SZEMPONT
Senkinek nem beszéltem az utolsó fél óráról, amit kettesben töltöttem veled. Azt hittem, szívinfarktusom van, be voltam nyugtatózva, te pedig talán már ott sem voltál. Mégis úgy szorítottuk egymás kezét, mint hajdanán, a falusi búcsú repülő csónakhintájában.
SZEMPONT
A 28 éves nő Crohn betegségben szenved kiskora óta, de tünetei 7 hónapja, kislányuk születése után erősödtek fel.
SZEMPONT
Norbinak korábban sportbalesete volt és eltörött a gerince. Már olyan súlyos problémát okozott, hogy végül a műtét mellett döntött.
SZEMPONT
A kilencvenes éveiben járó nőt az épület előtt parkoló mentőben várakoztatták. Az eset Ausztráliában történt.
SZEMPONT
A nyolcadik hónap végére így átlépte az 53 milliárd forintot, ha pedig így megy tovább, év végére már a 70 milliárdot ostromolhatja. Az is kiderült, melyik kórház a legnagyobb adós.
SZEMPONT
A mátészalkai kórház korábbi neurológus osztályvezetőjét ugyan megvizsgálták, majd pszichiátriára küldték, de ott nem sokkal később elhunyt. Fia szerint nem látták el megfelelően, ezért feljelentést tett.
SZEMPONT
Az újítást már tesztelik egy dél-londoni kórházban, ahol máris jelentősen lecsökkent a várakozási idő a sürgősségi osztályon.
SZEMPONT
A sajnálatos - és talán megelőzhető - eset két éve történt Angliában, a nyomozás és a mostani bírósági tárgyalás során világossá vált, mi is vezetett a kicsi halálához.
SZEMPONT
A kétéves kisgyereknek a nyelőcsöve égett meg, mikor rátaláltak, már nem volt eszméleténél.
SZEMPONT
A Semmelweis Egyetem Kútvölgyi Tömbjében a két orvosból egy nyugdíjba ment, egy pedig kilépett.
SZEMPONT
Orosvári Zsolt sárbogárdi apa akciója során került légkondicionáló berendezés az egyik osztályra.
SZEMPONT
Először antibiotikumot írtak fel az idős férfinek a problémára, végül több napot kórházban kellett töltenie, mire végre kiszedték belőle a műfogsorát.
SZEMPONT
Sportpálya, hatalmas kert, széles menüválaszték, természetre emlékeztető berendezés és a legmodernebb technika szolgálja a betegeket.
Népszerű
Ajánljuk