KÉK HÍREK
A tüzet kora délelőttre eloltották, megakadályozva a lángok továbbterjedését. Az épületből 56 beteget kellett áthelyezni.
KÉK HÍREK
Alapvetően jó, hogy eltörölték a hálapénzt és emelték az orvosok bérét, viszont negatív hatások is előjöttek, a szülészeten például azóta jóval nagyobb a szakemberhiány. És igazából a hálapénz se szűnt meg.
KÉK HÍREK
Az elmúlt 24 órában egyetlen fővel nőtt a koronavírussal kórházban kezeltek száma, eggyel pedig csökkent a lélegeztetőgépen lévőké.
KÉK HÍREK
Mindenkit arra kért, hogy vegye fel az oltásokat, mert ez nem játék szerinte. A képviselő hajnalra olyan rosszul lett, hogy a Honvédkórházba került.
KÉK HÍREK
Egy nő tavaly november óta nem tudja, hol vannak édesanyja hamvai. Az idős nő valószínűleg a Covid-osztályon halt meg, hiába mondták rendszeresen azt a lányának, hogy jól van.
KÉK HÍREK
Egy rövid hivatalos közleményt adtak ki arról, hogy miért kellett kórházba szállítani, de részleteket nem árultak el az állapotáról.
KÉK HÍREK
Kásler Miklós szerint a betegek 30 százaléka oltott volt, de azt nem árulta el, hogy milyen vakcinával.
KÉK HÍREK
Az ellenzék miniszterelnök-jelölte bejelentkezésében arról is beszélt, szerinte a Fidesz arra készül, hogy a választások után privatizálja az egészségügyet.
KÉK HÍREK
Először azért nem akarták fogadni, mert a negatív koronavírus-tesztje négy órával régebbi volt az előírt érvényességi időnél. Végül befektették, de már késő volt.
Népszerű
Ajánljuk