„Gal Gadot az életben még lenyűgözőbb” – interjú Pedro Pascallal a Wonder Woman 1984 kapcsán
Pedro Pascal arcát több moziból is ismerhetjük, most a Wonder Woman 1984 antagonista, azaz negatív férfi főszereplőjét játssza. A film holnap kerül fel az HBO GO-ra.
- Rajongója voltál az első Wonder Woman-filmnek?
- Naná. Még sírtam is rajta. Legjobban úgy tudnám leírni, hogy egy kollektív élmény volt, amit mindenki átélt, aki látta. Hatalmas teljesítmény, hogy egy akció-jelenetsor érzelmi reakciót váltson ki, és itt ez történt, amikor a hősnő legyőzte az ellenséget a nőiség erejével – szerintem arra volt bizonyíték, hogy mekkora hatalma van az univerzális nőiségnek, amire egyértelműen éhezünk. Szóval imádtam. Most pedig látom Patty-t (Patty Jenkins, a rendező) és a társírót, valamint a producereket, amint még tovább terjeszkednek a sztorik emberi oldalával, ami fantasztikus.
- Mi futott át az agyadon, amikor Patty megkeresett Max Lord szerepével?
- Charles Roven producer volt az első, aki be akart mutatni Pattynek, aki egy misztikus karakterről szeretett volna beszélgetni a Wonder Woman 1984 című film kapcsán. Persze azonnal felpörögtem, hogy “jesszus, ez az új Wonder Woman lesz, viccelsz?”. Már azelőtt a rajongója voltam Pattynek, hogy együtt dolgoztunk volna egy ABC-s piloton. Akkoriban kisebb szerepeket is vállaltam pilotokban, de abban az évban csak erre az egy szerepre jelentkeztem, kifejezetten azért, mert találkozni akartam Pattyvel.

- Képregényolvasó voltál Max Lord szerepe előtt?
- Nem túl korán kezdtem. A DC Comics-szal való első találkozásom talán Richard Donner Supermanje volt. A húgom Wonder Womanért volt oda, én meg Pókemberért. Aztán később jobban elmélyedtem a képregények világában. Szerintem ez egy csodás művészeti forma. Elkezdtem idővel a kultúránkban betöltött szerepét is jobban megérteni. Nagyon tetszettek a sötétebb változatok is.
– Ha már a sötétségről beszélünk, mit árulhatsz el Max Lordról?
– Szerintem ő egy kifejezetten specifikus kulturális identitás megjelenítője a nyolcvanas évekből. A fókuszban a siker ideája áll, amit bármilyen eszközzel, de el kell érni, mert annyira fontos, és mindent ennek kell alárendelni. És annak, hogy mivel mérhető a siker.
- A dolgokkal, melyeket birtoklunk?
- Igen. Nagy ház, autók, észerek, pénz, minden… aminek a fontossága elárasztott minket a nyolcvanas években. Szerintem ez máig kulturális betegség a társadalomban, ami teljes ellentétben áll azzal, hogy milyen sérülékeny emberi lények vagyunk.
- Akkoriban mindez nagyon sokat számított.
- Pontosan. Még mindig nagyon nagyra tartjuk ezeket a státusszimbólumokat. Na meg persze a like-okat. Még ma is közbeszéd tárgya mindez, az emberek figyelik mások közösségi médiás oldalait és azt, hogy miként reprezentálják magukat vizuálisan, és az életüket képeken keresztül – aztán pedig azt akarják, ami a másiknak van.
- Érdekes, hogy a nyolcvanas évek még a social media világa előtt volt, de a karaktered mégis hasonlóan működik és éri el a hallgatóságát: az infomercial műfaján keresztül. Sok ilyen videót néztél, hogy felkészült erre az erősen önmenedzselő szerepre?
- 1975-ben születtem Chilében, de a családom elköltözött még csecsemőkoromban, így az Egyesült Államokban nőttem fel, kertvárosi környékeken. Úgyhogy nem is volt sok kutatásra szükségem, annyira megvolt a fejemben ez a korszak és ezek a tartalmak. Konkrétan a DNS-emben voltak annak az időszaknak a televíziós-médiás brandjei.
- Milyen volt Patty Jenkinsszel dolgozni?
– Egy ilyen hatalmas filmben dolgozni, melynek ilyen elképesztő szereplőgárdája van, valamint egy rendezője, aki kreatív oldalról is állandóan kihívás elé állítja az embert, és azt követeli meg, hogy magadat is kihívások elé állítsd… Ez az egyetlen módja, hogy elérjük, amit a sztorival el szerettünk volna érni.
Egy ilyen film esetében az ember azon morfondírozik általában, hogy ezt vagy azt technikailag hogyan oldja meg. Hogyan nézzek ki? Hogyan oldjak meg egy akciójelenetet? Hogyan harcoljak? Csakhogy Pattyvel az első mindig az, hogy miként meséljük el a sztorit – hogy én hogyan mesélem el a sztorit. Ez lenyűgözött engem.
Gal Gadot-tal is alkalmad volt együtt dolgozni. Mesélnél erről az élményről?
Gal egyike azoknak az embereknek, akiket ha a kamera által közvetítve nézel, lenyűgöz a szépsége, a belőle áradó melegség és a tehetsége. Arra gondolsz automatikusan, hogy hogyan jöhetett össze mindez egyszerre egy ilyen teljesen megközelíthető színészben és filmsztárban? Aztán találkozol vele – és még kedvesebb, mint ahogy arra számítottál!