KÉK HÍREK
Karácsony Gergely szerint az eddig előkerült dokumentumok alapján 2011-ben tudhatták a főváros fideszes vezetői, mi folyik, mégsem tettek semmit. pedig megmenthették volna a gyerekeket, 5 évvel megrövidíthették volna a szenvedésüket.
KÉK HÍREK
Budapest főpolármestere a Népszavának adott interjút. A lap megkérdezte a budapesti főpolgármestert arról is, hogy neki milyen tervei vannak a nemzeti ünnepre.
KÉK HÍREK
A közvéleménykutató a mentőszolgálat vezetőjének esélyeit a Fidesz jelöltjeként vizsgálja. Többek között az indulási szándékát még mindig lebegtető Vitézy Dávid mellett.
KÉK HÍREK
Nagyon rég került ilyen kevésbe a tömegközlekedés a tanulóknak. Nem sokkal a Budapest-bérletről szóló megegyezés után érkeztek az árcsökkenésről szóló hírek.
KÉK HÍREK
Érvényes marad a Budapest-bérlet a MÁV és a Volán járatain is. Lezárták az elszámolási vitát is. A bevételt és az ahhoz kapcsolódó menetdíj-kiegészítést teljesítményarányosan osztják meg.
KÉK HÍREK
Emelkedik az esetleges kihívó népszerűsége, ugyanakkor Karácsony Gergely még mindig tetemes előnnyel vezet.
KÉK HÍREK
A főpolgármester szerint politikai kampány martalékává vált a közösségi közlekedés mindössze néhány ezrelékét érintő átcsoportosítás. A BKK vezérigazgatójának lemondását nem fogadta el.
KÉK HÍREK
Karácsony Gergely szerint „sok tárgyalással és okos lobbizással szereztük meg az Európai Unió fejlesztési kereteiből”. Minden fillért arra akarnak használni, hogy még zöldebb, szolidárisabb és szabadabb hely legyen Budapest.
KÉK HÍREK
A MÁV-HÉV január 17-én módosította a szerződést. A megállapodás most mindaddig hatályban marad, amíg a MÁV vagy a BKK meg nem szüntetik vagy fel nem mondják.
KÉK HÍREK
A főpolgármester szerint csak egy olyan megoldás fogadható el, ami egyszerre jelent plusz forrást a fővárosnak és a kormánynak is.
KÉK HÍREK
Az államtitkár szerint vagy a közlekedési rendszert kell lecserélni, vagy a főpolgármestert. Vitézy Dávid viszont úgy véli, Nagy Bálint teljes tájékozatlanságáról és példátlan Budapest-ellenességéről adott tanúbizonyságot.
KÉK HÍREK
Sok olyan kék buszvonal van, ahol a Volán a szolgáltató, márciustól elvileg ezeken sem használhatóak a BKK bérletei.
KÉK HÍREK
A tartalmi változtatást sehol nem jelezték. Karácsony Gergely szerint az Index az új jereváni rádió.
KÉK HÍREK
A főpolgármester szerint a kormány a beborult költségvetését akarja a főváros kárára kezelni.
KÉK HÍREK
Több százezer embernek nehezítheti és drágíthatja meg az utazását a Budapest-bérlet megszűntetése. A közlekedési szakemberek és az általunk megkérdezett polgármesterek szerint is óriási visszalépés lenne, ha tényleg komolyan gondolnák.
Népszerű
Ajánljuk