FELFEDEZŐ
Egyelőre csak egy dolgot tudnak biztosan a hatóságok az ügyben: az elhunytat Magyarországon hamvasztották el tavaly nyáron.
FELFEDEZŐ
Bántalmazója napokig verhette a házában. A férfi anyósa értesítette a rendőröket, majd a mentőket, a lányt életveszélyes állapotban vitték kórházba.
FELFEDEZŐ
Egyre több módon próbálják szabályozni a közösségi rollerek parkolását, de még mindig gondot okoznak a hanyagul elhagyott járművek.
FELFEDEZŐ
A Bild című lap szerint az áldozatok 20 és 30 év közötti férfiak, ketten életveszélyes állapotba kerültek.
FELFEDEZŐ
Az egyik német politikus szerint: „a cél a jelenlegi tulajdonosok kiszorítása, hogy kikényszerítsék náluk a cégeik eladását. Soha nem gondoltam volna, hogy ilyen gyakorlatok elképzelhetők az Európai Unióban”.
FELFEDEZŐ
A gyerek kigúnyolhatta egyiküket, ezért állhattak rajta bosszút. Luise testén több mint 30 szúrást találtak.
FELFEDEZŐ
Nagy-Majdon József nem érti, hogy ezzel mi a probléma, a város költségvetése rendezett. A helyiek szerint azért jobb helye is lett volna a pénznek.
FELFEDEZŐ
A 61 éves magyar kapitány és a 64 éves magyar kormányos is ki tudott jutni a vízből, de mindketten megsérültek.
FELFEDEZŐ
Az elkövető egy férfi, aki millió eurós nagyságrendű váltságdíjat követel a túszok elengedéséért.
FELFEDEZŐ
Az évfordulós megemlékezésen egy aktivista azt mondta, hogy szerinte háborús bűnösök ülnek a nagykövetségen, mert egyikük sem lépett fel a háború ellen.
FELFEDEZŐ
Földön és vízen is támadhatják a vendégek az egyik hamburgi McDonalds-et, ahol tél kivételével mindig várják a csónakkal érkezőket is.
FELFEDEZŐ
A német cég vezérigazgatója szerint a legmodernebb, KF51-es tankjukat 15-18 hónapon belül tudják leszállítani Ukrajnának.
Népszerű
Ajánljuk