SZEMPONT
A Patent Egyesület, a NANE és a Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség is tiltakozik a törvényjavaslat ellen, amellyel a bíróság az egyik szülő kérelmére is elrendelhetné a gyerek közös felügyeletét, még akkor is, ha a másik tiltakozik ez ellen.
SZEMPONT
Úgy módosítaná a Polgári törvénykönyvet, hogy a bíróság az egyik szülő kérelmére is elrendelhetné a gyerek közös felügyeletét egy válóperben.
SZEMPONT
Indoklásuk szerint azért van erre szükség, mert a legfőbb ügyészt megválasztani is csak kétharmados többséggel lehet.
SZEMPONT
Az igazságügy-miniszter érdekes összefüggésre bukkant a kaliforniai cég hibája és egy budapesti esemény között.
SZEMPONT
A miniszter „jól felépített nemzetközi hisztériakeltést” emleget, amiért a Pegasus-ügyről, Németh Dániel fotós idén júliusi lehallgatásáról próbálták kérdezni.
SZEMPONT
Egy éles fordulattal rázta le üldözőit, láthatóan nem akart az egyre kényesebbé váló kérdésekre válaszolni.
SZEMPONT
Idén 20. alkalommal rendezik meg a találkozót, amelyen a Fidesz-közeli holdudvar túlnyomó része képviselteti magát.
SZEMPONT
Ellenzéki és kormánypárti politikusok egyaránt emelték kalapjukat a magyarok teljesítménye előtt.
SZEMPONT
Van, aki szerint hasznos volt a bejegyzése: „Nézd a jó oldalát! A NER-sajtót (vagy még azt sem) fogyasztó honnan értesüljön arról, hogy vannak a törvény ellen tiltakozó, nem is akármilyen hírességek?”
SZEMPONT
„Javaslom Lewis Hamiltonnak is, hogy mielőtt butaságokat állít, olvassa el a magyar gyermekvédelmi törvényt. A cipész maradjon a kaptafánál, a FORMA 1-es pilóta pedig az autóversenyzésnél” - írta a miniszter.
SZEMPONT
A Momentumos Donáth Anna szerint pedig ez a botrány azt mutatja, hogy már nem beszélhetünk jogállamiságról Magyarországon.
SZEMPONT
Egymásra és másokra mutogatnak a fideszes politikusok a Pegasus-botrány kapcsán: Varga Judit szerint Völnert Pált és Pintér Sándort, a belügyminiszter szerint Stummer Jánost kéne kérdezni az ügyben.
SZEMPONT
„Az Igazságügyi Minisztérium munkája ebben a kérdésben a jogszabályoknak való megfelelés biztosítását jelenti” – fogalmazott.
SZEMPONT
A kémszoftverrel való megfigyelés felderítésében közreműködő Le Monde nevű francia lap interjúvolta meg az igazságügyi minisztert a közelmúltban.
SZEMPONT
Az igazságügyi miniszter szerint jelenleg is konstruktív párbeszédet folytatnak az Európai Bizottsággal.
Népszerű
Ajánljuk