FELFEDEZŐ
A hatóságok jutatták vissza az élőhelyére, mert már túl sokat kóborolt lakott területek közelében.
FELFEDEZŐ
Állításuk szerint Zuchongzhi nevű processzoruk sokkal gyorsabb, mint a Google által két éve kifejlesztett Sycamore.
FELFEDEZŐ
Egyes szakértők szerint ugyanakkor a kínai vakcinák miatt kialakulhatnak az oltásoknak teljesen ellenálló mutációk is.
FELFEDEZŐ
A főpolgármester a német Bild napilapnak adott interjút, amelyben többek között a melegellenes magyar törvény is szóba került.
FELFEDEZŐ
Megérkeztek az első felvételek a Csurong rovertől, ami már 236 métert megtett a vörös bolygón.
FELFEDEZŐ
A kínai piacfelügyelet szerint a meghibásodás szélsőséges esetben akár karambolhoz is vezethet.
FELFEDEZŐ
Egyre élesedik az űrverseny Kína és az Egyesült Államok között. Peking a héten bejelentette az első négy, emberes Mars-utazás dátumát.
FELFEDEZŐ
Várhatóan mintegy 5 ezer állatot fognak levágni az elkövetkező napokban, pedig állatvédő szervezetek nagy erőkkel tiltakoztak a fesztivál ellen.
FELFEDEZŐ
Bármelyikük is nyer a választáson jövőre, leállítanák a Fudan egyetem és a Budapest-Belgrád vasútvonal építését – közölték.
FELFEDEZŐ
Egy szerdai bejelentés szerint az ország fővárosában, Pekingben a tizennyolc éven felüli lakosok 80 százaléka, vagyis 15,6 millió ember már megkapta az összes szükséges adag vakcinát a védettséghez.
FELFEDEZŐ
A vuhani laboratóriumban állítólag biológiai fegyverkísérletek zajlanak, amit Peking leplez a külvilág előtt.
FELFEDEZŐ
A gépi tanuláson alapuló technológia szitává lőtte az ünnepelt bajnok repülőjét - szerencsére egyelőre csak a szimulátorban.
FELFEDEZŐ
A Tienho (Mennyei harmónia)
űrállomást 15 éven át kívánják üzemeltetni, és egyhuzamban akár hat hónapon át is tartózkodhat rajta a legénység.
FELFEDEZŐ
Ferencváros polgármestere szerint „sem Orbán Viktor, sem Gulyás Gergely, sem Palkovics miniszter szava nem ér egy lyukas garast sem. Készülnek a bukásra, viszik a pénzt”.
FELFEDEZŐ
Baranyi Krisztina szerint, ha kedden a parlament megszavazza a vagyonjuttatást a Fudannak, akkor gyakorlatilag megvalósul a projekt, függetlenül a budapestiek akaratától.
FELFEDEZŐ
A férfit 2 éves korában szakították el az apjától, majd örökbe fogadták, 17 éves koráig nem is tudta, hogy nem az igazi szüleivel él.
Népszerű
Ajánljuk