HÍREK
Ha óvatosak vagyunk, akkor hosszú, lassú csökkenésre számíthatunk, de az oltás bevezetéséig együtt kell élnünk a járvány fenyegetésével.
HÍREK
A kecskeméti munkavállalók a fokozatos gyártásindítás alatt először egyműszakos, később pedig kétműszakos munkarendben dolgoznak majd.
HÍREK
Bajban nem rohan el mindenki, mindig vannak, akik segíteni akarnak. A járvány idején is sorra alakulnak a közösségek. Akik ebben benne vannak, életük legboldogabb időszakát élik.
HÍREK
A 444-nek nyilatkozó, koronavírus osztályon dolgozó orvos azt mondta, mivel megtiltották nekik a másodállást, komoly anyagi gondokkal küzdenek, állami kompenzáció pedig még nem érkezett.
HÍREK
Vitorlás oktatáson vettek részt a Karib-tengeren, de a koronavírus miatt módosítani kellett az útiterven.
HÍREK
A milliárdos szerint a koronavírus-járvány olyan, mint szüleinknek a II. világháború volt, aki átélte, senki sem fogja elfelejteni.
HÍREK
„Nem engedhetjük meg magunknak az improvizálást és az össze-visszaságot, el kell kerülnünk egy második fertőzési hullámot” - fejtette ki Giuseppe Conte.
HÍREK
Dr. Eörsi Dániel háziorvos szerint nem tesztelünk eleget, és a másodlagos halálozás egy sokkal elnyújtottabb görbét ad ki, mint maga a járvány, nagyon meg fogja dobni a magyar statisztikákat. A kijárási korlátozás viszont helyes lépés volt.
Népszerű
Ajánljuk