KULT
A poltika viharában hánykolódó Gundel Takács Gábor hiába humoros, az Ugorj című új vetélkedő egyszerre unalmas és elkeserítő.
KULT
Gyakorlatilag becsmpészték a volt minisztert a zsinati hivatalba. Balog Zoltán keddre ígért válaszokat.
KULT
A cikk kiemelte azt is, hogy annak ellenére, hogy a Fidesz két ismert női politikusának politikai karrierje hirtelen véget ért, a kegyelmi döntésre nem adtak valódi magyarázatot.
KULT
Az egész weboldalról eltűnt a lemondott államfő: sehol nem dobja fel a nevét a kereső. Pedig tavaly még a köztársasági elnök a saját esküvői fotójával reklámozta a rendezvénysorozatot.
KULT
A Sándor-palota szerint Novák Katalin elismerte, hogy hibázott és lemondott a köztársasági elnöki tisztségről. Ezzel az ügy le van zárva.
KULT
Az alkotmányjogász szerint a lemondás országgyűlési elfogadó nyilatkozathoz kötésével van probléma. Erről írt a közösségi oldalán.
KULT
Az Odakint most szörnyek járnak – kiállás az áldozatokért, gyerekekért, az egészséges társadalomért című tüntetés szervezői szerint a történtek túlmutatnak a lemondott Novák Katalin és Varga Judit személyén és felelősségén.
KULT
A Klubrádiót működtető cég vezetője azt állítja, hogy a cikk címét még megjelenés előtt megváltoztatta. Valamiért mégis ezzel a címmel került ki a Google keresőjébe.
KULT
A rádiós műsorvezető azt mondta, hogy neki még mindig hiányérzete van az ügy körül. Válaszokat várna elsősorban.
KULT
A bicskei gyermekotthon elítélt pedagógusa interjút adott a lapnak. Azt is kijelentette, nagyon sajnálja, hogy a személyét érintő kegyelmi döntés miatt a köztársasági elnöknek és a volt igazságügyi miniszternek is le kellett mondania.
KULT
Hogyan látja az elmúlt napok történéseit egy kormányközeli és egy kormánykritikus elemző? Van-e, amiben egyetértenek?
KULT
A református lelkész a lelkipásztor és presbiter testvéreinek küldött körlevélben arról is ír: alaptalan vádaskodásokra nem akar reagálni.
KULT
Még nem tudni, mi lesz a volt emberierőforrás-miniszter sorsa, sajtóinformációk szerint többen szorgalmaznák, hogy távozzon a közéletből.
KULT
A volt EMMI miniszter egy elvonuláson volt, a portálnak csak annyit árult el: kedden nyilatkozik, és nyilatkozata a kegyelmi üggyel lesz kapcsolatos.
KULT
A köztársasági elnök lemondását hivatalosan még az Országgyűlésnek is el kell fogadnia, ennek ellenére Novák nem vállal már több hivatalos programot.
KULT
A református lelkésznek köze lehetett ahhoz, hogy Novák Katalin kegyelmet adott a bicskei gyermekotthon igazgató-helyettesének. Balog és Novák jó kapcsolata korábban is közismert volt.
KULT
Egy fiút „halálba erőszakoltak” – üzeni Bayer Zsoltnak is Puzsér. Először szólalt meg Novák botrányáról a publicista.
Népszerű
Ajánljuk