KÖZÖSSÉG
Ismert zenészek, színészek körében, vidáman és önfeledten ülhetett fel a saját csúszdájára és mászókájára a beteg kislány. A meglepetés elkészítésében részt vevők meghatódva meséltek az akcióról.
KÖZÖSSÉG
„Segítséget tudni kell kérni. Semmilyen probléma nem olyan apró, hogy ne legyen említésre méltó. És együtt könnyebb. Azért vagyunk ennyien, hogy segítsünk egymásnak, nem azért, hogy ártsunk” – meséli az egyik alapító.
KÖZÖSSÉG
A város 825 millió forintot kapott kiesett bevételeinek pótlására, míg a hotel 2,8 milliárd forintos állami támogatásban részesült.
KÖZÖSSÉG
Fekete-Győr András szerint ebben a választókerületben neki van a legtöbb esélye legyőzni a Fidesz jelöltjét.
KÖZÖSSÉG
A kormány mintegy 23 milliárd forint támogatást nyújt 32, huszonötezernél több lakosú településnek. A fővárosnak viszont nem biztosítanak pluszjuttatásokat.
KÖZÖSSÉG
Az amerikai kislány nagyon letört a tanára megjegyzésétől, de szerencsére az édesanyja kérésére rengeteg kedves, biztató üzenetet kapott.
KÖZÖSSÉG
A bank emellett támogatja az otthoni munkát és több más intézkedést is hoztak a dolgozók védelmében.
KÖZÖSSÉG
Az Európai Bizottság elnöke megígérte, hogy az Unió ellenőrizni fogja, hogyan használja fel a magyar kormány az újabb támogatást.
KÖZÖSSÉG
Az állam több mint 2,1 milliárd forint rendkívüli támogatást biztosít 55 kiemelt vidéki sportegyesületnek a koronavírus-járvány negatív gazdasági hatásainak kompenzálására.
KÖZÖSSÉG
A turizmusban dolgozókat pedig soron kívül beoltják. Az ország szeretné megmenteni az idegenforgalmi idényt, ezért mindent megtesznek azért, hogy a vendégek biztonságban érezzék magukat.
KÖZÖSSÉG
Buvár Mariann mentőápoló megköszönte, hogy rengetegen kiálltak mellette, sőt sok büfés, éttermes még felajánlást is tett a több ezer mentősnek.
KÖZÖSSÉG
Ki igényelheti? Hogyan és mekkora összeget vehetsz igénybe? Miket újíthatsz fel? Összeszedtünk mindent, amit az otthonfelújítási támogatással kapcsolatban tudni lehet.
KÖZÖSSÉG
Karácsony Gergely: „Felcsút egymaga több támogatást kapott, mint az összes ellenzéki vezetésű város”
A főpolgármester szerint „a kormánypárti települések 500-szor több pénzt kaptak, mint az ellenzékiek”.
KÖZÖSSÉG
A kormányhoz közel álló emberek sem jártak rosszul a járványkezelés részeként kapott támogatással.
KÖZÖSSÉG
Elmondása szerint apja nem törődött vele, alig látta, és azt tudta csak róla, hogy sokat utazott, jól élt. A gyilkosság vádlottja pénzt ajándékozott neki, mert megsajnálta. A lány elhiszi, hogy nem ő volt a tettes.
KÖZÖSSÉG
A Magyar Nemzet szerint a kormány egy összegben kifizeti február végéig a bértámogatást nemcsak a vendéglátóhelyek, hanem a szállodák és a fitnesztermek üzemeltetőinek is.
KÖZÖSSÉG
A támogatást olyan részmunkaidős vagy rövid idejű munkaerőpiaci programok finanszírozására kell költeni, amelyek a munkahelyek megőrzését szolgálják a járvány idején is.
Népszerű
Ajánljuk