HÍREK
A volt igazságügyi miniszter azt mondta, volt férjének nárcisztikus személyiségzavara van. Ugyanakkor arról is beszélt, nem csodálkozna, ha Magyar Péter elkezdene írni arról is, amikor ő üvöltözött vele, vagy épp pofon vágta.
HÍREK
Varga Judit exférje szerint egy 2015-ös bírósági eljárásban olyan írásbeli tanúvallomást tett egy rendőr, amiben többször feltűnik Deutsch Tamás. A rendőr elmondása szerint kábítószer hatása alatt állhatott, viselkedése zavart volt, beszéde összefüggéstelen.
HÍREK
A pártalapításra készülő politikus azt is megértette, hogy miért kellett már szerda este kitenni a Varga Judittal készült beszélgetést. Iványi Gábor kihallgatásáról is meg van a véleménye Magyarnak.
HÍREK
A műsorvezető szerint a műfaji keretekbe nem fért bele, hogy közéleti kérdésekkel foglalkozzanak. Magyarázatában Gyurcsány Ferencet is felhozta példának.
HÍREK
A főügyész nem mondta ki a három nevet. Úgy fogalmazott, hogy azokról van szó, akikre mindenki gondol.
HÍREK
Az elemző szerint egy időre Gulyás Gergely politikai pályafutása is véget ért. Magyar Péter szempontjából szerinte a következő két hónap lesz döntő, különösen az európai parlamenti választás.
HÍREK
Bárándy Péter úgy véli, hogy a hangfelvétel alapján felmerül a bűnpártolás, a hivatali visszaélés és a minősített adattal való visszaélés gyanúja is, ezért az ügyészségnek nyomoznia kellene.
HÍREK
A Patriarchátust Ellenzők Társasága szerint addig nem sok esély van a változásra, amíg a politikát férfiak csinálják a férfiaknak.
HÍREK
Erről Fürcht Pál, a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője beszélt szerdán. Azt mondta: a hangfelvételeket egy tanúvallomás keretében lefoglalták. Azt nem árulták el, hogy mit mondott az egykori igazságügyi miniszter.
HÍREK
Először posztolt a politikus azóta, hogy felesége interjút adott, amiben konkrét párkapcsolati erőszakkal vádolta meg. Azt üzente: „Minden nappal egyre többen vagyunk”.
HÍREK
A luxusfeleség maga is átélt bántalmazó kapcsolatot, ezért állt ki a volt igazságügyi miniszter mellett. Bár azt hozzátette, nem ért a politikához.
HÍREK
A politológus szerint a Fideszben komoly aggodalmat keltett Magyar Péter feltűnése, akinek politikai lehetőségei a következő két hónapban dőlhetnek el. Arról is beszélt, hogy Gulyás Gergely is nagy vesztese lehet az ügynek.
HÍREK
A tavaly nagy kormányközeli leleplezéseket ígérő filmrendező hangsúlyozta, hogy véleménye csak feltételezés. Azt is gondolja, hogy a volt igazságügyi miniszter nem maga írja a posztjait.
HÍREK
A volt miniszter Hajdú Péternek adott exkluzív interjút, amiben a Schadl-Völner ügy egyszer sem került szóba, viszont részletesen beszélt arról, szerinte milyen ember Magyar Péter, akit szörnyetegnek tart.
HÍREK
Varga Judit egykori férje azután üzent a volt feleségének, hogy kiderült: a politikus ma este a Frizbi TV különkiadásában mesél részletesen a házasságuk idején történt dolgokról.
HÍREK
Két részre szakadt a magyar Facebook: az ex-igazságügyi miniszter rajongói családon belüli erőszakot emlegetnek, Magyar Péter hívei a kormány lemondását követelik.
HÍREK
A volt igazságügyi miniszter újabb részleteket árult el Magyar Péterrel való kapcsolatáról. Szó szerint idézzük az elhangzottakat.
Népszerű
Ajánljuk