SZEMPONT
A Political Capital alapítója szerint most az a kérdés, Vitézy szavazói közül hányan gondolják úgy, ők nem szavaznak a Fidesz jelöltjére. Bárki is győz, hétfőn már arról fognak Karácsonnyal beszélgetni, hogyan tudják együtt irányítani a fővárost
SZEMPONT
A főpolgármester szerint ugyanis a „Fidesz-játszma” hatására olyanok is elmennek szavazni, akik eddig lefutottnak gondolták a meccset. Azt is tisztázta, hogy lehet-e a helyettese Vitézy Dávid.
SZEMPONT
Az influenszer legújabb videójában a párkapcsolatokhoz hasonlította a pártokat, hogy ezzel könnyítse meg köztük a választást a szavazóknak.
SZEMPONT
A Tisza Párt alelnöke válaszolt Karsai Dániel Facebookon feltett kérdésére, de kitért Szentkirályi Alexandra lemondására is.
SZEMPONT
A nemzetközi jogász szerint az Európai Parlament ilyen kérdésekben nem is nagyon szólalhat meg. Ráadásul a 705 képviselőből mindössze 21-et küldünk Magyarországról, ami nehezen nevezhető döntő többségnek.
SZEMPONT
A fideszes főpolgármester-jelölt visszalépése mellett a miniszterelnök beszélt a reptér visszavásárlásáról és az országot elárasztó háborúellenes plakátokról is.
SZEMPONT
Az ALS-betegségben szenvedő alkotmányjogász határozott állásfoglalást kért a Tisza Párt politikusától a főpolgármester-választás ügyében.
SZEMPONT
Kajdi Csaba Szentkirályi Alexandra visszalépéséről: A Szandi is addig nyomta magát, hogy becsicskult
Az influenszer szerint a fideszes politikus azért léphetett vissza, mert millió dolga lesz a hétvégén, de csak most vette ezt észre a noteszában.
SZEMPONT
A Fidesz főpolgármester-jelöltje az utolsó pillanatban, pénteken reggel jelentette be, hogy visszalép Vitézy Dávid javára.
SZEMPONT
A Závecz Research közvélemény-kutató vezetője szerint a Fidesz-szavazók túlnyomó többsége Vitézyre fog szavazni, a kérdés már csak az, hogy elég lesz-e ennyi a győzelemhez.
SZEMPONT
A főpolgármester szerint Vitézy Dávid a Fidesz jelöltje, és megválasztása esetén Budapest elveszítené függetlenségét.
SZEMPONT
A főváros VIII. kerületében újrainduló polgármester kampánycsapata feljelentést tett a rendőrségen választás rendje elleni bűncselekmény gyanúja miatt.
SZEMPONT
A Tisza Párt programjában fontos szerepet kap a közlekedés, a közbiztonság, a zöldterületek növelése és a bérlakások is.
SZEMPONT
A kritikus szerint lehetőség nyílt arra, hogy Vitézy Dávid személyében tényleges gazdája legyen Budapestnek. Meglehetősen kemény véleményt mondott ugyanakkor a Fideszről, de Karácsonyról és Ungár Péterről is.
SZEMPONT
Budapest főpolgármestere szerint „az, hogy Vitézy a Fidesz jelöltje, eddig is tudtuk, nem tagadta meg a múltját, nem zárta ki a Fidesszel való közös kormányzást.”
SZEMPONT
„Szentkirályi Alexandra visszaléptetésével ismét bebizonyosodott, hogy a Fidesz a saját választóinak is hazudik, ott veri át őket, ahol tudja” - írta még Magyar.
SZEMPONT
A Medián vezetője szerint Rogánék azt biztosan jól fel tudták mérni, hogy a fidesz törzs-szavazói fegyelmezetten átszavaznak Vitézyre, de azt, hogy mi lesz a reakciója azoknak, akik a Fideszt a hátuk közepére sem kívánják, lehetetlen megjósolni.
Népszerű
Ajánljuk