KÉK HÍREK
A baleset után egy órával adott ki figyelmeztetést a helyi rendőrség, hogy a köd miatt óvatosabban kellene vezetni.
KÉK HÍREK
Az orosz elnök szerint ő és a kínai elnök ugyanúgy tekintenek a világpolitika változásaira.
KÉK HÍREK
A Kínából a karácsonyi ünnepekre Olaszországba érkező utasok több mint felének pozitív lett a Covid-tesztje, úgyhogy a római kormány kötelező vizsgálatokat írt elő minden Kínából beutazónak.
KÉK HÍREK
A kínai járványmegelőzési központ igazgatóhelyettese zárt ajtók mögött beszélt a becsült fertőzésszámról.
KÉK HÍREK
Kínában most következik be az, ami Észak-Olaszországban 2020 februárjában. Ha szerencséjük van, gyengébb vírus söpör végig rajtuk, a pesszimista becslések szerint milliók halhatnak meg.
KÉK HÍREK
Mivel alacsony a lakosság immunitása, tavaszig akár a hatvan százalékuk is megfertőződhet.
KÉK HÍREK
A kilencéves Awang kitartóan ugatott, miután gazdája sztrókot kapott. Viszont nem volt hajlandó sem enni, sem inni, miután a férfit kórházba, őt pedig menhelyre vitték.
KÉK HÍREK
A szövetség fájó szívvel búcsúzik a két olimpiai bajnoktól, de eltekintenek a fejenként 100-150 millió forintos összeg behajtásától.
KÉK HÍREK
Korábban akár egy teljes épületet is lezártak egyetlen fertőzött miatt, most viszont már csak az adott lakást helyezik karantén alá.
KÉK HÍREK
A Kínai Kommunista Párt korábbi főtitkára régóta leukémiával küzdött, Sanghajban hunyt el.
KÉK HÍREK
A tüntetéshullám a szigorú Covid-politika miatt robbant ki, miután tízen bent égtek egy házban, ami lezárás alatt állt. A kínai állam megfélemlítéssel és megfigyeléssel próbálja elejét venni az újabb megmozdulásoknak.
KÉK HÍREK
Sanghajon kívül még több kínai városban, Pekingben, Csengtuban és Vuhanban is zajlanak tüntetések.
KÉK HÍREK
Egy tíz ember halálával végződő ürümcsi lakóháztűz miatt kezdődtek országszerte tiltakozások.
KÉK HÍREK
A beadványt tervezők egy közelmúltbeli jelentésre hivatkozva úgy vélik, hogy a közösségi alkalmazás a Kínai Kommunista Párt befolyása alatt áll.
KÉK HÍREK
Hszi Csin-ping mostani megszólalásával vélhetően Tajvannak és az Egyesült Államoknak üzent.
Népszerű
Ajánljuk