SZEMPONT
Csak ez a kis laboratórium is rengeteget tudna tesztelni. Elmondta, hogyan vizsgálják a Covid-19 jelenlétét a mintákban, miért akadoznak a tesztelések, és azt is, miért kizárt, hogy a koronavírust mesterségesen alkották volna meg.
SZEMPONT
500 főt engednek csak be egyszerre, el kell takarni az arcot, kétméteres távolságot kell betartani, és az érintésmentes fizetést preferálják.
SZEMPONT
A koronavírus tünetei, a többi betegségekhez hasonlóan, mindenkinél egy kicsit mások. Sokan vannak, akik otthon élik át a betegséget, és nem teszteltetik magukat.
SZEMPONT
Ha óvatosak vagyunk, akkor hosszú, lassú csökkenésre számíthatunk, de az oltás bevezetéséig együtt kell élnünk a járvány fenyegetésével.
SZEMPONT
A kecskeméti munkavállalók a fokozatos gyártásindítás alatt először egyműszakos, később pedig kétműszakos munkarendben dolgoznak majd.
SZEMPONT
Bajban nem rohan el mindenki, mindig vannak, akik segíteni akarnak. A járvány idején is sorra alakulnak a közösségek. Akik ebben benne vannak, életük legboldogabb időszakát élik.
SZEMPONT
A 444-nek nyilatkozó, koronavírus osztályon dolgozó orvos azt mondta, mivel megtiltották nekik a másodállást, komoly anyagi gondokkal küzdenek, állami kompenzáció pedig még nem érkezett.
SZEMPONT
Vitorlás oktatáson vettek részt a Karib-tengeren, de a koronavírus miatt módosítani kellett az útiterven.
Népszerű
Ajánljuk