkeztek a küldetésre, akik közül a szakértők végül kiválasztottak négy jelöltet. Ők mindannyian komoly kiképzésen estek át az űrdinamikától kezdve a könnyű repülőgépes pilótakiképzésen át a különböző fizikai tesztekig és tudományos munkákig. Végül közülük választották ki Kaput és Cserényit. Ők ketten hamarosan az Egyesült Államokba utaznak, ahol az amerikai űrkutatási hivatal (NASA), illetve egy szerződés alapján az Axiom Space nevű vállalat fogja biztosítani a kiképzésük utolsó fázisát.

Farkas Bertalan 44 évvel ezelőtt vált az első magyar űrhajóssá, és most küszöbön áll a következő magyar küldetés – magyarázta a bejelentés apropóján Szijjártó Péter miniszter –, a kormányzat ugyanis a tudományos és ipari fejlesztések, vívmányok tökéletesítése érdekében nemzeti kutatóűrhajós programot indított. A magyar űripar a fejlett nemzeti iparágak közé tartozik Szijjártó szerint, a tesztek pedig nagymértékben segíteni fogják a magas hozzáadott értékű, high-tech szektorok, például az egészségtudomány fejlődését.

Kapcsolódó

KÖVESS MINKET:

Ajánljuk